Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-05 / 36. szám

Xlii. évfolyam, Nagysomkul, 1915. szeptember 5.

w r

KÖZEIIUEK0 I’AIWA DALIM HETILAP, A „NAtíVSOMKUTI JAKASI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS

KÖZLÖNYE.

k szám.

Cgóss ívre fél ívre

SO í ő f 5 t <• t 6 a 8 A r :

. , 8 K Negyed évié .

, . . 4 í< Egyes szám éra

1 Főszerkesztő: Piicz Ede.

2 k j

so finír i Felelős szerkesztő: Barna Benő.

Szerkesztőség és iiiadóhivaui. Nngysomiuit,Teleki tér484 Telefon szám 2.

!»aSÍ«.»IOa.MflilH VASÁIINAI*

A miiliárdok ólomterhe.

(R. I ) Abból a hatalmas és erélyes beszédből, amelyet üelííerich a német birodalom pénzügyi államtitkára a múlt héten mondott a német birodalmi gyűlésen mesz- sze kihangzó szavak voltak azok, amelyek a miiliárdok ólomterhének viseléséről szóltak. Helfíerich elmondta, hogy a világháború eddig mintegy száz miiliárdjába került a hadviselő államoknak és e borzalmas pénzösszeg terhét azoknak kell viselniük, akik a világháborút előidézték. Évtizedekig kell viselniük a miiliárdok ólomsulyának terhét, mondta Helííericli és az első mondat, amelyben a győzelmi remény és az önbizalom, amely a központi szövetségeseket tüzeli és füli, pozitív értékre van átváltoztatva.

Amikor az a rettenetes és minden emberi képzeletet felülmúló birkózás megindult, mindenki azt hitte, hogy ha emberi erővel bírja is Európa valameddig a háborút, anyagi ereje nagyon hamar ki fog fogyni. A legludósabb nemzetgazdászok és fináncpolitikusok is hangoztatták, hogy három hónapnál tovább nem bírja pénzzel Európa, és ime most több mint egy éve tart a háború és még annyira amennyire mindenki bírja pénzzel. Hogy az entente egy kissé gyengébben áll a pénz dolgában, mint a kettős szövetség, annak igen egyszerű gazdasági oka van. Miután a négyesszövetség államainak ipara nem oly erős és fejlett, mint Németországé, viszont nem is fejlő- dőlt a háború alatt annyira, mint az osztrák- magyar monarchia ipara, kénytelenek nagyon erősen támaszkodni a külföldi bevitelre. Ennek azután természetes következménye, hogy a pénz, különösen az arany nagymértékben szivárog ki az országból. A központi hatalmakat Anglia blokádja majdnem teljesen elzárja a tengerentúli forgalomtól, az európai semlegesek pedig nem termelnek oly árukat, amikre a kettős szövetségnek szövetségnek szüksége lehet, úgy, hogy a pénz benn az országban végzi körforgását és igy a nemzeti vagyon nem csökken jelentékenyen.

Természetes, hogy mindemellett is igen nagy összegekbe'kerül a háború viselése, amely összegek a produktiv munkáktól, beruházásoktól, iparfejlesztéstől vonatnak el. Ezek azok a miiliárdok, amelyek ólomsullya! nehezednek az országra. Viszont azonban ezek azok a miiliárdok, amelyeket a háború után feltétlenül pótolni kell. Mert a háború után elkövetkező becsületes béke célja csak az lehet, hogy azokat a hónapokat, amelyeket a viasko- dásbán el töltöttünk és amelyek a nemzetek fejlődéséből valósággal kimaradlak, pótoljuk és megfeszített erővel láthassunk

hozzá a nemzetek tovább fejlesztéséhez.

Ehhez a fejlődéshez, ehhez a gyors tempóhoz fogják megadni a lehetőséget azok, akik e háborút felidézték azzal, hogy évtizedekig fogják viselni a miiliárdok óloni- sulvának terhét. Ez méltó büntetése lesz

j

a lelkiismeretlen és kapzsi ellenfeleinknek, akik le akartak tiporni bennüket. Azoknak a milliárdoknak, amelyeket most a haza I védelmére költünk el, vissza kell térniök, hogy a becsületes béke munkáját tegyék lehetővé. Az ö pénzükön fogunk mi dolgozni, az ö pénzükből fogjuk erőssé és i nagygyá tenni iparunkat és közgazdasági | életünket, azoknak a pénzén, akik tőlünk akartak elszedni mindent, az utolsó ezüstgolyóig, hogy soha többé talpra ne állhassunk.

A miiliárdok nem bennünket fognak leverni a lábunkról, hanem őket.

Jdegbsfogssgek a háborúban,

Mindenkinek van olyan hadbavonult ismerőse, aki idegbetegséggel tér vissza a harctérről. Ebből sokan azt következtetik, hogy a háborúban több az idegbetegek | száma, mint békeidőben, sót sokan olyan j idegbetegségről is tudnak, amiket éppen I a háború okoz. Dr. Birnbaum Károly neves

AIŐYÁMÜM“ TÁRCÁJAA marseiliaise.

Mikor a hó a hegyeken olvadásnak indult, Malhicu apó, u tehénpásztor egy reggelen eszméletlen állapotban ievő embert talált viskója előtt. Óvatosan felemelte, bevitte a csinos fiatal urat a viskoj iba, lefektette ágyára és néhány csepp bort ontott szájába. A fiatul ember felnyitotta szemét és csodálkozott, hogy jutott ide, a füstös, de tágas alpesi viskóba.

— Nyugodt lehet urain — mondta a jóságos hangon Mathieu ap >, itt nein akadnak ra. En magiakkal a nemesekkel tartok. Lelkészünket a gazemberek elűzték, fiamat elcsábították és megszökött velők a habomba. De én az Istennel es királyai tartok 1

Mathieu apó félénken tekintett kőről, mikor bátor szavait elmondani merészelte,

A szökevényt felöltöztette fia ruháiba és a sovány, rongyos pásztorionsenki se merte volna azzal gyanúsítani, hogy még nemrégiben a sfciass- burgi nők becézett kedvence, nemes tiszt, költő és zenész volt.

Alikor zöldt-iő tavaszra ébredt az alvó természet, az idegen seg ékezett mindenféle Munkában. Mathieu a kivanc-i kírdezősködöknek azt mondói, hogy a fiatal ember távoli rokona, aki fiát a munkában helyettesíti.

Es a faiu népe elhitte a valószínű mesét.

Egy zord áprilisi estén, amikor odakünn havas eső pacskolta az ablaktábiákat, erős dörgeíés- sel verték meg a viskó aj aj át. Mathieu apó rósz- szat sejtve, felállt helyéről és kinyitotta az ajtót. A következő pdlanatban a viskó megtelt átázott emberekkel és katonákkal, akik ruhájukon a köztársaság kokárdáját viselték, Az idegen felre húzódott egy sarokba, de senki sem figyelt rá. A katonák csak melegségre, o edelre vágyódtak liosz- szu és fárasztó menetelésük után a hegységben. Ordítoztak, káromkodtak, áruig Mathieu apó étellel és itallal nem latta el őket.

A háttérben két polgári ruhába öltözött ember foglalt helyet hallgatagon a falócán. Az egyik szőke, fején tollas kalapot, vállán pedig híromszinü szalagot viselt. Társának fején a jakobinusok vörös sapkája ékeskedett. Az alpesi terület biztosa és titkára, akik a katonákkal együtt szökevény arisz- tokr. tikra vadásztak. A fi ital biztos komolyan, hallgatagon viselkedett, de a titkár durva tréfákat űzött a katonákkal és gyakran hörpintelt abból a palacból, amelyet a káplár po'gártárs nyújtott oda neki.

— Disznó idő! — kiáltotta ismételten a káplár. — Éppen ilyen istentelen időjárásunk volt Valmynál is !

— Hogyan, polgártárs, te jelen voltál Val- ínynál is, — kérdezte meglepetten a titkár.

— Meghiszem azt! — válaszod a kérdésre a titkár.

— Mondd el, miket láttál ott, —kérlelte egy szikrázó szemű, fiatal rekruta.

A káplár széles mozdulattal a boros korsó után nyúlt.

Siri csend támadt a viskóban. Mathieu apó és a fiatal pásztor egy sötét zugban húzódva meg sem mozdult.

A káplár elmondta, hogy Valmynál Európa összes zsarnokai kivonullak, hogy (Epet árulót, aki a braunsclnveigi heiceg pribékjeinek eladta Franciaországot, — ki szabadítsa. Parisba az ut nyitva volt és az arisztokraták már titokban fenték tőreiket. Dj ekkor megérkeztek a derék sanscoulot- teok, a jeles hazafi ik, élükön a kutyafrjü Doumo- riez és fél meztelen testükkel betömték az Argon- neok réseit. Az cső patakokban zuhogott, de ők az esőben, az ellenség tüzében sóját testükkel fedezték a Paris felé vezető utat és énekelve j mentek a halálba, mert a viharon és az ágyuk j bömbölésén túl fejük felett harsogott a dal: a ; Marseillaise! — kiáltotta a káplár érdes öklével