Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-22 / 34. szám

2 KÖVÁRVIDffiK gal felruházott városokban, valamint Fiume városában és kerületében a polgármester­nél, Budapest székesfővárosában a kerületi elöljáróságoknál ingyen kaphatók. Ugyan­ezen minta szerint a bejelentőlapot maga a bejelentő is elkészítheti. A 2. §. a), b) ás c) pontjai alá tar­tozó - tüzifamennyiségeket az 1915. évi augusztus hó 15. napján volt állapotnak megfelelően legkésőbb á 915. évi augusztus hó 25-éig kell bejelenteni. A 2. §. d) és e) pontjai alá eső azt a tüzifamennyiséget, a melyet 1915. évi augusztus hó 15. napja után termelnek, illetőleg 1915. évi augusztus hó 15. napja után fognak a magyar szent korona or­szágainak területére behozni, az 1915. évi október hó 31. napján talált állapotoknak megfelelően legkésőbb 1915. évi október hó 31. napján talált állapotnak megfelelően legkésőbb 1915. évi november hó 8-ig kell bejelenteni. Ugyanakkor az 1915. évi augusztus hó 15 ike óta a tüzifakészletek- ben beállott apadás okát is be kell je­lenteni. A bejelentőlapot postai utón való be­küldés esetében legkésőbb a határidő utolsó napján kell postára adni. 5. §. A 2. §. a), b) és d) pontjai alá eső készletek községek szerint külön-külőn je- lentendők be, vagyis minden egyes község határában meglevő készletről külön-külőn bejelentőlapok áliitandók ki. A 2. §. c) és e) pontjai alá eső kész­letek külön-külőn bejelentőlapokon, egy-egy összegben jelentendők be. 6. §. A bejelentésre kötelezettek a bejelen- ett tüzifakészletekröl pontos raktárkönyvet 1 tartoznak vezetni oly módon, hogy abból a készlet mennyiségének változása és az, hogy hová fordittatott, bármikor megálla­pítható legyen. Elidegenítés esetében a raktárkönyv­ben a megszerző fél nevét és lakóhelyét, ha pedig az áru már elszállittatott, azt is fel kell jegyezni, hogy mikor és hová kül­detett. 7. §. A közigazgatást hatóságnak jogában áll az 1914. évi L. t.-c. 2. §-a értelmében a bejelentett adatok helyességének meg­állapítása céljából a bejelentésre kötelezett­nek bárhol található készleteit, raktárait és üzleti könyveit megvizsgálni. 8. §. A ki a 2. §. szerint bejelentés alá eső tüzifakészletét be nem jelenti vagy nem a valóságnak megfelelően jelenti be, a ha­tóság előtt eltitkolja vagy az ellenőrzést meghiúsítja, az — a mennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik — kihágást követ el és az 1914: L. t.-c. 9. §-a érteimében két hónapig terjed­hető elzárással és hatszáz koronáig terjed­hető pénzbüntetéssel büntetendő. E kihágás miatt az eljárás a közigaz­gatási hatóságnak, mint rendőri büntetőbíró­ságnak, a székesfővárosi államrendőrség működési területén pedig a m. kir. állam- rendőrségnek hatáskörébe tartozik. Horvát-Szlavonországokban e kihágás miatt az ott érvényes jogszabályok szerint hivatott hatóságok járnak el. 9. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe, hatálya kiterjed a magyar szent ko­rona országainak egész területére ; Horvát- Szlavonországokban azonban a bejelentési kötelezettség végrehajtása céljából szüksé- ! ges rendelkezéseket a bán teszi közzé. H I R E K. Kórházi inspiciálás. Ritter v. Kissling generalmajor Vécsey László báró automobil százados és Dassek Bálint dr. a szatmári Reserve Spital parancsnoka e hó 14 én meg­látogatták a nagysomkuti Vöröskereszt egye­sület kórházát s az ott tapasztalt rend, tisz­taság s ellátás fölött a legnagyobb elismeré­süknek adtak kifejezést. Ritter v. Kissling generalmajor kilátásba helyezte, hogy legkö­zelebb még 70 sebesültet fog ide irányítani. Király Ö Felsége születés napja. Apos­toli királyunk 85-ik születés napját ünne­peltük e hó 18-án, szeretettel gondolunk ősz királyunkra s kérjük az Istent, hogy tartsa meg Őt még évekig számunkra, ki a leglo- vagiasubb s legbékeszerelőbb uralkodója volt Európának s kit mégis annyi ellenség táma­dott meg minden oldalról. Betiltották a búcsúkat. Tekintottel a ko­lerajárvány fölléptére, Szatmárvárinegye te­rületén az összes búcsúkat betiltották. Helyreigazítás. Lapunk műit heti szá­mában a rokkant ka'onák javára eszközölt gyűjtés nyugtázásánál hibás szedés folytán tévedés történt, amennyiben Bogdándy Vince, N. N., Bornemissza Malvin, Hirsch Náthán, Komlósi József, Dr. Kovács Mór és Gergely Károly nem 1 — 1 kor.-t, hanem 2—2 ko­ronát adományoztak s kimaradt egy olvashat- lan név 1 koronával. Szövetséges nemzetek zászlói. Dr. T«- leszky pénzügyminiszter körrendeletben meg- meghagyta az összes állami pénzügyi hatósá­goknak, hogy a hivatalos épületeket — vala­hányszor nagyobb győzelmi, vagy rendkívüli örvendetes események híre érkezik a harc­térről, — magyar, osztrák, német és török lo­bogókkal díszítsék föl a hűséges együttérzés és szövetség jeléül. Az állami hivatalok e célból most sürgősen beszerzik a szövetsé­ges nemzetek zászlóit. _________________ augusztus 22. a s zínházi tűzoltó is tudja, hngy csupa fukarság­ból ememháii sajtot vagy augsburgi kolbászkákat vacsorázol. Az én számításom szerint közel félmil­lió márkát zsugorgatsz a takarékban vagy a titkos subládjaid fiókjában .... Hedda kipirulva ugrott fel a helyéből, de az igazgató nem engedte, hogy szóhoz jusson. — Maguuk közt szólva, buta leunél, ha az ajánlatomat el nem fogadnád. A pénzedet bőséges kamattal fogod visszakapni, de a kamatnál még többet ér, hogy most igazán korlátlan ur, lehetnél a színháznál. A tetszésed szerint diszponálhatnál minden darab fölött s nemcsak a saját szerepeidet válogathatnád ki, hanem Rohr kisasszonyt is ak­kor játszatnád, amikor saját magad akarnád. Biz­tosinak gyermekem, hogy ennél jobb üzletet még sohasem kötöttél . . . A beszélgetés további részletei nem fontosak, csak azt jegyezzük föl, hogy Hedda kisasszony harmadnap egy nyolcvanezer márkáról szóló taka­rékpénztári könyvet adott át sóhajtva az igazgató­nak. Elhatározása kétségtelenül nemes forrásból fa­kadt : a titkos reményből, hogy Rohr kisasszony m gpukkad . . . A népvándorlás korabeli nagy csatákról, fáj­dalom nem maradt fenn hírlapi tudósítások s így a kitört háborúhoz hasonló példákat nem idézhe­tünk a világtörténet lapjairól. A nők iránt érzett lo­vagiasságunk nem gátolhat meg bennünket annak a kijelenté.-eben, hegy Hedda kisasszony gyaláza­tosán visszae t a hatalmával. Senkise veheti rossz néven tőle, hogy minden jó szerepet a maga szá­mára foglalt le, va'ószinüleg a saját édesapja is szemtelenségnek minősítette volna azt a bánás­módot, mellyel fiatal vetélytársnőjét a porig alázta. A szerencsétlen Elva Rohr, aki azelőtt Antigonét és Mcdeát játszotta, mo t kétlapos szobalány szere­pet kapott, olyan szerepeket amelyeket a színház sogédszinésziiői is indignálódva visszaküldték. Csakugyan a Rohr kisasszoy hódolói tették-e, avagy a feslő bimbó fehőbbsége volt c a kinyílt büszke rózsával szemben : de bizonyos, hogy a név­telen ellenfélnek nem ártott a kegyetlen zsarnok háborúja. Amikor Rohr kisasszony — fehérkötényes szobalány jelmezében — szmvedő Stuart Máiia arc­cal kijelentette, hogy az ebéd tálalva van, oly eget- verő tombolás tört ki a nézőtéren, aminőre még a legöregebb artista voyageute-ök se emlékeznek. És a gőgös Heddának, aki ilyenkor sápadtan húzódott vissza páholya mélyébe, meg kellett érnie azt a szégyent, hogy a leghíresebb tirádáit olykor halá­los, sziute megdöbbentő némasággal fogadták . . . Az egyerisuiyt egyedül az igazságos kritika találta meg, mely évszázados hagyományok szerint két vérengző táborban küzdött a művésznője egyed­uralmáért. A Hedda lapjai néha elismerőleg konsta­tálták, hogy a művésznő minden mozdulatán lát­szik a hosszú esztendők gyakorlata. Az Elza újság­jai viszont részletesen megemlékeztek azokról az előkészületekről, melyet illetékes körökben a Hedda Millstadt huszonöteszteedős jubileuma érdekében megindultak. Es mig maga a két művésznő tehe­tetlen dühvel szorongatta otthon a markát, a kriti­kusok néha éles karddal rohuutak egymásra, ajku­kon az éj fekete Elza, vagy az aranyszöke Hedda nevével . . . Ki tudja, hogy mivé fajul a megindult had­járat, ha Aestle ur egy napon megint ünnepies látogatást nem tesz a társtulajdonosa szalonjában. — Művésznő, — kezdte Aestle ur, — ha pénzt nem adsz, hát ellicitálják a kőszikláinkat és az er­dőinket . . . Hedda földhöz vágott egy vizes üveget, s ri­kácsolva ragadta meg a vén komédiás nyakát. — Pénzt ? Azt mondom neked, kogy békém hagyj, mert lelőlek, mint a kóbor kutyát. Tiz éven át vesződtem és törtem magam, hogy egy részeges korhely a megtakarított filléreimet elverje . . . — Akár megölsz, akár nem, azzal nem igen segítesz magadon ... Ha uj pénzt nem adsz, hát elvesz a nyolcvanezer márkád is . . . Hedda később újra átadott harmincezer már­kát és zokogva ette vacsorára az ementháli sajtot, de a színháznak az újabb áldozat se használt. A nézőtér kongott az ürességtől és egy délelőtt egy szomorú, vizes téli délelőtt, a végrehajtó csakugyan jegyzékbe vette az erdőket, a kősziklákat és a mennyboltozatot. Másnap Hedda éppen vizer borogatásokat ra­kott a homlokára, amikor szobalány behozta az, Aestla ur névjegyét. A direktor nem várta meg hogy bebocsássák, hanem szótlanul belépett a szó balány nyomában. i — Művésznő, — szóllott, anélkül, hogy fölös­leges bevezetésekbe bocsátkozott volna — most már csakugyan ránk terítik a vizes lepedőt, ha a germá­nok Istene a józan eszedet vissza nem adja. Én szívesen elhiszem, hogy te hitvány korunk legna­gyobb színésznője vagy, azt is elhiszem, hogy Duse és Sarah Bernhardt pesztonkák hozzád képest, de a közönség — fájdalom, nem hiszi cl. ügy áll a dolog, művésznő, hogy a nyomorultak vénnek tartanak. Én minden fellépésedkor hízom vagy két három kilót, de mit ér neked, ha én olyan kövérre is h:- zom, mint az öreg Gambrinus, amikor egy este ki­lencven márka a bevételünk. Itt most már csak egyetlen radikális eszköz segít, de jótállók neked, hogy ez kiránt bennünket a csávából. — Mondd meg haramia, hogy mi az ? — szó­lott a szegény Hedda sötéten. — Szívesen megmondom, de előbb vitesd el a közeledből a vizes palackot. — Miért ? — Mert Isten tudja, nem szeretem, ha vizes palackokat dobnak a fejemhez. Hedda kivitette a tálcát, s Aestla ur igy foly­tatta : — Egyetlen mód van: ha Elzával eljátszat­juk a grófkisasasszonyt az „Oinladék titkárban. Az „Omladék titka“ volt az a darab, amely­ben a fiatal Hedda Millstadt valamikor a legna­gyobb diadalát aratta. Érthető tehát, hogy a sze­rencsétlen művésznő magánkívül ugrott föl a helyé­ből s képtelen haragjában torkon ragadta a kapá­lózó direktort. — Gazember. — kiáltotta rekedton — meg­öllek, megöllek .... Aestle ur kiszabadította magát a színésznő karmai közül és csöndesen igy feled: — Megölhetsz, de ezzel aligha kapod vissza a száztizezer márkádat. Legyen eszed művésznő, ezzel többre méssz, mint az oktalan indulatoddal . . , Hedda sírógörcsöket kapott, de harmadnap — a szeme alatt fekete karikával — beleegyezett abba, hogy Elza eljátssza a grófkisasszony szerepét. A színház egymásután százszor telt meg és a végre­hajtó feloldotta a zár alól a kősziklákat és a menny- boltozatot. Ez volt az első eset a világtörténelem­ben, hogy egy színésznő a vetélytársnője javára önként lemondott a legkedvesebb szerepéről.

Next

/
Thumbnails
Contents