Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)
Szintén a külvilág betörésének lehetőségét rejtették magukban a kolostorba érkező vendégek, zarándokok. Bár a Regula a közösség számára - a Biblia egyik fontos tanítására támaszkodva - spirituális téren kiemelt szerepet tulajdonít a vendégek érkezésének, 37 a befogadásukkal foglalkozó (53.) fejezetben is érvényesül a közösség védelmének, a külvilág ártalmaitól való elszigetelésének igénye. A vendég befogadását közös imával kell kezdeni, a békecsók csak ezután következhet. 3 8 Természetesen a külvilág romboló hatású híreit, történeteit az érkező vendégek is behozhatták a kolostorba, épp ezért a testvéreknek tilos volt szóba elegyedni velük. 3 9 A Regula 54. fejezetének - amelynek bár alapvetően a magántulajdon megjelenésének megakadályozása lehetett a célja - egyik kitétele, mellyel a külvilágból érkező levelek elfogadását is tiltja, szintén a kívülről jövő információk kirekesztését, valamint a külvilághoz fűző kötelékek felszámolását célozza. 4 0 Ha tehát a Regula által ideálisnak tartott életmód követelményeit - melyek egyik alappillére a külvilágtól és annak negatív hatásaitól történő elzárkózás volt összevetjük azokkal a változásokkal, amelyeket a hiteleshelyi tevékenység ellátása okozott a szerzetesközösség tagjai számára, megállapíthatjuk, hogy a hiteleshelyi munka komoly rést ütött a közösség elzártságán, olyan csatornát nyitva meg, amelyen keresztül a szerzetesi és a világi életmód, kultúra és értékrend mindennapi, folyamatos kapcsolatba kerülhetett egymással. A hiteleshelyi feladatok ellátása alapvetően újat hozott a hiteleshelyi ügyintézésbe és oklevéladásba bekapcsolódó szerzetesek számára: megakadályozta őket abban, hogy a világtól teljesen elvonulva és elfordulva, kivonhassák magukat a világi életmód, a népi kultúra hatásai alól. Különösen igaz ez a 15. század második felének és a 16. század első évtizedeinek időszakában, amikor a folyamatosan romló közállapotok, illetve a megnövekvő magánföldesúri hatalom nyomán a szerzeben gyakrabban olvassák föl, hogy senki a testvérek közül ne menthesse magát azzal, hogy nem ismeri." E rendelkezés értelmezése kapcsán vö.: Komm. 265. Itt ismét meg kell említeni a már idézett 67. fejezet záró rendelkezését, mely nemcsak a külvilági tapasztalatairól beszámoló testvérek számára helyez büntetést kilátásba, hanem azok számára is, akik az apát engedélye nélkül hagyják el a monostort. 3 7 „Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: „Idegen voltam és befogadtatok engem." (Mt 25,35)." (R. 59.) 3 8 „...Mihelyt tehát vendéget jelentettek, szolgálatkész szeretettel siessenek elébe az elöljáró és a testvérek. Először együtt imádkozzanak, és csak azután egyesüljenek a békecsókban. Ezt a békecsókot tehát ne adják előbb, hanem csak az előrebocsátott imádság után, az ördög cselvetései miatt. ..." (Uo.) 3 9 „...A vendégekhez pedig, aki arra parancsot nem kap, semmiképpen se csatlakozzék, és velük beszédbe ne elegyedjék, hanem ha találkozik velük, vagy meglátja őket, alázatosan köszönjön, amint mondottuk, és áldáskérés után menjen tovább azzal a megjegyzéssel, hogy neki nem szabad a vendéggel beszélgetnie." (R. 60.) 4 0 „Semmiképpen se legyen szabad a szerzetesnek sem szüleitől, sem bárki mástól, de egymástól sem akár levelet, akár eulógiát vagy bármi csekély ajándékot elfogadnia vagy adnia az apát engedélye nélkül. ..." (Uo.)
