Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. (Budapest, 1909.)

bíteniök az uralkodó tekintélyét (12., 13.). Ezt kinyilatkoztatnak talán fölösleges volt, ha annyira beleavatkoztak a felségjogokba, mint ezt tették. A király jogait az adományozások terén korlátozzák, mert csak 200 jobbágytelket adhat; ennél többet csak úgy, ha a tanács megengedi (15.). Hasonlókép áll a dolog az egyházi méltóságok betöltésénél (16.) és a nagyobb világi tisztségekre való kinevezéseknél (18.). Végül a király összes intézkedéseiről tudomással kell birniok a tanácsosoknak, mert mielőtt a róluk szóló okmányokat kiadnák, a tanácsban fel kell őket olvasni (19.). Rendes tanácsülés hetenkint három van: kedden, csütörtökön és szombaton (20.). E pontokból legfontosabb a belőlük kivilágló negatívum: a korlátlan hatáskörű tanács nem felelős senkinek. Ez a tanács viszi a kormányt s egyik legfontosabb feladata az adóbehajtásról való gondoskodás. Az adó egy forint, mely két részletben fizetendő: az egyik jún. 24-ig, a másik nov. 11-ig (1.), de csak azok a parasztok fizetik, a kik a seregpénzt is fizették (3.). Fizetik pedig a király és királyné s a főnemesség javai után (4., 5.)

1 Sokkal eredetibb a beszedés módja. Meg akarják takarítani azt a költséget, a mibe eddig a behajtás került, hogy ne menjen a czél szempontjából veszendőbe az, a mit eddig az adószedőknek, az alispánoknak meg a szolgabiróknak kellett fizetni. A főnemesség maga szedi be az adót (2.), szintúgy az egyháziak is és júl. 8-áig elküldik a kincstárnoknak (6.). Eddig a pontig főjelszó a gyorsaság, úgy látszik, ezután vége ennek, mert körülményesebbé válik a pénzzel való elbánás. A kincstárnok a tanácsosok utasítása és hozzájárulása nélkül semmit a pénzekből el nem költhet (8.). Nincs szó arról, hogy szedi be az adót a király, a köznemességről csak föltételesen emlékeznek meg, mert nem bizonyos, hogy fizetnek-e (9.)? Ha a nemesség is megfizetné, 1 A IV. s V. articulus közt Kovachichnál kimaradt erre vonatkozó pont így szól: „Quod domini utriusque ordinis de bonis ecclesiarum atque monasteriorum, quorum prorisunt, hoc subsidium exigi et per homines suos una cum pecuniis bonorum suorum ad manus thezaurarii regii deferri faciant".