Varjú Elemér: Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez. I. 1214–1457. (Budapest, 1908.)

családtörténet czéljait, lehetőleg új anyaggal szolgálhassunk. Még így is egész sereg másutt már megjelent szöveget kellett felvenni a sorozatba, azonban a figyelmes olvasó észre veheti, hogy mindezek az eredetiből vannak újra lenyomatva; olyan mellőzhetetlen okleveleknél, a melyek eredetijeihez hozzájutni nem volt lehetséges, megelégedtünk a kiadásra való utalással. Ha az ismételten kiadottakban csak néhány, a régi nyomtatásba becsúszott hibát sikerült is kiigazítani, a közlés már a köztörténetírás szempontjából sem mondható feleslegesnek. Az oklevéltár anyaga sok helyről gyűlt össze. A Tomaj nemzetség két főágának, a Bánffy és a Lossonczy családoknak levéltárai szolgáltatták az oklevelek legnagyobb részét. De szép számmal merítettünk az Országos Levéltárból, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum, hiteles helyek, városok és egyes családok levéltáraiból is. Hogy az idegen levéltárakat aránylag sűrűn kellett igénybe venni, annak oka a nemzetségbeli összes családok levéltárait, különösen a Bánffyakét ért sokszoros csapásokban keresendő, a mely szomorú sors különben majdnem valamennyi ősi családunkéval közös. A Tomaj nemzetségből eredt családok közül csupán kettőnek levéltára maradt többé-kevésbbé ép állapotban korunkra: a Lossonczyaké és a Bánffyaké. A dunántúli Thomayak még a XVI. században kihaltak, levéltáruk (a mely kétségkívül a nemzetség legősibb iratait tartalmazta) megsemmisült; szerény töredékei a gr. Festetich-család keszthelyi és talán a báró Inkeyek iharos-berényi levéltárába jutottak. Ugyanez a sors érte a Dénes nádorral egy törzsből eredett Abádyak okleveleit is. A Bánffyakkal szoros vérségi kapcsolatban állott Losonczi Dessewffyek a XV. század végén jószágaikat vesztették s a mohácsi vészt követő zűrzavarban eltűnnek szemeink elől; okleveleikből a két erdélyi hiteles hely és a Bánffy-levéltár csak néhány darabot őriztek meg. Legszerencsésebb sorsa a Lossonczy-levéltárnak volt, ez bizonyos korszakokra majdnem teljesnek mondható. A nemzetség I. Dénestől eredt ágainak legkorábbi oklevelei valószínűleg még akkor veszhettek el, a mikor 1241-ben Dénes nádor hősileg harczolva menekült az üldöző tatárhadak elől. A nádor, a mint azt az okleveles maradványokból követ-