Gelcich József–Thallóczy Lajos: Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. (Budapest, 1887.)

kitört Magyarország és Velencze között, Dél-Europa összes hadai mozgásba jöttek ezen az Adria fölötti uralomért vívatott harczban. Nagy-Lajos ügyes, előrelátó politikája jó eleve megszerezte a dalmát városok rokonszenvét. Szent-István koronája birodalmának érdekében állott, hogy fenhatóságát a Narentától Spizzáig kiterjessze. Raguza örömmel hódolt meg szabadítójának. Páratlan udvariassággal, minden nagyobb zaj nélkül, 1358-ban kitűzték Szt.István zászlaját s ezzel a velenczei comes s vele Velencze hatósága megszűnt. így kellett lenni ennek. Velencze gyarmatosító politikája, mint sok hatalomé, mely kizárólag egy szempontból terjeszkedik, sok esetben a »sic vos 11011 vobis«-féle eredményre vezetett. Velencze emancipálta Raguzát a bizanczi önzés és kisajtoló rendszer alól s megóvta legalább attól, hogy más hatalmasabbak, kegyetlenebbek vegyenek rajta erőt, s tagadhatatlanul megalkotta kormányzati rendszerét. Mindennek fejében magához ragadta a kormányzatot s biztosította termékeinek a ragusai piaczot, czéljanem is lévén egyéb a tenger s a kereskedelem kizárólagos birtoklásánál. Védőszárnyai alatt megerősödik a protegált város, megérik a szabadságra s Velencze uralma fölöslegessé válik. Nagy-Lajos politikája győzött, Velencze lemondott Dalmácziáról való jogairól, s ehez az önkénytes lemondáshoz alkalmazta nagy ügyesen taktikáját Raguza. Mert akár látszólagos, akár valóságos lett légyen Velencze meghódolása, Raguzát az »önkénytes lemondás« minden eshetőség ellen biztosítá, a mennyiben Raguza ez által visszanyerte a cselekvéshez való teljes szabadságot,