Kubínyi Ferencz: Oklevelek hontvármegyei magán-levéltárakból. Első rész 1256–1399. Diplomatarium Hontense. Pars prima. (Budapest, 1888.)

ténelmünkre nézve megbecsülhetlen veszteséget képez. Még mindig van szükség diplomatikusaink és oklevélkiadóink legnagyobb erőfeszítésére, hogy ezen ismeretlen okleveles kincsek, közzétételük által, a hazai történetírás számára meg legyenek mentve s az enyészettől megóva, mert ezek nagy része a romlásnak és végelpusztulásnak néz elébe. Kétségtelenül sok becses oklevél pusztulhatott és pusztáit el hazánkban az elmúlt századok véres háborúinak idejében, mikor virágzó városok, népes faluk tűntek el majdnem nyom nélkül hazánk területéről, de a mit tatárok, törökök s egyéb vér- és martalékszomjas ellenséges hadak elől meg bírt menteni őseink gondoskodása — az most indul enyészetnek, a legmélyebbbéke idejében, most. mikor a történetnyomozás és történetírás mezején mindenfelé a legnagyobb munkásság észlelhető s ennélfogva leginkább volna méltányolható azon veszteség nagysága és kipótolhatlan volta, mely ezen okleveles kincsek elenvészése következtében történelmünket fenyegeti. Az ősiség eltörlése óta a régi oklevelek értéket vesztettek. Elmúltak azon idők. mikor egy-egy. függő pecséttel ellátott hártya-oklevéllel kezében, falukat, uradalmakat lehetett kiperelni, ősök által elzálogosított birtokokat visszaváltani, osztályos atyafiakat új osztályra kényszeríteni. Most a tulajdonjogot a hitel-telekkönyvek mutatják ki, a különféle szerződéseket a közjegyzők végzik. Á régi oklevelekre semmi szükség többé. A levéltári helyiségek vendégszobakúl alakíttatnak át. a leveles ládák mindenütt útban lévén, először az éléskamrába.