Kristó Gyula: Anjou–kori Oklevéltár. XXXV. 1351. (Budapest–Szeged, 2019.)
Documenta
646. 1351. okt. 9. Valkóvár Miklós nádor (H), a kunok bírája emlékezetül adja: Wolkou m. nemesei számára okt. 3-án (f. II. prox. p. fe. B. Michaelis arch.) Wolkouar falu mellett tartott közgyűlésén Zenthpetur-i Pál fia: János felszólalva elmondta, hogy Zenthpetur-i Mihály fia: Demeter szept. 8-án (in fe. Nat. B. Marie virg.) famulus-ával, Lázárral bizonyos jobbágyát, Rayca-t [?] a saját házában halálosan megverette, és e tette miatt jobbágyai 10 mansio-t elhagytak Zenthpetur-ban lévő részbirtokán, így az teljesen elnéptelenedett. Ennek hallatán Mihály fia: Demeter azt állította, hogy mindebben ártatlan. Mivel János az állítását semmivel nem tudta alátámasztani, a nádor a m. alispánjával, szb.-ival, esküdt ülnökeivel és nemeseivel úgy ítélkezett, hogy Mihály fia: Demeter 3 hozzá hasonló személlyel a közgyűlés 6. napján a nádor káplánja e. tegyen esküt arról, hogy a Pál fia: János által előadottakban ártatlan. Végül ebben az időpontban Pál fia: János – miként azt a nádor káplánja jelentéséből (relacio) megtudta – az esküt rendben letette, ezért a nádor Mihály fia: Demetert Pál fia: Jánossal szemben a jelen oklevéllel nyugtatja. D. 2. die deposicionis iuramenti supradicti, in loco annotato, a. d. 1351. E.: SNA. Zay cs. ugróci lt. Krasznecz László elenchusa szerint rendezett iratok. A. 7. (Df. 285 250.) Hátlapján solvit octuagesima denarios feljegyzés, későbbi kézzel írott tárgymegjelölés és nagy kerek pecsét maradványai láthatók. K.: –. 647. 1351. okt. 9. Szentimre Egyed erdélyi alvajda tudatja az erdélyi kápt.-nal: mivel okt. 6-án (in presentis oct. fe. S. Michaelis arch. prox. nunc preteriti) Simon bán fia: Miklós mr. Gyaktelke birtokot – melyet László fiai: István és György, valamint Imre fia: László az ő fr.-eitől, azaz testvérének, Mihálynak a fiaitól: Pétertől, Jánostól és Simontól vásárlás címén az erdélyi kápt. privilégiuma révén megszereztek, s amelyet Miklós mr. öröklés jogcímén visszakövetelt – bíró ítélettel visszaszerezte előttük, kéri a kápt.-t, hogy a birtok Miklós mr. számára öröklés jogán való birtoklásra történő iktatásához küldjenek tanút famulus-a és embere, Fudur (dict.) Miklós vagy Wamus János mellé, aki a birtokot a kápt. tanújának és az összehívott szomszédoknak a jelenlétében az említett István, György és László 446