Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. II. 1234–1260. (Pest, 1861.)

emlékeik felkeresésére és közzétételére különös gondot kezdtek fordítani, mi a történelemre nézve is nyeremény volt. Mert a nyelvemlékek közt régi okmányok is találtatnak, melyek a történelem szempontjából nem kevésbbé fontosak, mint a nyelvészetéből. S minthogy ezek gyakran a magyar korona kapcsolt országait illetik, a mennyiben a magyar történet árpádi korszakának azon részébe esnek, melyben ezek már Magyarországhoz számíttattak, okmánytárunk köréhez tartoznak is. Ehez képest a kapcsolt országok történeti okmányait mi két részre osztjuk, a latin és más (ószláv, óhorvát) nyelven kiadattokra. A latin nyelven szerkesztett okmányokat, me lyek korunkra jutottak, nagyobbára kiadták már Lucius, Farlati, Kerchelich stb., s ezek után Fejér is. Horvátországot és Dalmátiát beutazván, csak igen keveset találtunk, mi ezeknek munkáiban meg nem volna. Egyetmást mindazonáltal Bécsben a császári titkos levéltárban és a magyar kir. udv. cancellariánál őrzött királyi könyvekben leltünk, mit Okmánytárunkba fel is vettünk. Többet közölt Theiner a Monumenta Hungáriáé Sacrae czímű gyűjteményében, melyről III. kötetünk függelékében tüzetesen fogunk szólni. S ha Stroszmayer püspök terve sikerülne, mely szerint, mint hírlik, Theiner a déli-szláv egyházi régiségekre vonatkozó vaticánumi emlékeket is közzé tenni Ígérkezett, a kapcsolt országok történeti okmányainak ismérete ez által még többet fog nyerni. Ószláv nyelven kiadott régi okmányokra hivatkozik már Pejachevich. De azoknak tüzetes tudomá-