Thallóczy Lajos–Áldásy Antal: Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára 1198-1526. (Budapest, 1907. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 2.)

— • mennyiben a határszél beleesik a kelet és nyugat elválasztó vonalába és ennek következtében bizonyos nyugatias hatások is nyilvánulnak a szerbség fejlődésében, noha a keleti hatás közvetlenül érvén őket, az alól soha teljesen megszabadulni nem tudott. Ebből magyarázható Bizancznak az a hagyományos felsőbbsége, mely akkor, midőn e törzsek északról délfelé nyomulván, új megtelepedési területekre tettek szert, csak névleg nyilvánult ugyan, de később erőteljes uralkodók idejében tényleges felsőbbségi viszonynyá alakult a szerbekkel szemben. Ez a bizanczi szupremáczia sokkal belterjesebben nyilvánult a szerb, mint a horvát területet illetőleg, a mely utóbbinak északnyugatra nyilt az ú. n. történeti határszegélye. Viszont érthető az is, hogy akkor, midőn gyönge császárokat uralt Bizancz, a szerbek sokkal veszedelmesebb ellenfelei voltak a keletrómai uralomnak, mint a többi délszlávok, eltekintve természetesen a bulgároktól, kiknek a Balkán-félsziget keleti részén jutott vezérszerep. Bizancznak e törzsekkel szemben az volt a legtermészetesebb politikája, hogy felhasználta a törzsek versengéseit. A császár személye, mint döntő legfelső fórum szerepelt azon esetben, ha a törzsek hozzá fordultak. Hozzá fordultak pedig azon természetes oknál fogva, mert köztük még ilyen döntő, egyaránt elismert hatalmi tényező vagyis államfő nem volt. Közhelylyé változott immár, hogy Bizancz a balkáni népek felett csak mesterséges eszközökkel, a divide et impera alapján tudott uralkodni oly soká. Mintha a világon lett volna valaha szervezett társadalom, szerves állami erő, mely nem e természetszerű elvnél fogva tartotta volna meg felsőségét a még meg nem szervezett, nem állami organizmusok felett! A gyöngébb és fejletlenebb fajok ereje mindig a szövetkezésben állott az erősebb ellen; az erősé pedig abban a hatásban, a melyet kellő pillanatban kifejteni tudott a laza összefüggésű elemekre. Nem kellett ennek mindig a nyers erő formájában nyilatkozni, hanem az ellenfél gyöngeségeinek a kellő pillanatban való felismeréséből állott az a ráhatás, mely a diplomatia diadala volt. A Balkán-félszigeten, tehát akkor bizanczi területen megtelepedett