Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)
3. A pécsváradi konvent hiteleshelyi tevékenysége 3.1. A pécsváradi konvent első ránk maradt hiteleshelyi oklevele A pécsváradi konvent első eredeti formában ránk maradt hiteleshelyi oklevele 1254-ből származik, és egy birtokmegosztásról szól. 10 8 Magán a birtokmegosztás tényén kívül azonban másik két fontos jogi mozzanat is helyet kapott az okiratban. Megtudhatjuk belőle egyrészt, hogy az érintett birtok leánynegyedként került Pynne és Ilana tulajdonába — elképzelhető, hogy már ez az aktus is a pécsváradi konvent közreműködésével zajlott, bár az erről kiállított oklevélre nem történik utalás —, másrészt pedig az oklevél leírja az elkülönített földek közös határait is. Az oklevél megszerkesztése igen tudatosnak, szilárd gyakorlaton alapulónak tűnik. A fogalmazó biztos grammatikai tudására vall az, ahogy a határleíró részeket a rendelkező részbe olvasztja, s ugyanezt bizonyítja a szavatossági formula megfogalmazása is. 10 9 A konvent önmegnevezése a „Conventus monasterii Waradyensis" alakban jelenik meg, s hogy a későbbiekben csak egyszer-egyszer, akkor is inkább csak ötletszerűen változik, mutatja, hogy 1254-ben, az intitulatiot tekintve már egy jól bevett gyakorlat létezett. Az inscriptio és a salutatio szintén gyakran bukkan majd fel az 1254-ben alkalmazott formában, 11 0 de a „cernentibus" és a „salutis auctore" kifejezések egyszer sem fordulnak elő a későbbiek során. Hiányzik viszont még ekkor a salutatiobó\ az Úr neve, vagyis a Dominus szó valamilyen alakja, amely a továbbiakban e formula elengedhetetlen részévé válik. A promulgatio is tartalmaz a későbbiekben soha vissza nem térő kifejezéseket. Ilyen például az „universitati vestre" címzés, amelynek névmási tagja a későbbi gyakorlathoz képest teljesen idegen elemként hat. A corroboratio — mindössze szórendi eltérésekkel — ugyancsak a későbbi formát előlegezi, az oklevél dátuma és tanúnévsora pedig szintén kevés változáson megy majd keresztül az évszázadok során. Formulás részei alapján tehát ez az oklevél már gondos kezek kiforrott munkájának minősíthető. Az oklevél külső jegyeiben is jól illeszkedik a konvent későbbi gyakorlatába. A kezdő C betű díszes megformáltsága, a sorok egyenessége és egymástól való egyenlő távolsága mind olyan sajátosságok, amelyek a későbbiekben is jellemzők a konvent munkájára. Az 1254-es oklevél korai voltát mutatja viszont, hogy duktusa korántsem olyan lendületes, mint a később kiadott okleveleké, ehelyett a betűk inkább rajzoltnak tűnnek. Kiforrott oklevélírás ez már, de a gyakorlat eleganciája és az elintézésre váró 10 8 Ld. 1. sz. regeszta. 10 9 „Ipse eciam domine obligaverunt sese coram nobis, quod si qua ipsarum vel posteritates earundem, transgrediendo et prosiliendo veterem meatum predicti rivuli ipsas duas porciones terre separantis de porcione alterius partis in terris arabilibus quantumlibet pro se usurpare niteretur, quandocumque hec pars violatrix facte divisionis, alteri parti, ante litis ingressum, et absque strepitu judicii alicuius, decem marcas pecunie dare et persolvere teneatur." 11 0 „...omnibus Christi fidelibus, tam presentibus quam ffuturis, presens scriptum cernentibus, salutem in salutis auctore."
