Gelcich József–Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. (Budapest, 1887.)

Szent-István koronájának aegise alatt a raguzai köztársaság főtörekvése arra irányult, hogy területét lehetőleg teljességben megtartsa. S ez a törekvés politikáján vörös fonálként húzódik végig, ebből Ítélendő meg diplomácziája is. így történik, hogy maga a török szükségesnek tartja a raguzai keresztény köztársaság függetlenségét, csak azért, hogy ennek véghatárán helyet foglalván, nyilt utja legyen az adriai tengerre s folytonos ürügyet lelhessen a velenczeiek megrontására. Raguza e törekvése legelőbb abban nyilvánul, hogy a függés s ezzel együtt a velenczei uralom emlékét fokozatosan eltüntetni iparkodott. Alig hagyta el az utolsó velenczei képviselő a város falait, máris elhatározták, hogy az 1358. előtt kiállított okleveleken szt. Márk és Velencze nevét szent Balázs és Raguza nevével kell helyettesítni. A közoklevelek ilyetén megcsonkításával ki akarták mutatni, hogy függetlenségük mindenkor érvényben volt, s ezáltal a jogfolytonosságnak kerestek bizonyos látszólagos alapot. E rendeletnek párja az az intézkedés, hogy a régi hűbéresség minden külső jeleit is eltüntették: eltörölték a régi jelvényeket, lerombolták a régi emlékeket és föliratokat, s ezzel lassanként maguk a hagyományok is az ujabb fejlődés igényei szerint alakultak át. Egy egész uj történet alakul e módon. De azért e rendeletek mégsem tüntethették el tökéletesen azt az alapot, a melyen Raguza alkotmánya kifejlődött. Ha szent Balázs nevét be is igtatták a legrégibb polgári okmányokba, az egyházi történetre