Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)

tesek a hatalmaskodások egyre szélsőségesebb és egyre brutálisabb eseteivel találkoztak az általuk végzett tudományvételek során.

4

1 Természetesen a már túlzottan idős, beteges emberek, lelki szilárdságuk ellenére sem voltak alkalmasak az ilyen munkák elvégzésére. Az érett kor azonban nemcsak azért volt fontos, hogy az illető a világi élet csábításainak könnyebben ellent tudjon állni, hanem azért is, mert az eljárások során a feljegyzések készítéséhez nagy szükség volt a biztos fogalmazás- és írástudásra, továbbá a kiküldötteknek a jogi eljárás részleteivel is tisztában kellett lenniük, sőt sok esetben értékbecslést is kellett végezniük.

4

2 Mivel a káptalanok és a konventek a hiteleshelyi feladatokat, mindenek előtt természetesen az oklevéladást, pénzért végezték, ezért a hiteleshelyi munkába való bekapcsolódásnak — különösen a szegényebb közösségek esetében — anyagi indokai is lehettek.

4

3 A gyakorlatban természetesen leginkább a munka mennyisége lehetett az, amely végül is meghatározta a hiteleshelyi kiküldöttek körét.

4

4 Ha a káptalan vagy a konvent a nagy számú megbízást nem győzte minden szempontból megfelelő személyekkel teljesíteni, akkor valószínűleg olyanokat is bevont ezekbe az eljárásokba, akik nem mindenben feleltek meg az elvárásoknak. Ha a hiteleshelyek által elvégzendő külső eljárások mennyisége nem tette lehetővé, hogy minden esetben a hiteleshely egy tagja vegyen részt a munkában, akkor a káptalanok és a konventek a felügyeletük alá tartozó plébániák papságát is megbízhatták ilyen jellegű tevékenység ellátásával.

4

5 A nagyobb hiteleshelyek gyakorlatában még tanulók kiküldésével is találkozhatunk. Néhányszor előfordult, hogy a hiteleshelyek magánszemélyek kérésére végeztek külső eljárást, ezeknek az eseteknek azonban mindig jól meghatározható indoka volt. Legtöbbször a bevallást — általában végrendelkezést — tevő betegsége, ágyhoz kötöttsége adott okot hiteleshelyi tanú kihívására. Ugyancsak indokul szolgálhatott a hiteleshelyi 4

1 Ld. 844. és 845. sz. regeszták. 4

2 Külső eljárások során készített feljegyzések a pécsváradi konvent gyakorlatából nem maradtak fent, de több oklevél szövege is hivatkozik ilyenekre. Ld. 82., 87. és 157. sz. oklevelek. A leleszi konvent tevékenysége kapcsán ld. BORSA, 1987. 4

3 A középkori utazási viszonyokat és közbiztonságot figyelembe véve a külső hiteleshelyi munkavégzés igen fárasztó és cseppet sem biztonságos tevékenység volt, így azok az egyháziak, akik nem feltétlenül szorultak rá az ebből származó jövedelmekre — mert például jól jövedelmező stallumuk volt — igyekeztek kivonni magukat az ilyen jellegű megbízások alól. A káptalanokban az ilyen feladatok elvállalása leginkább a KÖBLÖS JÓZSEF által „szolgáló kanonoknak" nevezett egyszerű kanonokokra volt jellemző. KÖBLÖS, 1994. 79-80. A pécsi káptalan esetében ld. KOSZTA, 1998. 107. és FEDELES, 2005. 140-145. 4

4 A külső hiteleshelyi eljárásban való részvételt már az 1351. évi 21. tc. káptalani, illetve konventi méltóságviseléshez kötötte, elsősorban a megvesztegethetőség csökkentése érdekében. Pécsett azonban ennek a szabályozásnak csak az 1486. évi megerősítése (1486/10. tc. 1. §) után érződött a hatása. (FEDELES, 2005. 142.) 4

5 A plébánosok kijelölése esetén nem volt szükségszerű, hogy az adott plébánia a hiteleshely joghatósága alá tartozzon. A pécsi káptalan gyakorlatában például inkább az volt a legfőbb szempont, hogy a plébánia az ügyben szereplő birtok közelében legyen. KOSZTA, 1998. 109.