Ifjabb Kubínyi Ferencz: Árpádkori oklevelek 1095–1301. Pest, 1867.

tele által azon czélt, kívánjuk elérni, hogy általa a történelmi anyag becses és hiteles bővületet nyerjen, akkor a kiadásnál a bel-érték mérlegelésén kiviil csak egy fő szempont engedhető meg, még pedig az, melynek a lelkiismeretes pontosság felel meg. A kritikai szigor és pontosság igaz, hogy csak eszközök, melyek a czél által, melynek elérése végett alkalmaztatnak, nyerik valódi jelentőségöket, de épen ezen jelentőségűk, s a czél elérhetőségének általuk föltételezett volta miatt ezen eszközöket mellőznünk nem szabad. Megkívántatik tehát a történelmi kútfők kiadásánál a kritikai szigor és pontosság azon mérve, mely a kútfő szövegének bármely, még oly csekély jelentőségűnek látszó részét önkényesen kijavítani, megtoldani, vagy kihagyni, avagy más hasonértelmű szavakkal fölcserélni nem engedi, — mivel lehet, hogy a hasonértelmű szavaknak fölcserélése által oly árnyalat csúszhatik az értelembe, minőt kifejezni az eredeti kútfő szerkesztőjének szándékában nem volt; a szöveg valamely részének kihagyása mellett pedig könnyen megeshetik, hogy épen az, mit a kútfő-kiadó csekélységnek ítélt, s e végett a szövegből kihagyott, a történelmi kutatások későbbi előbbrehaladt voltánál fogva fölötte becsesnek bizonyűl be. Ki kell terjedni ezen pontosságnak a helyesírásra is, s habár azt nagy fontosságúnak, vagy a történelmi hűségre nézve épen veszteségnek nem tartom, ha a kútfő latin szövegének hiányos, s mintegy házias, kedélyes jellegű helyesírása a szabatosb latinitás szabályai szerint — de csak helyesírási tekintetben — kijavíttatik: úgy mindazonáltal fontosnak és igen