Almási Tibor: Anjou–kori Oklevéltár. XIII. 1329. (Budapest–Szeged, 2003.)

ventionis) nyújtott be egyháza nevében azt kérvén, hogy az olvasókanonok zárassék ki a szóban forgó tizedek háromnegyed részének beszedéséből, továbbá a parochiája határain belülről származó más, újólagos és régebbi tizedek, nemkülönben apró tizdek részesedéséből (petivit ... excludi a perceptione 3 partium decimarum et aliarum infra limites sue parochie sitarum novalium et veterum ac etiam minutorum [!]), minthogy mindezeket az olvasókanonok, ill. elődei az ő egyházának kárára ragadták magukhoz (quas asserebat ipsum lectorem et quosdam predecessores ipsius in sue ecelesie preiudicium occupasse), egyszersmind azt kezdeményezte, hogy ezen vitatott jövedelmek ítéltessenek oda neki és egyházának. A bizonyítás során az olvasókanonok okiratokkal igyekezett alátámasztani igazát, míg a plénános a közjogra, a szomszédos egyházakban érvényesülő szokásjogra, továbbá a szepesi kerület egyházaira vonatkozó [- az elbirtoklást igazoló -] általános elévülésre (prescriptionem generalem ecclesiarum districtus Scepusiensis) hivatkozott. A felek érveiből kiviláglott, hogy a késmárki egyház jogosan támasztott igényt az egykori őrök és halfogók falvainak földjei utáni tizednegyedre, amely ugyanazon az alapon illeti meg, mint ahogyan az a késmárki egyházközösség tagjai (plebisani de Foro Caseorum) által művelt összes többi föld u. is jár neki, s ugyanez érvényes az apró tizedekre (minuta decima) is. Kivételt mindössze az olvasókanonoknak a bárányokból járó, emberemlékezet óta megszakítás nélkül élvezett háromnegyed rész jelent. Mindezek alapján a felek fogott bírák közvetítésével kiegyeztek egymással, az olvasókanonok elismerte a szóban forgó földeken a késmárki egyház jogát a predialis tizedek negyedére, ugyanakkor a régi szokás alapján fennmaradt az olvasókanonoki háromnegyedes részesedése eme tizedekből. Minderről a vicarius bíráskodásban használt pecsétjével ellátott oklevelet ad ki. Actum Jordanus, Tamás és Goblinus (Á. 2-3: Moblinus), a Szt. Márton-egyház kanonokjai, továbbá Miklós Molda-i, Miklós Kis- (Parva) Lumpnicz-i és Marsilius Jekyl-i plébánosok jelenlétében. D. in die BB. innocentum mart., a. incarn. d. 1329. Á.: a 95. számú oklevélben. (Az alakváltozatok az átíró oklevél iratpéldányainak jelölését követik.) K.: Megj.: Az átíró iraténál későbbi keltezés legegyszerűbben íráshibával, ill. a másolás során vétett tévesztéssel magyarázható. Ha mégsem erről van szó - az átíró oklevél „anno ut supra" formulája elbizonytalanítja ugyanis az íráshibára utaló magyarázatot -, logikailag annak feltételezésével lenne áthidalható a dátumprobléma, hogy a vicarius - szokatlanul - nem jan. 1-jei, hanem esetleg dec. 25-i évkezdettel datálta iratát, s így mai számítás szerint valójában 1328. dec. 28-án kelt ez az oklevél, amiről azután János szepesi prépost 1329. febr. 25-én készített átírást.