Anjou-kori Oklevéltár. XL. 1356. (Budapest-Szeged, 2014)

Documenta

(Chanadinus) esztergomi érsek és örökös c., a másik részről pedig Musla-i ~ Mysla-i Bacha fia Jakab fia: Bereck és nemes anyja — nevezett Jakab özvegye —, valamint [utóbbinak a] veje (gener), Tuhul-i Domokos fia: János a maguk, továb­bá nevezett Jakab lányai, Petronella, Agata, Erzsébet és Klára [nevében] a nyitrai kápt.-hoz menve nyilatkozatot tettek, amely szerint egymás között örök időkre elcserélték birtokaikat kölcsönös szavatosság vállalásával. Szabad akaratukból úgy rendelkeztek, hogy Csanád érsek a Gron folyó melletti, Bars m.-i Zoudou érseki birtokot, amely Mykola és Bogdan falvak között fekszik, valamennyi tar­tozékával ősi határai mentén Berneknek, Jakab özvegyének, vejének, Jánosnak és Jakab 4 nevezett lányának adta csere címén örök birtoklásra. Bereck és János a maguk, továbbá a szóban forgó 4 lány, valamint az özvegy nevében az Esztergom m.-i Musla nevű érseki falu, és az esztergomi kápt. Ebed nevű falvai között fekvő Mysla birtokot adták örök jogon minden haszonvételével ősi határai mentén az érseknek és rajta keresztül az esztergomi érsekségnek. Mivel Csanád érsek sza­vatosságot vállalt Bereckkel szemben Zoudou birtok ügyében, így az országbíró az ország nemeseivel együtt elrendeli, hogy máj. 8-án (in quind. fe. B. Georgii mart.) Bereck törvényes idézéssel v. bármely más módon, ahogy az ország szo­kása megengedi, vezesse a színe e. az érseki méltóságot éppen betöltő Miklós esztergomi érseket a szóban forgó birtokkal kapcsolatos, Csanád érsek által a leírt csere alkalmával vállalt szavatosság miatt, amikor is az országbíró a felek között ítéletet hozhat. D. in Vissegrad, 8 die termini prenotati, a. d. 1356. E.: Dl. 316. (NRA. 1050. 1.) Papíron, hátoldalán azonos kéz írásával tárgymeg­jelölés, valamint kerek zárópecsét nyoma, bevágásai, a pecséttel lezárt hát­oldali részen keresztirányban korabeli jegyzet. K.: W. VII. 231. (156. szám) (kivonatos). Megj.: IV. Béla privilégiumát 1. Reg. Arp. 871. szám; a nyitrai kápt. 1337. aug. 3-i keletű oklevelét Anjou-oklt. XXI. 456. szám alatt. 182. 1356. ápr. 6. Visegrád Zech-i Miklós c., [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch m. c.-e tudatja: a Saagh- i konvent idézőlevelébe foglaltak szerint [1355.] júl. 1-jén (in oct. fe. Nat. B. Jo­hannis Bapt.) megjelent színe e. egyik részről az esztergomi kanonok, László mr. helyett testvére (fr.), az esztergomi kápt. meghatalmazólevelével ellátott András fia: Miklós, a másik részről pedig Gúnya fiai: Domokos és István képviseletében a garamszentbenedeki (S. Benedicti de iuxta Gron) konvent megbízólevelével el­látott, Pezek-i István, majd előbbi bemutatta az esztergomi kápt. 1354. jan. 5-én kelt idézőlevelét (/. Anjou-oklt. XXXVIII. 3. szám). Az oklevél tartalmának megis­merése után Pezek-i István azt válaszolta, hogy a mondott Pezek birtokra nézve megbízói érvényes okiratokkal bírnak, amelyeket be tud mutatni. Az országbíró és bírótársai elrendelték, hogy a felek kölcsönösen mutassák be a szóban forgó birtokra vonatkozó okleveleiket az országbíró e. [1355.] szept. 15-én (in oct. fe. Nat. virg. glor.). Ezt követően az oklevélvizsgálatot a perhalasztás különböző le­hetőségeivel élve márc. 30-ra (ad diei Quadr., scilicet f. IV.) tették át. A kitűzött 146

Next

/
Thumbnails
Contents