Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XLIV. 1360. (Budapest–Szeged, 2021.)

Documenta

kerekét és felszerelését is megemlítő oklevelébe foglalt – megállapodást elfogadtatta velük, továbbá a pap földjével megegyező nagyságú földet is átadta Bálintnak, aki azonban az említett földeknek csak a kétharmad részét osztotta meg vele, a földek harmadik harmadát, valamint a cserjéseket és az említett birtokokon két rétet nem, a malom építésében nem nyújtott segítséget, és a megállapodást nem teljesítette, kivéve azt, hogy az említett házból átköltözött a maga utcájába, sem pedig nagyobbik fiát, Pétert nem vezette a kápt. színe elé a megállapodás elfogadására. Erre Bálint törvényes korú fiát, Jánost, valamint zsenge korú fiait: Miklóst és Erne-t a kápt. színe elé állította, a megállapodást elfogadtatta velük, majd elmondta, hogy Pétert azért nem tudta előállítani, mert ő clericus és már 3 éve elköltözött tőle, a fennmaradó harmad részt pedig Miklós akaratából nem osztották föl, az új malom számára pedig a curia-jában rendelkezésre áll egy külső malomkerék és más szükséges dolgok, a szükéges ároknak a felét már kiásatta, valamint azt is elmondta, hogy Mochola birtok földjeinek harmadrészét, amely Miklós sessio-ja mögött van, továbbá a Miklós kertje mögötti földrészt már két részre osztották és határjelekkel elválasztották, Miklós az ő és jobbágyai kertje mögötti földből annak Vezpataka-tól kezdődő felét a király Nyas birtokáig, ill. a Zebeny városba vezető útig, valamint Dé felől eső, wlgariter telek (dict.) földrészt kiválasztotta magának, míg a másik felet Bálintnak hagyta. Botusfalua birtok harmad részét Mochola felől szintén két egyenő részre [osztotta] Bálint, és a Mochola felőli részt Miklós szintén kiválaszotta magának a kápt. színe e., mivel azonban az említett birtok földjeinek második részét, valamint a cserjéseket és más részeket Bálint osztotta föl, Miklós azt állította, hogy azok közül nem hajlandó választani, ha azonban a kápt. korábbi oklevelének megfelelően osztanák föl a földrészeket, akkor azokból kész választani. A Bálint által két egyenő részre osztott, a Varheg (dict.) hegy alatt lévő cserjésekből, amelyek Botusfalua birtok határain belül fekszenek, Miklós a Ny felől eső teljes (integra) felet választotta. D. 3. die oct. fe. B. Georgii mart., a. d. 1360. E.: ŠA. Poprad (Poprád). Úsz cs. úszfalvi lt. 47. 8. (Df. 268 321.) Hátoldalán 18. sz.-i kéz írásával tárgymegjelölés, kerek zárópecsét töredékei. 390. 1360. máj. 4. A Zala-i Szt. Adorján vértanú-monostor konv.-je jelenti [I.] Lajos királynak (H): korábbi döntéshozó oklevelének (l. 340. szám) megfelelően Mylee-i Illés fia Péter, Falkus-i Herbordus fia Lőrinc és ue. Mylee-i Sydou fiai: Loránd és István felperesek részéről kiszálló királyi ember társaságában Péter papot, az egyház káplánját, Pál fia János, Salamon fia Kelemen, fia, László, Reznuk-i György özvegye, Gergely fia e [!] Domokos fia János, fia, Herbordus és Mihály fia Miklós alperesek részéről megjelenő királyi ember társaságában pedig Antheguus deákot (litteratus), az egyház familiaris-át küldték ki tanúságtételre a király oklevelében foglaltak végrehajtásához, akik visszatérve egybehangzóan előadták, hogy máj. 1-jén 197

Next

/
Thumbnails
Contents