Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. (Budapest, 1909.)

diéta összeüljön. Bele kellett nyugodnia, mivel ide az egész ország nemessége volt összehíva; ennek rendelkezéseiben jobban megbízhatott, mert az új diéta főczélját a nemesség ugyanabban jelölte meg, a miben a király az ápr. 24-inek feladatát: gondoskodásban a pusztulásba jutott országról. 1 A köznemesség tehát igen ügyesen kisajátította magának Lajos programmját, hogy őt ilyen módon is kényszerítse a hozandó végzésekhez való járuláshoz. Úgy látszik, ennek az eljárásnak tulajdonítható, hogy a főnemesség nem maradt el a gyűlésről, 2 noha az ő álláspontja szerint egy évre rendbe volt hozva az ország. A király maga személyesen is megjelent a Tolnán tartott diétán. A köznemesség azon­ban gyérebb számmal volt ott, mint egyébkor, mert nem fejenként vett részt, hanem követeket küldött. 3 Megjelentek pedig a következő megyék: Tolna, Nyitra, Pozsony. Bars, Liptó, Árva, Sáros, Újvár, Torna, Borsod, Gömör, Hont, Nógrád, Pest, Pilis, Solt, Heves, Csongrád, Bács, Szabolcs, Temes, Bihar, Zala, Veszprém, Komárom, Külső-Szolnok, Bodrog, Fejér, Trencsén, Győr, Moson, Pozsega, Somogy, Csanád, Zólyom, Szatmár, Szepes, Turócz, Baranya, Vas, Kraszna és Közép-Szolnok, összesen 42 megye, a kiket 119 követ képviselt. 4 A tolnai országgyűlésen megfordítottja történik annak, a mit áprilisban láttunk. Akkor a főnemesség hoz törvényt a köznemesség nélkül, most ez alkotja meg articulusait jóformán az urak beavatkozása nélkül. Egy más nagy különbség is van. Azok decretumát az uralkodó nem szen­tesítette, a köznemesség belé nem egyezett, a tolnai vég­zésekhez azonban éppen a főpapok s főurak tanácsára járul a király és szentesíti is őket, 5 noha a diétát nem Lajos, 1 Marino Sanuto XXV. 679. Voleno far per quanto se divulga provisione, vedendo andar quel regno in desolatione. s U. o. s még az aug. 21 iki jelentés XXVI. 8. 3 Országos levéltár M. O. D. L. 23092. „. . . per universitatem electorum nobilium. 4 1518. aug. 2-iki oki. Függelék XII. sz. 5 II. Lajos 1518. okt. 18. oklevele. Függelék XVII. sz. és Perényi 1518. okt. 19. oklevele. Függelék XVIII. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents