Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. I. 1001-1235. (Pest, 1860.)

vétetik, az mind ezen templomra fordíttassék. Az udvari pro­topopa pedig felét vegye azon papi jövedelemnek, mely egyébb püspökségeknek a zsupákban jut; de mivel a Vrcho­vina a papoké, ebből a protopopának semmi részene jusson, s az egészet vegye meg a püspök. Ez pedig a négy zsupa: Jelsanicza, Pnuka és a két Ibra, melyek már régi időtől fogva protopopa hatalmában nem voltak. Sőt a protopopa alól kivéve legyen ezen négy királyi kolostor is: a sztudeniczai szent Istenanya, Kaszában szent György, a szenthegyi és a grada­csaczi szent Istenanya kolostorai. Ezen négy kolostor­ral , vatamint faluikkal, a hol ezek valamely püspökség alatt vannak, ne legyen a püspökségeknek hatalma semmikép sem rendelkezni. A papok beiktatásását ezen kolostori ható­ságba, és minden egyébb lelki igazgatást, az érsekre bizom. Az iguménok beiktatását illetőleg, mennyiben a jog sze­rint a királyság választ, az érseknek Istenben kell őket meg­áldani, a király pedig adja nekik a pálczát(zsezlo=scerptrum), és megcsókolván őket felavatja igeménoknak. S ehez képest Istennek törvényét követve, az egyházi alkotmány és a ha­gyomány értelmében, uri tilalom történt, hogy ne szabadjon a férjnek elválni nejétől, és ennek se férjétől. Ha pedig va­laki ezen szigorú parancs áthágójának találtatnék, a követ­kező büntetéssel büntettessék: ha a főurak közöl lesz, vé­tessék meg rajta a király részére hat ló; hogyha pedig egyébb lovag (vojnik), vétessék tőle két ló ; ha pedig valaki a sze­gények közöl teszi azt, úgy vétessék tőle két ökör. Hason­lólag parancsolom a nökuek, ha valamelyikök e törvénysze­gésbe esik; ha a főranguak közöl való, úgy a főurak bünte­tésével büntettessék; ha pedig az alsóbb rendűek közöl való, úgy nemzetsége (rodu) szerint büntettessék. Hogyha pedig va­lamely nő szülőitől vagy egyébb elöljáróitól elszöktettetik, úgy büntettessék meg a(z őt elszöktető) férfi a maga rangja szerint. Hogyha pedig egy maga találna elvetemedni és fér­jét oda hagyná; jószága lévén, annak elvesztésével büntet­tessék; ez nem lévén, testével lakoljon, miként férjének tet­szeni fog; s megbüntettetvén őt elviheti magával, ha pedig nincs kedvére magával elvinni, úgy megbüntettetvén, elad­hatja a hová neki tetszik. S minden férfi, ki nejét ehagyja (? elűzi) büntetés után fogadja azt vissza házába ; és ha eb­24*

Next

/
Thumbnails
Contents