Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica. I. kötet 1. füzet. (Budapest, 1923.)

az illető eredeti vagy átirt oklevél található, nincs megjegyzés, akkor az illető eredeti oklevelet vagy átiratot ismerem, magam láttam és tanulmányoztam, mi az eredetiben és átiratban megmaradt oklevelek túlnyomó nagy többségénél megtörtént. Ha erre nem volt alkalmam, azt „Wenzel szerint", „Smiciklas szerint" vagy más hasonló kitétel jelöli. Az eljárás magától érthetőleg az volt, hogy elsősorban az eredeti oklevél vagy közeikorú átirat szolgált a kritikai vizsgálatnak és a regestának is alapjául; ilyenek hiján került a sor a másolatokra és a kései átiratokra. De elég jelentékeny azoknak az okleveleknek is a szárna, amelyek csak nyomtatott forrásból ismeretesek. A középkori átiratok felemlitése olyankor is, amikor az eredeti oklevél is megvan, kritikai szempontból volt szükséges, mert ez olykor a hitelességet támogatja, máskor meg a hamisítvány keletkezésének időpontjára nézve szolgálhat útmutatásul. A kiadások felsorolásában lehetőleg megtartottam a korrendet, mert — főleg a régi kiadásoknál — ez többnyire a filiatiót is mutatja. De a szoros sorrend ellen való vétségek nem voltak mindig elkerülhetők. Ahol az öklevél szövege csak nyomtatott forrásból ismeretes, ott az illető kiadás meg van jelölve. Tervbe volt véve a kiadásoknak az eredeti oklevelek szövegével való összehasonlítása és az eltérések közlése is; ez azonban a vidéki levéltárakban kivihetetlennek bizonyult, s ezért a tervet el kellett ejteni. Az újabb kiadások (a Hazai okmánytár, a Hazai oklevéltár, a Pannonhalmi rendtörténet, a családi levéltárak kiadványai, Smiciklas Codex diplomaticusa, a Zimmermann-Werner-féle Urkundenbuch, a Tud. Akadémia kiadványai stb.) általában jók és megbízhatók. A régibb kiadásokra nézve az eredetiek alapján készült, illetőleg azzal összehasonlított regesták a kiadás hibáinak ellenőrzésére és javítására is szolgálhatnak. (A használt kiadások jegyzéke alább következik.) Hogy a jószándékkal és teljes odaadással végzett munka mellett is az eredmény nem tökéletes, azt magam érzem és tudom legjobban. Hiszen voltaképen egy egész szervezet munkáját kellett egyedül végeznem. A Regesta Habsburgica például tudvalevőleg egy egész bizottság 10 esztendei együttes munkájának az eredménye. És még hozzá nekem boldogabb időkben kezdett munkámat a megpróbáltatásoknak olyan éveiben kellett folytatnom, amikor a lelki egyensúly megtartása és az akaratnak s figyelemnek tudományos kérdésekre irányítása percről-percre nehezebbé vált. Hogy ennek következtében ebben a nagy figyelmet és teljes embert igénylő munkában van elég hiba és hiány, az szinte természetesnek látszik, és hogy az átkutatott 80 levéltárban talált 250 kiadatlan oklevélszöveg még mindig nem meríti ki az ott és egyebütt rejtőző Árpád-kori királyi oklevelek sorát, az, különösen vidéki levéltáraink ismerete mellett, szintén mindenki előtt érthető lesz. Hiszen sok helyen még azt sem tudták előadni, aminek meglétéről biztos tudomásom volt! De sietek hozzátenni, hogy a jóakaratú támogatás sehol sem hiányzott, ahol levéltári kutatásaim során megfordultam, és a szívesség a legtöbb helyen valóban lekötelező volt. Ebben a tekintetben úgy hazai levéltáraink tulajdonosairól és vezetőiről, mint a külföldiekről is csak a legteljesebb elismeréssel szólhatok. Nagyon szükséges lett volna a még hátralevő levéltárak közül néhány gazdagabb levéltár anyagának ismerete. A br. Révay-család styavnicskai levéltárának, a szepesi káptalan levéltárának, Német-Lipcse ésDés városok stb. okleveleinek tanulmányozása valószínűleg módosította volna a királyi oklevelek jegyzékének több számára vonatkozó kritikai álláspontomat. Sajnos, hogy ezek tanulmányozásának lehetősége egyelőre kilátástalan. Nem látszott indokoltnak a munka közzétételét tovább halasztani addig, míg a hátralévő — aránylag kicsiny — anyag is hozzáférhető lesz. Mindenesetre a legelső alkalmat fel fogom használni a még előttem ismeretlen levéltárak felkeresésére, és az innen eredő pótlások remélhetőleg már a II. kötetben közölhetők lesznek. Különösen hiányosnak érzem és tudom az elveszett okleveleket említő források felsorolását. Az ennek teljessé tételére való törekvés lehetetlen vállalkozás lett volna részemről;