Acta legationis cardinalis Gentilis. II. Gentilis bibornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311. (Budapest, 1885. Mon. Vat. Hun. I/2.)

BEVEZETÉS PÓR ANTALTÓL. I. Régi kánona a történetírásnak, hogy az egyént, ítélendők felette, nem szabad kiszakítanunk keretéből ama kornak, melvben élt. Mert habár az 7 J örök igazság tanai szolgálnak alapul tetteink absolut értékének megbecsüléséhez, ép úgy, mint a beláthatlan tenger a tárgyak általános magasságának meghatározásához; a viszonlagos nagyságot az idő adja meg, melyben valaki élt, a viszonyok, melyek közt forgott, a környezet, melyből kiemelkedett. Hazánk állapota ama korban, midőn Fráter GENTILIS DE MONTEFLORUM. a közönségesen GENTiLis-nek nevezett bíbornok és apostoli szent-széki követ (legátus de latere) történetünk küllőibe merész kézzel bele markola, eljutott a válságig, melyen túl a szétbomlás, a megsemmisülés fenyeget. A társaság minden rétege, még pedig felülről lefelé, a romlottság képét tárja elénk; és noha jó távol esik tőlünk ama kor, adatoknak sem vagyunk nagyon bővében, a föloszlás félreismerhetlen tüneményei észlelhetők mindenfelé. «Ha a multakra visszaemlékezünk, — kesereg VIII. BONIFACIUS pápa, — akkor a magyarok birodalma nagy terjedelmű, nemes fajú népekkel bővelkedő ország volt, mely mint a kövér talaj, sok jó gyümölcsöt terme, jeles sarjakat hajta, kik az egyházi és világi pályán válogatott oszlopai valának, míg a királyi család tagjai erényeik, életök szentsége által az egész világra kiható fénynyel tündöklének, mint a tartóra helyezett szövétnek... Tudomány diszíté papjait, harczi vitézség lovagjait. . . De hajh, mennyire hanyatlott minden! A boldogság nyomorra változott, a dicsőség aljasságra; pogányok dúlják a hont, melynek lakói megfogyatkozának; némák a városok és helységek, mert lakosait kipusztíták, rabszíjra fűzték... Testileg és lelkileg minden úgy megfogyatkozott, hogy Monum. Vaticana. Series I. Tom. II. g