Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. LIII. 1369. (Budapest–Szeged, 2024.)

DOCUMENTA

231 választották maguknak) a Kopus folyón Merey felől levő malommal együtt, a Tolke-n levő részük pedig Lászlónak jutott a Kopus folyón Tolke felől az első malom mellett levő malommal együtt; e részeket a Kopus folyó választja el egymástól, és László része Tolke-n a Kopus folyótól a Zeennaphotoka-ig terjed; a Selez-ben levő erdejüket közösen fogják birtokolni, úgy, hogy az erdő egyik fele Lászlóhoz tartozik, a másik pedig János fiaié marad, akik Lászlónak a neki Tolke-n jutott része kiegészítéseként még hat márkát is fizettek; amelyik fél ezen osztályt vissza­vonná, 30 márka büntetés sújtsa; 2) a Symig-i konvent 1330. jan. 13-i zárt, felnyitott, [I.] Károly király (H) parancsát átíró és arra jelentést tevő oklevelét, miszerint a Symig megyei Tolke és Zenna birtokokat a királyi és konventi emberek a szomszédok összehívásával bejárták és Kelemen fia: Mártonnak örökre iktatták, nem lévén ellentmondó (l. uo. XIV. 33. szám). Ezután Márton fia: László kérésére István fiai: János és Péter és Jakab fia: Miklós bemutatták az alábbiakat: 1) László, Opulia hercege, nádor (H), a kunok bírája [1368.] máj. 30-i (30. die oct Georgii, in a. prox. transacto), a fehérvári (Alba) Szt. István király-egyház ispotályos háza keresztesei konventjének címzett, felnyitott döntéshozó oklevelét, miszerint amikor Konth Miklós nádor (H) a Symig megyei nemesek közösségének 1366. máj. 4-én (f. II. p. oct. Georgii, a.d. 1366.) Sumuguar falu mellett tartott közgyűléséről István királyi emberrel és Damján pappal (sacerdos), a fehérvári káptalan tanúságával kiküldte emberét: Saphar (dict.) Andrást Meree-i Deseu fia: Miklós kérésére annak Symig megyei Tolke birtokon levő, Miklós állítása szerint Meree-i István fiai: Péter és János és ue. István fia Jakab fiai: Miklós és János által elfoglalt birtokrészei visszavételére (recaptivacio), a királyi, nádori és káptalani emberek Konth Miklós nádorhoz visszatérve elmondták, hogy ők e közgyűlés 14. napján, vasárnap (die domin.) [máj. 17.] Tolke birtokra mentek a szomszédok és a felek jelenlétében, és mikor Deseu fia: Miklós ottani birtokrészeit (amikről Miklós azt mondta, hogy ezeket Jakab fiai és István fiai tartják, és neki ezekben joga van) Miklós mutatása szerint bejárni, visszavenni és neki iktatni akarták, István fiai és Jakab fiai őket ettől tilalmazták, mondván, hogy e birtokrészek az elődüké (avus): Gáboré és annak fivéréé (frater): Adorjáné voltak. Miklós ezután a a tilalmazás okát tudakolta a nádor előtt, mire István fiai: Péter és János és Jakab fia: Miklós (a maga, János nevében pedig a nádor ügyvédvalló levelével) azt felelték, hogy Adorján és Gábor, az ő elődeik Deseu fia: Miklós elődeitől a birtokaikon elkülönültek és Tolke birtok osztállyal nekik jutott, erről okleveleik vannak, amik bemutatását Miklós nádor [1366.] okt. 6-ra (oct. Mychaelis) tűzte ki színe elé a királyi kúriába. Miklós nádor elhunytával a nádorság honor-ját a király Lászlónak adta, az oklevél-bemutatás pedig [1368.] máj. 1-jére (ad predict. oct. Georgii) lett halasztva, mikor is István fiai és Meree-i Jakab fiai bemutatták László nádor előtt (az annak oklevelében felsorolt) okleveleiket, a nádor pedig mind ezek tartalma, mind a felek saját elmondása alapján úgy találta, hogy a felek 1 őstől erednek és 1 birtokosztályban vannak, ezért meghagyta, hogy a nádori ember a fehérvári konvent tanúságai jelenlétében aug. 27-én (oct. regis Stephani) a feleknél levő Tolke nevű birtokokat minden tartozékukkal ossza 2 egyenlő részre, az egyik felüket István fiainak és Jakab fiainak, a másik felüket Deseu fia: Miklósnak és Tolke-i Márton fia: Lászlónak

Next

/
Thumbnails
Contents