Piti Ferenc: Anjou–kori Oklevéltár. XXIV. 1340. (Budapest–Szeged, 2000.)
László leánya: Klára, másrészről Gechche-i János fia: Simon c. a maga és fr.-e: Beke nevében elmondták, hogy azon perben, amit Klára leánynegyede okán viselt Simon és Beke ellenében a főesp. előtt, annak engedélyével és fogott nemes bírók elrendezésével úgy állapodtak meg, hogy Simon és Beke v. képviselőik aug. l-jén (oct. S. Jacobi ap.) megjelennek a főesp. előtt, és az ezen leánynegyed kiegyenlítéséről szóló oklevelüket bemutatják, ellenkező esetben a főesp. a felek részére kiküldi tanúságait Simon és Beke birtokai és birtokrészei bejárására és felbecslésére, amelyekből a leánynegyedet ki kell adni. Ha Simon és Beke e napon nem jelennek meg színe előtt, v. oklevelüket nem mutatják be, v. a főesp. mondott tanúságait nem vezetik ki birtokaikra, 10 M.-ban marasztaltassanak el Klára ellenében, a per pedig tovább folytatódik. Simon a perben teljesen magára vállalta Beke kötelességét. D. Agrie, in vig. BB. Petri et Pauli ap., a. d. 1340. E.: SÚA. Leleszi konvent hh. lt. Acta anni 1340. 47. (Df. 219 453.) Hátlapján azonos kéztől tárgymegjelölés, valamint kerek pecsét nyoma. K.: —. 416. 1340. jún. 29. A Scepus-i B. Márton-egyház kápt.-ja előtt János egykori Lewcha-i bíró a Kystamasi földből kihasított, [I.] Károly királytól (V) hü szolgálataiért kapott Kysthamasi, más néven Arnoltfalua nevü, királyi mértékkel egy ekényi földjét szavatosság vállalásával eladta 200 aranyft.-ért Farkasfalua-i Frank fiainak: Mihály és Jakab mr.-eknek és örököseiknek, örök és békés birtoklásra. Erről a kápt. függőpecsétjével megerősített privilegiális oklevelet bocsát ki. D. in fe. BB. Petri et Pauli ap., a. d. 1340. E.: Dl. 3319. (Jes. Leucsov. 7. 78.) Hátlapján későbbi középkori kéztől tárgymegjelölés, villa Arnoldi névalakkal. Természetes színű zsinóron kerek, természetes színű függőpecsét töredéke. Má.: Dl. 382. (Jes. Leucsov. 8. 1. pag. 14.) Újkori. K.: AO. IV. 36-37. (E. alapján.) 417. 1340. jún. 30. A pozsonyi kápt. [nyílt oklevelében] kinyilvánítja, hogy Fülöp mr. pozsonyi vicec. oklevelének megfelelően (I. 413. szám) Vörös (Ruffus) Pállal és Kylen-i János fiával: Jakabbal, a vicec. és a szb.-k embereivel kiküldték tanúságul kanonoktársukat és confr.-üket, Sándor fia: János mr.-t, akik jún. 26-án (f. II. prox. p. fe. B. Johannis Bapt.) a szomszédok jelenlétében új határjeleket emelve a Mihály fia: András és Hennanus fia: Miklós földje közötti részt ellentmondás nélkül iktatták Andrásnak és örököseinek. E