Sebők Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXXVI. 1352. (Budapest–Szeged, 2018.)
Documenta
Márk, és annak fia, Domokos sohasem voltak az említett birtokfélnek a tulajdonában, és magukat annak tulajdonába sohasem vezettették be, amint ez az általa bemutatott oklevelekb�l kider�l. Bár az említett congregatio-n � és testvére, Tamás azt mondták, hogy Mihály részt birtokol Harnadnempty birtokban, �k ezt most visszavonják, mert Tivadar fiainak abban semmilyen rész�k sincsen, és vel�k semmilyen rokonságban nincsenek. Mihály viszont fenntartotta, hogy az említett birtokfél privilégiuma értelmében �t illeti, és a nevezettek: Tivadar fiai, valamint Márk fia Domokos annak birtokában voltak, és ennek igazolására k�ztudományvétel elrendelését kérte a nádort�l. A nádor erre írásban (scribentes) (l. 22. szám) felkérte a váci egyház kápt.-ját, hogy márc. 21-én (in oct. diei medii Quadr. a tunc prox. venturis) a nádor emberének társaságában k�ldje ki tan�ságtev�jét Harnadnempty birtokra, ahol a szomszédokt�l és határtársakt�l, majd a m. nemeseit�l és k�zrend�it�l tudják meg, hogy Márk, fia Domokos, valamint Tivadar fia János és az említett Mihály birtokában voltak-e az említett birtokfélnek bármikor is, és volt-e rokonság a felek el�dei k�z�tt, majd a kápt. oklevelében ápr. 15-re (ad oct. fe. Passce d. a tunc venturas) tegyen minderr�l jelentést. A határnapon a nádor színe e. megjelenve az említett Mihály bemutatta a váci egyház kápt.-jának jelentését (l. 226. szám). E szerint a kápt. a Mihály részér�l kiszáll� Zyrma-i Benedek nádori ember társaságban k�rusának clericus-át, Gált k�ldte ki tan�ságtételre, akik visszatérve egybehangz�an el�adták, hogy márc. 21-én kiszálltak Harnadnempty birtokra, és el�sz�r a szomszédokt�l és határtársakt�l, ti. ugyanoda val�si Bertalan fia Istvánt�l, Thala-i F�l�pt�l és más m.-beli nemesekt�l – Gestel-i Mikl�s fia Domokost�l, Zynye-i Merhardus fia L�rinct�l, Zaka-i András fia Jánost�l, ugyanoda val�si Balázs fia Kozmát�l, Byky-i Mikl�s fia L�rinct�l, Heywtovy-i Mihály fia Beket�l, Supta-i Lukács fia Mikl�st�l és ugyanoda val�si Jakab fia Simont�l – megtudták, hogy az említett Mihály és Domokos birtokában voltak Harnadnempty birtok felének, és Domokosnak korábban volt is ott egy Feketew (dict.) Mihály nev� officialis-a és famulus-a. Azt is megtudták, hogy Mihály és Domokos, illetve István fiai: Tamás és Mikl�s k�z�tt semmiféle rokonság nem állott f�nn. Ezután az említett István fia Mikl�s a maga és testvére, Tamás nevében az egri egyház kápt.-jának megbíz�levelével megjelenve bemutatta a váci egyház kápt.-jának másik jelentését (l. 227. szám). E szerint a kápt. a Tamás és Mikl�s részér�l kiszáll� Bedek fia Balázs nádori ember társaságában k�rusának clericus-át, Mikl�st k�ldte ki tan�ságtételre, akik visszatérve egybehangz�an el�adták, hogy márc. 21-én kiszálltak Harnadnempty birtokra, és a szomszédokt�l és határtársakt�l – Chekezeky-i Panyt fia Lászl�t�l, Monak-i Lászl� fia Mihályt�l, Zynna-i István fia Lászl�t�l, Jánost�l, a keresztesek Luchy-i villicusát�l, Keme-i Bedek fia Istvánt�l és Bulchy-i Zudar Istvánt�l --, valamint m.-beli nemesekt�l – Keme-i L�rinct�l, Alamy-i Cristol fia Mikl�st�l, ugyanoda val�si Kis (Parvus) Jakabt�l, Chec-i Pousa fia Istvánt�l, Baba-i L�rinct�l, Nyek-i Sándort�l, ugyanoda val�si Bench fia Petheu-t�l, Olnad-i Pál fia Istvánt�l, Korchy-i Imrét�l, Bezzegy-i Bors fia Pethev-t�l, Donch fia Egyedt�l és Lászl�t�l, a keresztesek Luchy-i bír�ját�l és más nemesekt�l és k�zrend�ekt�l – megtudták, hogy Márk és fia, Domokos, valamint János és Mihály sohasem voltak Harnadnempty birtok felének birtokában, továbbá István fiai: Tamás és Mikl�s, valamint Mihály és a t�bbi említett k�z�tt semmiféle rokonság nem állott f�nn. Minthogy Harnadnempty birtok fele Bedek fia András és más említettek rokoni szeretetb�l származ� adománya folytán jutott Lászl� fia Mikl�s, Nemhyz fia Ramacha és Tivadar fiai: [János, ........] tulajdonába 60 éve, amint azt az egri egyház kápt.-jának eredeti privilégiuma is tartalmazta, azonban az említett Tivadar fia János fia Mihály azt állította, hogy az adományozás idején �, illetve el�dei már a birtokfélnek nem voltak a tulajdonában, továbbá, hogy István fiainak el�dei és az � el�dei k�z�tt nem volt � 250