Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)
ban ezzel szemben szinte kivétel nélkül a monostor szerzetesei végezték a külső hiteleshelyi munkát, pedig nem egy esetben egyszerre két szerzetest is kiküldtek ugyanabban az ügyben, egyiküket az alperes, másikukat pedig a felperes számára. 13 1 Azokban az esetekben, amikor a konvent nem egyszerű szerzeteseket küldött ki a hiteleshelyi munka elvégzésére, akkor a legtöbb esetben az apátság fennhatósága alá tartozó plébánia papját bízta meg ezzel. 13 2 Előfordult az is, hogy valamelyik tisztségviselő szerzetest — a custost 13 3 vagy a perjelt 13 4 —, esetleg a konventi jegyzőt 13 5 jelölték ki a kolostoron kívüli eljárásra. Az, hogy a pécsváradi konvent a külső hiteleshelyi megbízásait szinte teljes egészében szerzetesek kiküldése révén teljesítette, felveti azt a kérdést, hogy a külvilággal való gyakori érintkezés vajon milyen hatást gyakorolhatott a szerzetesi életre. E kérdés megválaszolásához maguk a hiteleshelyi oklevelek viszonylag kevés támpontot nyújtanak, belőlük csak a kolostoron kívül eltöltött idő hosszúságára következtethetünk. Ez érthető is, hiszen a hiteleshelyek által kiadott oklevelek jogi természetű iratok voltak, amelyek kiállításáért ráadásul az érintett félnek kellett fizetnie, így ezekbe a dokumentumokba csak ritkán került bele közvetlen információ a munka elvégzésének módjáról, illetve az eljárás nem szorosan jogi természetű eseményeiről. A konvent a ránk maradt esetek többségében viszonylag gyorsan, a 13. században és a 14. század első felében általában három napon belül képes volt írásba foglalni a külső eljárás eredményét. Ezt a teljesítményt természetesen csak egyéb tényezők figyelembe vételével — mint például a konvent forgalma, működésének hatóköre és az eljárások jellege — lehet helyesen értékelni. A pécsváradi konvent nem tartozott ugyan az ország legforgalmasabb hiteleshelyei közé, mégis az a tény, hogy az oklevelek kiállításának gyorsasága nem csökkent az ügyek 14., sőt 15. századi megszaporodása következtében sem, arra enged következtetni, hogy ennek a gyorsaságnak nem pusztán a megbízások csekély száma, hanem a konvent munkatempója is magyarázatául szolgálhat. A konvent hatóköre egészen 1526-ig — néhány egyedi esetet kivéve 13 6 — nél: pécsi káptalan 553 és 386, pozsegai káptalan 192 és 247, boszniai káptalan 150 és 223, pannonhalmi konvent 245 és 479. (A statisztikák a MOL Mohács előtti gyűjteményének számítógépes adatbázisa alapján készültek, így a mutatóhibákat ugyan nem küszöbölik ki, de arányaikban talán mégis jól érzékeltetik a változást.) 13 1 Ld. pl. 252., 411. és 680. sz. regeszták. A konventen kívüli tanúk kiküldése ellen hatott a törvényi szabályozás, hiszen már az 1351. évi 21. tc. egyházi méltóság viseléséhez kötötte a külső eljárásban való részvételt. Az 1486. évi 10. tc. a káptalanok esetében kanonokok, a konventek esetében pedig papi hivatalt viselő szerzetesek kiküldését írja elő (1. §). Ezt a rendelkezést erősíti meg — illetve a káptalanok esetében némileg enyhíti — az 1492. évi 43. tc. 1. §-a. 13 2 Ld. pl. 30., 39., 48., 54., 56. és 182. sz. regeszták. 13 3 Ld. 523., 711., 732., 860., 863., 903. és 907. sz. regeszták. 13 4 Ld. 757—759. sz. regeszták. 13 5 Ld. 424., 626. és 693. sz. regeszták. 13 6 Ilyennek tekinthető a konvent emberének 1475. december 25-i eljárása (ld. 804. sz. regeszta), amelynek során Veszprém és Zala megyébe kísérte el a világi megbízottat.