Thallóczy Lajos–Barabás Samu: A Blagay-család oklevéltára. Codex diplomaticus comitum de Blagay. (Budapest, 1897. Mon. Hung. Hist. Dipl. 28.)

erélyes kézzel lát hozzá. Annál inkább áll ez egy még a törzsbirtoklásnak alig megbomlott fokán álló népről, mint a minő akkor a horvát, s a Dráva-Száva közén megtelepült szlavonság volt. Rendszer, előminták után dolgozó országos igazgatás amúgy sem kenyere a középkor adminisztrátorának, hát még e vidéken, mely rég hozzánk tartozott ugyan, de a formáktól, kivált az újaktól még jobban idegenkedett, mint nálunk az anyaterületen. Ez okból a báni szervezet, az okleveleinkben előforduló különböző elnevezések alkothatják ugyan elmés fejtegetések tárgyát, de abból következetesen beváló rendszert alkotni nem lehet. Esetről esetre kell mindegyiket vizsgálnunk, ez az egyetlen módja, hogy a tényeket megállapítsuk. Ezért a terminológia nem döntő, csak közvetett bizonyíték. Ily szempontból elemezzük mi a kérdést. Ha csak azt kellene vitatnunk, hogy Imre király megjutalmazta egy előkelő sziavon hivét, a ki egy, a határokon dúló német vitézt legyőzött s ezért királyi földet adományoz neki, azzal röviden végezhetünk. Ugyanis IV. Béla 1241 szept. 23-án hitelesen megerősíti Imre királynak aranypecsétes levelét, s ekképen szól: »quod dilecti ac fideles nostri Bobonig et Stephanus fráter ipsius comites, filii Stephani de Goricha privilégium inclyte recordationis Emerici regis, antecessoris nostri aurea bulla sua roboratum nobis obtulerunt petentes illud auctoritate nostra confirmari; quod nos perlegi facientes coram nobis invenimus in ipsius serie quandam terram, que Vodichen nuncupatur, que primo possessore suo sine herede defuncto ad manus regales secundum approbatam regni nostri consuetudinem fuerat devoluta, memorato Stephano patri predictorum per illustrem regem Belam clare memorie, predicti regis Emerici genitorem ob laudabile servitium, quod idem Stephanus contra quendam potentem de Theotonia, nomine Albrihum de Micho confinia ducatus Sclavonie sepius invadentem dimicando viriliter exercuit ipsum potentialiter superando suosque usque ad ultimum eorum exterminium prosternendo, non utique absque magna sui sanguinis effusione ac suorum consanguineorum quamplurium et militum occisione, prout in dicto privilegio plenius continetur, fore