Gelcich József–Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. (Budapest, 1887.)

xnr Nagyon érdekes volna, ha Raguzának a velenczei köztársaság ellenében a magyar hódítás előtt folytatott belső küzdelmeiről megbízható adatok állanának rendelkezésünkre. Mindössze csak két momentumra utalhatunk e tekintetben; az egyiket a legenda tartotta fenn Zade Damiano zsarnok személyében, a másik a raguzaiaknak 1301-ben cattaroi területen való ellenséges megjelenése, melyről csak nagyon zavaros tudósításaink vannak. Fontos volna tudnunk, liogy e törekvések magyar részről támogattattak-e, vagy csak a Velencze elleni oppositio természetes folyományai. Annyi bizonyos, hogy Magyarország már jó régen, 1350 előtt, gyakorolt bizonyos befolyást déli Dalmácziára. Mindamellett is csak liypothezis, hogy Zade, a velenczeiek ellen küzdő zsarnok, a magyarok felidézte raguzai municipalis reactio képviselője. A velenczei kormányzatot a magyar király kinevezte főispánok uralma követé. Raguza azonban rövid idő múlva annyi érdemet szerzett, hogy Lajos király a kormányzatot egészen a patriciusoknak engedte át, s ezekre bízta saját legfőbb elöljárójuk megválasztatását, a ki ezentúl többé nem a comes, hanem a rector nevét vala viselendő. E kiváltság egyrészről bizonyságot tesz Magyarország finom politikai érzékéről, mely midőn az Adriára való befolyást biztosítja, egyúttal lehetetlenné teszi SzentMárk uralmát; más felől arról az ügyességről tesz tanúságot, melylyel Raguza a maga autonómiáját meg tudja alapítni. A velenczei macchiavellizmus nem múlat el egy alkalmat sem, hogy Raguzát ismét bevonja ten-