Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-22 / 34. szám
augusztus 22. KÖVARVIDÉK 3 Nők a katonai irodában. A harctérre vonulók számának növekedésével egyre több tér nyílik, hogy a nők bebizonyíthassák használhatóságukat. Mini értesülünk, a hadügyminisztérium legutóbb rendeletet küldött a katonai hatóságokhoz, hogy a katonai irodákban alkalmazott segédszolgálatos lisztek és altisztek helyét a lehetőség szerint nőkkel töltsék be, megfelelő napidij mellett. Az állások betöltésénél katonatisztek és altisztek özvegyeit és árváit kell elsösoiban figyelembe venni. Ahol ez a helyettesítés nem lehetséges, a most szolgálatban lévó ilyen tiszteket és altiszteket a majdan bevonuló 43—45 éves tisztekkel és altisztekkel váltják föl. A magasabb értelmüségü népfelkelők kivételes kezelése. A 43—50 éves népfelkelők, aiíik az egyévi önkéntességhez megkívánt tudományos képzettséget nem tudják igazolni, azonban akiknek személyes képességük, a kezdetben, illetőleg hivatásukban végzett szolgálataik és társadalmi állásuk azt bizonyítják, hogy az átlagosnál magasabb képzettséggel bírnak, a „Külügy-hadügy “ értesülése szerint— a katonai szolgálat alatt kivételes elbánásban fognak részesülni. És pedig fel lesznek mentve a közönséges kaszárnyái (tábori) munkák végzése alól és — ha a szolgálat lehetővé teszi a kaszárnyán kívüli lakhatást is engedélyezni fogják részükre. A kivételes elbánással azonban nem jár a külön osztagokban vág/ bizonyos rendfokozatokra való kiképzés. A kivételes elbánásra igénnyel biró néplolkelőket külön ismertetőjellel fogják ellátni. E kedvezményért csak a bevonulás után lehet majd folyamodni. Egyébként az erre vonatkozó részletes rendelkezésekre a honvédelmi miniszter külön rendeletot bo- csájtott ki. Haláleset. A fehérgyarmati járási jegyzői egylet mély fájdalommal tudatja, hogy Kunói Kollonay László jánki körjegyző életének 55 ik évében i. évi aug. hó 11 -én elhunyt. Országos vásár. Az e hó 18. és 19-én községünkben megtartott országos vásár alkalmával az állatok felhajtása és eladása lanyhának mondható, a minek valószínű oka az, hogy a közeli vidéken még több község van elzárva a száj és körömfájás miatt. Ipari segély kiosztás, a kereskedelmi és iparkamara által engedélyezett segélyt ma délelőtt 11 órakor fogja kiosztani u községi elöljáróság a községházánál. Elesett hősök arcképe. A „Tolnai Világ- lappja az elesett hősök arckepét minden néven nevezendő költség nélkül egy sor aláírással lapjaban közölni fogj*. A kinek tehát van arcképe elesett h .»zzátartozóitól, szolgáltassa át az illető jegyzőnek a ki azt illetékes helyre befogja küldeni. A tüztf a készletek bejelentése. A miniszter urnák kiadott rendelete értelmében a fa- termelők és kereskedők tüzifakészielüket kötelesek bejelenteni, ennek teljesítésére az illetők fel is hivattak. Lóosztályozás. Nagysomkuton a lóosztályozás í. évi szeptember hó 12-én reggel 7 orakor veszi ke/.detét a piactéren a cedula- ház előtti téren. Moratorium. A f. évi julius 31-ón lejárt moratóriumot a miniszteri um nem szüntette meg, de most mar az összes eddigi moralóriU'iios követelések lejáratát megálla- pitotta. A legfoutosabb és leggyakoribb kate góriája volt a moratóiiuinos tartozásoknak az áru- és váltótartozásoké Ezekről következő intézkedések vannak: Árutartozásokbol (természetesen csak 1914. aug. 1. előtt keletkezettekről tan szó) augusztusban nem kell újabb részletet fizetni, de szeptembertől kezdve két havonként 10 százalék fizetendő, inig a tartozás teljesen törlesztve iesz. Pénzváltókból a hátralék 2 részletben fizetendő és pedig a hátralék fele 1915. október vagy november havában, a másik fele 1916. október vagy november havában. Lényeges az egyidejűleg kiadott eljárási rendelet, a mely szerint most inár árveresek is lesznek tarthatók a bíróság határozatához képest és pedig nemcsak ingó, de ingatlan árverések is, ez utóbbiak ott, ahol törlesztéses jelzálogkölcsön két annuitása van hátralékban. Aki valamely moratórium alól kivett kamat vagy tőkerészletet nem fizet meg kellő időben, az a tőkéért, illetve a tőke többi részéért is perelhető úgy, hogy azt a moratórium lejárta után legyen köteles megfizetni. Komolyan kelt tehát venni a moratóriummentes részletek megfizetését, mert ennek elmulasztásával nagy költségnek teszi ki magát az adós. Az eljárási rendelet a moratórium alá nem eső váltók óvását 1915. december 3-ikáig engedélyezi. Az üszög elleni csávázás. A vetési idő közeledtével hovatovább nagyobb gondot okoz a gazdáknak az üszög elleni csívázás kérdése, annyival is inkább, mert az idői búza meglehetősen üszögös, amely ellen ha jó pácolással nem védekezhetünk, a szemes termények e betegsége jövőre nagyon is számottevő kárt okozhat. A pácolásra használatos rézgálic azonban oly drága és olyan kevés áll tulmagas áron is rendelkezésre, hogy a gazdák nagy részének nem lesz módjában búzáját rézgálicoldatban csávázni. Segítségül jött azonban — mint illetékes és megbízható helyről közlik velünk — az Antispora-Vita, melyet a nagykanizsai Schwarz és Tauber cég hozott forgalomba s amely úgy a külföldi, mint a hazai laboratóriumi és gyakorlati kísérletek szerint tökéletes páeolószer, amelynek 3°/0-os oldata nemcsak hogy teljesen kiirtja a tizenkét óra hosszat pácolt üszögspórákat, de a vetőmag csiraképességét sem befolyásolja legcsekélyebb méi lékben sem. Az üszög elleni védekezés kérdése tehát rézgálic nélkül is meg van oldva, mert az olcsó Antispora-Vita teljesen pótolja a réz- gálicot. Az állatok miniszterei — egy kis képsorozat a Jó Pajtás legújabb augusztus 15iki számában, a legmulatságosabb tréfás dolgok egyike abból a fajtából, a melyet az olvasók nagy mulatságára e kedves és népszerű gyermeklap hétről-hétre közöl. Sebők Zsigraond és Benedek Elek képes gyermekiapjának e számába Radó Antal és Endrődi Béla írtak verset, Zsoldos László és Zöldi Márton elbeszélést, Sebők Zsigmond „Tamássy Irénke,“ Faragó Jenő Mihályka cimü regényét folytatja, Faragó Géza tréfás rajzot közöl, Sebők Gyula a gyermekek háborús kiállításáról szól. A rejtvények, szerkesztői üzenetek egészítik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás t a Franklin-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél évié 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szára ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest IV., Egyetem-utca 4. Főmunkatársak: Or. Olsavszky Gyula. Dr. Kovács Mór. Laptulajdonos: BARNA BENŐ 1667/915. sz. Adófizetés iránti hirdetmény. Alulírott községi elöljáróság ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akik a községi adófőkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t.-c. 36. §-a értelmében esedékes összes állami és községi adótartozásaikat e hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény közhírré tételétől számított 8 napon belül, vagyis e hó 24-ig az alulírott községi elöljáróságnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálo- golási eljárás azonnal meg fog indíttatni. Nagysomkut, 1915. augusztus 16. Barna Benő Buttyán János községi jegyző. községi biró. 915. Kl. XII. B. 19. _____ Ár lejtési hirdetmény és feltételek. A uagysomkuti kir. járásbíróság hivatali, valamint fogtiázhelyiségeinek fűtésére az 1616. évien szükséges 136 köbméter száraz, kemény, minden nagyobb törzsek nélküli legalább egy év előtt levágott tölgy vagy bükk hasábos tűzifa szállítása céljából a kir. jbíróságnál a kir. jbiróság vezetőjének helyiségébe (em. 20. se.) 1915. szeptember hó 20 napján délslött il órakor zárt ajánlatokkal egybekötött árlejtést fog tartani. Az évi szükségletül megállapított fűtőanyag mennyiségből az 1916. év első felében a kir. jbi- ró*g részére 51 köbméter, a fogház részére 17 köbin. 1916. év január hó 1. napjáig, a második félévi ugyanannyi mennyiségű szükséglet 1916. október hó 1. napján lesz beszállítandó a kir. jbiróság épületéhez s a kijelölt helyen megmérhetően rendesen kirakva s a kir. jbiróság vezetőjének vagy megbízottjának át és számba adandó. A beszállított fűtőanyag árát az egyes részletek átvételét követő 15 nap alatt a vállalkozónak szabályszerűen kiállított s a II. és III fokozat szerint bélyegzett nyugtájára a jbiróság szükségletéért a szatmárnémeti kir. törvényszéki elnök, a fogház szükségletiért pedig a kir. jbiróság vezetője fogja kifizetni. A vállalkozó által leteendő bánatpénz 5 %, mely a vál alat értékének lO°/„-ára lesz kiegészítendő, mint biztosíték állami pénztárban fog kezeltetni s az csak a vállalat teljesítése utáu fog a vállalkozónak kiadatni. Ha a fent kitett mennyiség az évi szükségletet nőin fedezné a vállalkozó köteles lesz a tevábbi mennyiséget a jelen szerződésben megállapított egységárakért a jbiróság vezetőjének felhívására 8 nap alatt beszállítani s a fenti mondatok szerint átadni. A vállalat után járó kincstári illetéket ugyan megkötendő szerződés példányainak bélyegét vállalkozó tartozik viselni. A vállalat odaítélése felett a bir. jbiróság felettes hatósága fog dönteni. A mennyiben vállalkozó a feltételeknek eleget nem tenne, úgy a bánatpénze elvész és a szükségletet jogosított lesz a kir. jbiróságnak vezetője a vállalkozó kizárása és költségére bármely árban beszerezni. Felhivatnak mindazok, kik a jelzett szállításra vállalkozni óhajtanak, hogy fenti határnapon ajánlataikat tegyék meg azenban az árlejtés megkezdéséig az ajánlati 5°/0-át bánatpénzül helyezzék lletétbe. A bánatpénz és az 1 koronás bélyeggel ellátott zárt ajánlatok csak az árlejtés megkezd séig fogadtatnak el. Az ajánlat a következőleg készítendő: Kir. járásbíróságnak Nagysomkut. (1 kor. bélyeg) Én ... . lakos vállalkozó ajánlatot teszek az 1915. El. XII. B. sz. árlejtési hirdetményben kint s a i agy somi. úti kir. járásbirósági hivatali és fogház helyiségeinek fűtésére az 1916 évben szükséglcndő 136 köbméter tűzifának szállítására . . . . K. . . f. egységárban összesen . . . . K. . . f. végösszeggel. A bánatpénz az általam ajánlott végösszeg 5 /o erejéig vagyis . . . . K. . . f. a nagysomkuti kir. adóhivatalnál letettem és a letét nyugtát csatolom. A kiírási munkálat s annak összes tartozékait különösen pedig a szállítási feltételeket ismerem s azokat magamra nézve kötelezőkul elfogadom. Kelt .... 1915. . . . n. Sajátkezű aláírás. A zárt ajánlatok „Tűzifa szállításra vonatkozó ajánlat“ felirattal jelzett s lepecsételt borítékban a kir. járásbíróság vezetőjének adandó bo. Az árlejtés feltételei a kir. járásbíróság főlajstrom irodájában (em. 19. ajtó) a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagysomkut, 1915. évi aug. 6-án. Doros Sándor hivatal vezető kir. albiró. Szabadalmazott és törvényesen védett vetőmag-csávázószer „ANTISPORA-VITA“ Hazai és külföldi szaktekintélyek megállapították, hogy az Antispora-Vita az összes vetőmag félék, de első sorban az i szög által hazánkban állandóan fenyegetett búzának csávázásra a legmegfelelőbb és igy a mezőgazdaságban nélkülözhetetlen. Kilója 1 korona 40 fillér. Részletes ismertetővel és használati utasítással szolgálnak a vczérelárusitók: Schwarz és Tauber nagykereskedők, NAGYKANIZSA.