Acta legationis cardinalis Gentilis. II. Gentilis bibornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311. (Budapest, 1885. Mon. Vat. Hun. I/2.)

nincs mód benne, ha Isten csodát nem mivel, hogy ez ország ismét fellábbadjon.»

1 Van-e része és mekkora a szónoki pathosnak a keserves helyzet e classicus festésében, kitűnik, ha hozzá tartjuk a haza: krónikás szárai korrajzát: «Magyarország fényes dicsőségéből siralmas állapotba hanyatlott: belháborúk. támadtak, a városok és falvak elpusztultak, elhamvadtak; a békét és egyetértést lábbal tapodják, a gazdagok elszegényültek, a nemesek elparasztosodtak nyomorúságukban;... a folytonos fosztogatások miatt az igavonó állatok megfogyatkozván, az emberek húzzák a szekereket».

2 Hivatalos megerősítést nyernek pedig a fönnebbiek az 1298-ki országgyűlés végzéseiben, melyek az ország siralmas állapota megjavítása végett, bár haszontalanul, hozattak. 3 A bomlás kezdetét akkor vette, midőn a megvénhedett IV. BÉLA király asszonyok és udvaronczok cselszövő hálóiba fonatva, fiát István herczeget, a trónörököst megtámadta. Ekkor az országot, mely még nem épüle ki teljesen a halálos sebekből, melyeket rajta a tatárjárás ütött, ismét a pártoskodás marczangolta ketté. Az egvesség atya és fiú közt ugyan háromszor is megköttetett, de békét nem szerzett az országnak. Ha király a legyőzött fél, az egyetertés nem szállhat vissza dúlt fészkébe, hanem elröpül a tisztelettel együtt, melylyel királyának tartozik a monarchia. V. ISTVÁN, Béla fia, úgy látszott, elég erélylyel birand, hogy pártokra szakadt országában a rendet helyreállítsa. Ilyenül magasztalja őt Anjou I. KÁROLY, Sicilia királya, szövetséget kötvén vele az összes németség ellen, mely kötés érdekében eljegyzé hasonnevű fiának V. ISTVÁN leányát, MÁRIÁÍ ; viszont LÁszLÓ-nak, ISTVÁN király fiának nőül adta leányát, IZABELLÁL

4 Azonban V. ISTVÁN csak két évig uralkodott. A fiát elrabló Pektári Joakim üldözésében megerőtette magát, s ez okozta kora halálát.

5 A koronát megillető, de nagyon meghanyatlott tekintély végre egészen eltűnt, midőn most az özvegy királyné, a kún származású ERZSÉBET, kit alacsony sorsból bájai emeltek a trónra, kiskorú fia, IV. LÁSZLÓ helyett vitte a kormányt — botorul és garázdán. A kunokból alakult kormánytanácsba a hitszegés, önzés, nagyravágyás fészkelte be magát, s ezek közreműködése folytán fosztogatás, lázadás, honárulás, a bel- és kül1 THEiNER-nél, Monum. Hung. I. kötet, 616. szám. 2 A dubniczi Krónika M(ÁTYÁS) FLÓRIÁN Históriás Hungaricae fontes Domestici (Pécs, 1884.) III. kötete, 108—109. lapján. j ENDLiCHER-nél, Monumenta Arpadiana 630. és köv. 11. 4. WENZEL GUSZTÁV, Magyar Diplomacziai Emlékek az Anjou-korból. I. köt. 19. szám. 5 ERBEN-EMLER, Regesta diplom. Bohém, et Morav. II. 368.