Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)
fűzi az útra küldötteket. 3 0 Ugyanakkor azonban igyekszik elszigetelni is a visszatérőt, akinek először is hálát kell adnia szerencsés megérkezéséért, egyszersmind imádságaiban meg is kell tisztulnia a külvilág romboló hatásaitól. 3 1 A közösség fegyelmének és életmódjának tisztasága érdekében azonban még ennél is fontosabb volt, hogy a visszatérő ne ossza meg tapasztalatait testvéreivel, ellenkező esetben büntetéssel kellett szembe néznie. 3 2 A monostortól — munkavégzés vagy utazás miatt — messzire távolodókkal foglalkozik az 50. fejezet is, amely az elrendelt imaórák minden körülmények közti elvégzését írja elő, bár az úton lévők esetében megengedő hangvételű az imaórák időpontjának tekintetében. 3 3 Rögtön a következő fejezetben (51.) szabályozza a Regula a nem messze távozók kötelezettségét, megtiltva számukra a kolostor falain kívül történő étkezést, kivéve ha arra az apát külön engedélyt ad. 3 4 Bár a szöveg kifejezetten csak az étkezéstől tiltja a szerzetest, de ez értelmezhető így is: a kolostoron kívül még enni se egyen. A kolostort hosszabb vagy rövidebb időre elhagyó szerzeteseken kívül a külvilággal a kapus szolgálatra beosztott testvérek tarthattak kapcsolatot. A kapus személyének kiválasztásánál is ez az egyik legfőbb szempont. 3 5 A kapusokról szóló (66.) fejezetben szintén nagy hangsúlyt kap az elzárkózás igénye, amit a Regula a közösség minden tagjára nézve kötelezőnek tart. 3 6 3 0 „Az útra küldött testvérek ajánlják magukat az összes testvérnek és az apátnak imádságába. Az istenszolgálat végén egy imádsággal mindig emlékezzenek meg a távollevőkről. ..." (R. 73.) 3 1 „...Visszatérve az útjukról a testvérek azon a napon, amikor visszajöttek, minden imaóra végén boruljanak le az imaterem padlóján, és kérjék mindnyájuk imádságát azokért a hibákért, amelyekbe esetleg útközben rossz dolgok látása és hiábavaló beszédek hallása által beleeshettek. ..." (Uo.) 3 2 „...Senki ne merészelje a másiknak elmondani, amit a monostoron kívül látott vagy hallott, mert az a legtöbbször romboló. Ha valaki ezt mégis meg merné tenni, azt a Regula szerint büntessék meg. ..." (Uo.) 3 3 „Azok a testvérek, akik nagyobb távolságban dolgoznak, és így nem tudnak a megfelelő imaórára az imateremben megjelenni, és az apát is úgy ítéli meg, hogy ez a helyzet, azok ott a munkahelyen végezzék az istenszolgálatot, és szent félelemmel hajtsák meg térdüket. Hasonlóképpen azok se hagyják el az elrendelt imaórákat, akiket útra küldtek, hanem amint lehet, végezzék el magukban, és köteles szolgálatuk teljesítését ne mulasszák el." (R 57-58.) 3 4 „Az a testvér, akit bármilyen ügyben küldenek ki, és előreláthatóan még aznap visszatérhet a monostorba, ne merjen ott kint enni, bármennyire is kínálná valaki, hacsak az apát ezt meg nem engedi neki. Ha másként cselekszik, közösítsék ki." (R. 58.) 3 5 „A monostor kapujához rendeljenek egy idősebb okos testvért, aki értelmesen tud szót váltani, és akit éltes kora nem enged elcsatangolni. ..." (R 72.) Az elcsatangolni (vagari) kifejezést néhányan szövegromlásnak tartják, a tétlenkedni (vacari) alak helyett (ti. a kapus, ha épp nincs semmi dolga, akkor se tétlenkedjék), amelyet azonban értelmileg meglehetősen erőltetett a kapus „éltes" korához és készenlétet igénylő feladatköréhez kapcsolni, arról nem is beszélve, hogy ez utóbbi alakot tartalmazó kézirat nem is maradt fenn. Vö. ezzel kapcsolatban: Komm. 263. 3 6 „...A monostort, ha lehetséges, úgy kell építeni, hogy minden szükséges dolog, mint a víz, malom, kert és különféle műhelyek a monostoron belül legyenek, hogy a szerzeteseknek ne kelljen kint csatangolniuk, ami lelküknek éppen nem válik üdvére. ..." (R. 72.) Ezt a részt egyébként még hangsúlyosabbá teszi a fejezet záró rendelkezése: „...Azt akarjuk, hogy ezt a Regulát [valószínűleg a szabályzatnak ezzel a fejezettel záruló, egy kisebb részét — K. T.] a közösség-
