Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIV. 1360. (Budapest–Szeged, 2021.)
Documenta
vállaltak. Az említett privilegiális oklevél, valamint nyílt oklevél elolvasása u. Oth fia János az őt illető Oztroluka-i részről, amelynek határait az esztergomi kápt. privilegiális oklevele tartalmazza, azt állította, hogy Mykou és fiai, valamint János fia Péter azt megszállva tartják, Mykou procurator-a, továbbá János fia Péter és az említett Mykou fia Loránd viszont úgy nyiltakoztak, hogy ők csak a [IV.] László király privilégiumában említett részt határolták körül cölöpökkel, és csak azt tartják. A nádor tájékozódni kívánt affelől, hogy az említett birtokrész az esztergomi kápt. privilégiumában foglalt határokon belül, v. azokon kívül helyezkedik el, hogy a felek között megfelelően ítélkezhessen, ezért az ország vele együtt törvényszéket tartó nemeseivel együtt úgy határozott, hogy a mindkét fél részéről kiszálló, alább megnevezendő nádori emberek társaságában a [sági] konv. márc. 18-án (in oct. medii Quadr. prox. tunc affuturis) küldje ki tanúságtevőit Oztroluka birtokra, ahol a nádori emberek a szomszédokat összehívva az ők, valamint a felek v. törvényes procurator-aik jelenlétében elsőként a [IV.] László király privilégiumában szereplő határok, majd az esztergomi kápt. oklevelében szereplő határok szerint hj.-t végeznek, és megállapítják, hogy a kérdéses birtokrész pontosan hol helyezkedik el, és melyik felet illeti, ........ [királyi mértékkel felmérik] v. felbecsülik ........ [A nádor] oklevelében (l. 79. szám) felkérte a Saagh-i egyház konv.-jét, hogy a felperes Oth fia János részéről kiszálló Benedek deák (litteratus) v. Ponyk-i Jakab v. ugyanoda valósi ........ (dict.) János v. Nadaseer-i András fia Benedek v. Sarnachmellek-i Benedek fia Mihály v. Dénes v. Miklós ........ v. Sarnachmellek-i Bokur fia Péter v. Nadaseer-i András fia István, valamint a Mykou és fiai, valamint János fia Péter alperesek részéről kiszálló Bathora-i Pál v. Rakoch-i Guba (dict.) Pál v. Lezkouch-i Erdeuhath nádori emberek társaságában márc. 18-án küldje ki Oztroluka birtokra tanúságtevőit, akiknek jelenlétében a nádori emberek elvégzik a fent említetteket, majd pedig a Saagh-i konv. oklevelében mindezekről máj. 1-jére (ad presentes oct. fe. B. Georgii mart.) tegyen a nádornak jelentést. A határnapon a nádor színe e. megjelenve egyik részr ől Oztroluka-i Oth fia János, másik részről Mykou fia Loránd személyesen, Miklós fia Mykou, valamint János fia Péter nevében pedig Kun (dict.) Pál felesége a királyi kápolnaispán megbízólevelével – utóbbi Istvánról azt állította, hogy súlyos betegség miatt nem tudott megjelenni – bemutatták a Saagh-i egyház konv.-jének fentiekről szóló jelentését (l. 199. szám). E szerint a hj.-t bizonyos akadályok miatt nem lehetett végrehajtani. Az oklevél bemutatása u. a felek a nádortól igazságot kértek. Mivel az említett Zaym-i Hench és testvére, Tamás villicus Oztroluka birtokot az esztergomi kápt. privilegiális oklevelében foglalt határok között Zyman színész, valamint fiai: Miklós, Mihály és Kemlengh, Miklós fia Mykou és János fia Péter elődei engedélyével Miklós fia Oth mr.-nek, János felperes apjának eladták 50 M. tiszta ezüstért az esztergomi kápt. színe e. 1286-ban (in a. d. 1286.) örök birtoklásra, majd idővel Miklós fia Mykou és Oztroluka-i János fia Péter László mr. csázmai prépost, királyi kápolnaispán színe e. személyesen megjelenve Oth fia János 217