Gelcich József–Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. (Budapest, 1887.)

üldöztetést, mekkora idegen okozta dúlást szenvedett el. A hanyatló keleti császárság — nem tekintve az erőteljes Komnen Manuel uralkodását — megfeledkezett e provincziáról s kiszoríttatott Dalmácziából. Raguza magára maradt, segített magán, a hogy lehetett. A régi ius alapján a városi lakosságokat castokra, a castokat testületekre oszták, ellenőrzéskép az általános szavazatban kerestek óvszert a, széthúzó testületi érdekek ellenében, mely a Laudo populi ad sonum campanarum congregati: a harangszóra összegyűlt nép szavazata vala. A görög birtoklást a XII. században az Adria vőlegényéé: a velenczei dux-é követte, a ki comesei által gyakorolta fenségi jogait. Velencze intézményeinek mintájára, a serrata del gran consiglio korszakának összes ágaival egyetemben Raguzában is létrejő a patriciusi municipalismus. Nem minden küzdelem nélkül ment végbe ez átalakúlás; az általános szavazati jog még mindig erős védpajzsúl szolgált a rogati-k önkénykedései ellenében. Velenczéé az érdem, hogy a mi dalmát városaink belső életét újra szervezték, s a codexek, melyek e szervezetet szabályozzák, mindenha becses kútforrásai lesznek a középkori jog- s társadalmi történetnek. De bár a forma a velenczei jurisdictioé, a szellem, mely átlengi: középkori sajátlagos dalmát, mely a szokásjogban találja kifejezését. E szokásjog voltakép a régi tradiczióknak a kor kívánalmaihoz való alkalmazása, melyet a laudum populi ünnepélyesen szentesített s Krisztus oltára előtt elfogadott. Idővel, mint minden e világon, a statútumok is megváltoztak. A r o g a t i k engedvén a szükség parancsolta kényszernek, változtatgattak