Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1917-11-04 / 44. szám
XV. évfolyam Jfagysomkui, november 4. 44-ik izám. rr KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Főszerkesztő: Pilcz Ede. Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Felelős szerkesztő: Barna Benő Fél évre . . 4 K Egyes szám ára 20 fill. Szerkesztőség .és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 484 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Az „átmenet“ kérdőjelei. Az átmenetgazdálkodás problémával hónapok, óta egy lépést sem jutottunk előre. A kormány most készül megszervezni az intézményt, mely hivatva lesz a súlyos kérdéseket tanulmányozni és még nincs semmiféle Útmutatásunk, mely a problémák tömegében irányt jelezhetne. Skaldálhatjuk tovább az iskolában tanult verses sort: a Mit, ki, miként, hol, mért, mikor és mily eszközök által?« Igaz: sokszor esik meg, hogy egyszerre több fogas kérdés elé vagyunk állítva, de mindig segítségünkre jVi elhatározásunkban, ha meghatározóit cél felé tőiehszünk. Sok ut vezet Rómába, de nem válogalunk, ha lufijuk, hogy — Rómába keil érkeznünk. És bármilyen nehézségeket támasztott a háború, boldogulni tudnánk, ha megmondhatnék, hogy a nehézségek legyőzésével mit akarunk elérni. Az átmenet próblémai egyszerű .• zámtani művelet, k volnának, ha a mai zűrzavarból a béke előtt fennállóit helyzetre kellene »átmenni.« Csakhogy nap nap után tapasztaljuk, hogy a régi állapot halomra dőli s egyhamar helyre nem állítható. Át kell mennünk a háború gazdasági romjain, de nem tudju-', hova? Nem tudjuk még, hogy milyen gaz dasági helyzet fog kialakulni a háború után s bajos megjelölni az utakat, amelyeken haladunk, illetve haladnunk kell, amikor azt sem tudjuk, hogy Rómába vagy tán Stockholmba akarunk e érkezni. Az átmeneti gazdálkodás értelme és feladata: fokozatosan előkészíteni bizonyos átalakulást, egyengeti!1 az utakat, melyek valamely cél irányában vezetnek. De milyen átalakulást ké?zitsünk elő és milyen cél felé egyengessük az utat? A gazdasági élet államosítása s a termelés nagyobb koncentrációja lesz a jövő beli állapot szignaturája? A háború helyzet kényszere valóban ezt a módszert juttatta túlsúlyra, midőn az áru- és terményforgalmat a háborús központok által bonyolit- tatta le. Azonban annyi hiba és tévedés történt a központosítás terén, hogy ma széles körök ennek a módszernek megszüntetését hangoz atják és azt, hogy az egyéni kezdeményezés, a vállalkozó versengés elemi erőit, amelyek n elmúlt század közepe óta nagyobb haladást eredményeztek, mint az előző hosszú évszázadoknak lenyűgözött munkája, föl kell mielőbb szabadítani. Mások viszont aggódva gondolnak e szabadon érvényesülő elemi erőkre s úgy vélekednek, hogy a központok sok mulasztást követtek ugyan el, de a korlátlan verseny a világháborúnak amúgy is anarchikus állapotai közepette még sokkal súlyosabb bajokat okozhatott volna. Hogy a szabad kereskedelem mellett miképpen lábaltunk volna át a háborús viszontagságok hínárján, arról kevés gyakorlati tapasztalatunk van. Valahogy csak megtudnánk állapodni a hazai gazdaság uj berendezése tekintetében, ha fogalmunk volna arról, hogy milyen lesz az elkövetkező világgazdaság rendszere. Mi itthon mindenesetre békés állapotokat akarunk, ellenben nem tudjuk, hogy a nemzetközi viszonylatokban a háború befejezése után helytállnak-e majd a régi törvények és szabályok? Mi arra törekszünk, hogy a háború után a Keletről és a tengerentúlról versenyanyagokat szerezzünk be és cserébe gyártmányokat adjunk, a Nyugatnak viszont gabonát, lisztet, fát akarunk eladni és ezért cserébe gyártmányokat és munkaeszközöket óhajtunk vásárolni. De minden ilyen vásár kettőn áll És nem tudjuk, vájjon a nyugati és tengerentúli piacok nem fognak e elölünk elzárkózni s nem emelnek-e határaikon az eddigieknél is magasabb vámsorompókat. A világkereskedelem legnagyobb centruma tudvalévőén a védvámos rendszerre áttérni, sőt Anglia most már vámvonalába akarja foglalni rengeteg gyarmatait is, meJ „KüVAüVlUüK” TMCÍlA_ Az első napok. Irta: Szigeti J. József. Az anyakönywezetőtH karöltve mentek egyszerűen bútorozott egy szobás lakásukba. Nem várta őket még cseléd sem. A szegény ember ezt a fényűzést sem engedheti meg magának. Az asztalt a férfi terítette meg, mielőtt hazulról távozott egyedül, hogy amikor oda másodmagával visszatér, legalább az fogadja őket a nagy naphoz méltóan. Hideg sült volt az asztalon, r^^arab cukorsüteménnyel és a viz mellett mégj^^mveg vörös bor sem hiányzott, meg egy kis r^Psokor, mintegy jelezve, hogy az egymásért régen sóvárgó szivek egyesülése uj élet tavaszaj viragi Hatos terhes boldogság. Oh meuuyire vágyódlak e boldogság utáni De szegények voltak mindketten és csak nagyne- hezen tudtak annyit félretenni, hogy vágyukat megvalósíthassák. Sokáig tartott, míg tellett erre a szegényes bútorra és a házassággal járó többi költségekre. Csak még a házasság megáldására szükséges öiszegecske hiányzott, mikor már türelmüknek Vége szakadt. Örök hűséget fogadtak hát a polgári hatóság előtt, azt határozva el, hogy majd mikor újra összekaparithatnak egy pár koronát, mennek a papjukhoz. Ez a kénytelen vallástalanság zavarta csak előbb a nagy boldogságukat és szinte zugólodtak, hogy a szegény ember előtt még az Isten házát is bezárják, mikor teli szivvel, hálás imával menne oda megszenteltetni szeretet szive örök frigyét. De az emiatti keserűségüket eloszlatta a tudat, hogy végre együtt lehetnek kettecskén egymásba, tekintettel, egymást becézgető üdvösségükkel. A terített asztal még érintetlen volt és a férfi szinte sértődetten pirougatta a kipirult asz- szonykát: Édes, talán megveti az én szerény asztalomat ? Az asszony csintalanul mosolygott. Most még a maga jusa a kinálás. Azért mégis oda ment ős megszagolta a virágokat, aztán visszatipegett a férfiúhoz és hízelkedve, őt szigorítva suttogd: Mily ügyesség, mily figyelmesség együtt A férfi gyönyörrel ölelte keblére ős karjára fűzve vezette az asztalhoz. Incselkedve mondta: Asszonyom, ne vesse meg szegényes ebédemet, méltóztassék hozzálátni. Már elóg volt a böjtölésből, melylyel .életünk legsÉgbb napja kezdődött és tart örökké. Nemde ‘étfesí . ' Ahogy vesszük . . . Vagy/örökké valóság a a napnak az a néhány pÓrce, amelyet együtt töltünk ? Maga Édes Uram, korán reggel megy az irodába, délben haza jön, bekapja ebédjét és azután csak este láthatom, mikor a nyomában járó éjszaka megfoszt bennünket a boldogságunk tudatától. Nem hagyhatjuk ám magunkat lelkem. A fiatalság ős szerelem két oly erős hatalom, mely uralkodik mindenen. Morpheus szemébe kacagunk ébren . . . mámorosán, ölelkezve, szerelemmel egybeforrva . . . A fiatal asszonyka szégyenkezve sütötte le szemét. A férfi pedig mulatságosnak találta zavarát, tovább folytatta: Ajk az ajkon . , . szív a szivén . . . tested patyolatja . . . Az asszonyka lesütött szemét a férfira emelte és szikrázó tekintettel parancsolta: Hallgasson, felejti, hogy kivel beszól ? A feleségével, akit tisztelnie, becsülnie kell. Sirva fakadt. A férfi most vette észre, hogy ártatlan asszonyához úgy beszélt, ahogy a szűzies nőhöz
