Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-19 / 16. szám
!6-ik szám. XII. évfolyam. Nagysomku*, 1914. április 19. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTJ JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET» HIVATALOS KÖZLÖNYE. ElSfizotéil ár: Égess évi« . . . 8 K Negyed évié . Fél évre .... 4 K Egyes szám ár« . 2 K 20 fillér Főszerkesztő: IIr. OUavs/ky Viktor. Felelős szerkesztő: lltrna Henő. Szerkesztőség és kiadőhívatai. Nagy9omkut,Teleki-tér 484 Telefon szám 2. MEGJKI.IÜIUk MIAUIIG VASillNAI* Ä hiteliudósitás reformja. Hazánk üzleti élete és annak megnyilvánulási formái, niég ép oly kezdetlegesek, mint gazdasági ágazatai. Ezzel kapcsolatosan üzleti politikánk is erélyes revízióm szorul es egyáltalában nem káros útmutatásokat, útbaigazításokat adni, egyszóval megjelölni auia irányelveket, amelyeken a rationalis üzleti politika felépülhet. Ezen cikk is a cél szolgálatában Íródott, mert egyrészt rámutat azon összefüggésekre, amelyek a bankok és kereskedők hitelnyújtási módozatai közölt fennállanak, másrészt el óhajtja hárítani azon akadályokat, nme lyek a lejiődő magyar üzleti élet kerékkötőinek bizonyullak. Ma, amikor a biteltndósitó irodák meg- rendszabályozása iránti mozgalom hatalmas hullámokat ver, nem érdektelen vizsgálat tárgyává tenni azt a módot, ahogyan a kereskedők, vagy a pénzintézetek vevőinek, illetve feleiknek a hitelt adják. Ha a kereskedők és pénzintézetek között a hiteladás módja tekintetében párhuzamot vonunk, akkor sok esetben a kei esküdő hitelnyújtásának alapját reálisabbnak és helyesebbnek kell tartanunk, mint a pénzintézetek hitelnyújtási módját. Es pedig azért, mivel a kereskedő rendszerint ugyanazon szakmabeli, kisebb üzletkörú kollégájának, a fővárosi a vidékinek, vagy a nagykereskedő és kiskereskedőnek nyújt hitelt, inig a pénzintézetek minden szakmabelivel szembe gyakorolják ezt, Természetes tehát, hogy a kereskedő, aki szakmáját jól ismeri és utazójának. ügynökének személyes tapasztalata révén alaposan tájékozódhatik vevőjének üzleti forgalmáról, eljárásáról és vagyoni viszonyairól, a hitelnyújtásnál biztosabb támpontokat nyer, mint a pénzintézet, amely nem ismeri, mert nein ismerheti úgy mind a szakmákat és ha van is bizonyos fokú szakismeretük a vezetőknek, az mégis hiányos és nem lehet olyan alapos, mint azé a kereskedőé, aki egy olyan szakmabelinek hitelez, amely szakmájában ő maga is benne van, abban él. A pénzintézetek tehát kénytelenek tudásuknak ezt a fogyatékosságát pótolni és elárasztják a fővárost és a vidéket tudakozódásaikkal. Ezek a tudakozódások szolgálnak azután a hitelnyújtás alapjául és bizony igen gyakran többet ártanak a kereskedőnek, illetve a kereskedelemnek, mint használnak. Igen sokau éppen azért óvakodnak pénzintézettel összeköttetésiie lépni, mert tudják, hogy a hitelkéréssel kapcsolatban szükségszerűen informálódni fognak cége felöl és a kereskedő nem akarja, hogy konkurrense megtudja, hogy ő hitelt akar igénybe venni. És hogy mennyire igaza van ennek a kereskedőnek, azt éppen azok tudják legjobban, a kiknek alkalmuk volt egy pénzintézet információ osztályának üzemvezetésébe betekintést nyerni. Mennyi rosszakaratú, hazug, elferdített iníoi- máció ! Egy helyen a jó barát az égig ma gasztal, másikon az ellenfél a sárga földig letipor és titkon örül konkurrense balszerencséjének. Mindezen visszáságoknak elejét lehetne venni. Minek az értesítés? A hitelt igénylő mutassa be a mérlegét, mutassa meg a könyveit. Ha látjuk, hogy mennyi a költsége, házbér, személyzet, háztartás, hogy mennyiért vásárolja az árut, hogy adja azt el, kinek és mennyit hitelez stb. a legalaposabb tájékozódást szereztük és akkor nem kell értesítés, akkor beszélhetnek amit akarnak a nem avatottak. A mérleg és könyvnek megvizsgálására ajánljuk a nemet “Tieu- bandbank“-ok mintájára alakult Bizalmi bank intézményeit, melynek revizora ép oly felesküdt egyén kell hogy legyen, mint például a közjegyző. Természetes, hogy ezen intézménynek általánosan elfogadottnak kellene lennie és a kívánságoknak és fölmerült igényeknek megfelelő alakulásokon kellene keresztül mennie. Nem kételkedünk abban, hogy az a hitelt igénylő, akinek rendben van a szénája, az rr A „iüMílíIDHK TA11CAJAA nagy kertben. Irta: Zöldi Márton. Mikor Zsigmondi Istvánba vi ágszerte i>meit nevű kémikus, több mint húsz évi távoliét után visz- szakerült a Fehér Kőrös mentén elterülő szülővárosába, tapintatosan, de következetesen kitért minden ováció elől. Az indiai angol gyarmatokról került haza és bizony rosszul esett az otthon való uiagyaioknak, hogy nem diadalkapun át, durrogó taracklövések puskaporszaga között fogadhatták megfelelő szónoki kirohanásokkal a város büszkeségét. Szóval mindenki tudta, hogy egy szérumával milliókat szerzett, hogy az angol király magas érdemrenddel tüntette ki, (talán ebéden is ott marasztoita) s hogy a Tudományos Akadémia is tagjává választotta. Épp a múlt héten tartotta meg székfoglalóját, melyről az újságok sokat Írtak s igy az sem maradt titoknak» hogy Zsigmondi István „az egzotikus növénymérgek legújabb kémszereiről“ értekezett. Mar tiz nap_,a volt otthon a tudós, kinek széles, fakó arcát a gyermekkorra való emlékezés könnyű, halványpiiossag futotta át s aki minden apróságot, jzientekteleiijéget híven megőrzött nagy, kerek koponyájában. A varosban nem volt egyetlen egy rokona sem. Akik még éltek, azok Amerikában laktak. De ez semmi összefüggésben nem volt és nem is lehetett a rendszeres amerikai kivándorlással, korunknak e krónikus nyavalyájával. Ennek egészen kü ö i töuéuete vau. A Zsigmondi édesapja rézműves vo.t s eunek idősebb fia, Péter, az akkori szokásnak megfelelően az apja mesterségét folytatta. Ezt a fiút, a mi tudósunk testvérbátyj it, egy szer loloucuton hoztak haza szülővárosába. Az ilyen hazatoluncolásnak visszataszítóan durva a szcenáriunu. Végig kisélik a városon a szerencsétlent, mint a gonosztevőt s az embereknek hetekig van szörny üködósre és kai ölömre való anyaga belőle. Hamarosan kétségtelen módon kiderült, hogy a hazatoloncolásra semmiféle törvényes joga volt az illető közigazgatasi személynek, ki azt elrendelte. Tisztára könnyelmű, önkényes, banális cselekedet volt. De ez a intgahapitas igen csekélyét változtatatt azon az égető szegyenen, mit a Zsigmondi családnak tűrnie kellett. Ez hagyatta ti a fiatal rézművessel hazáját. Amerikába költözött, hol akkor az Unió viselt háborút a déli államokkal. Zsigmondi Petér belépett az Unió hadseregébe, végigküzdötte a hadjáralo1', kapitányi rangot szerzet! es v.gképp megtelepedett Amerikában. Minthogy jó sorsa volt és tekintélyes vagyont szerzett, szegényebb rokonait, nevezetesen két nővérét és t gyik sógorát «itelepiielte Amerikába. A tud-.s luzajövfctelének nem volt semmi materiális célja Hegen, regen határozta el, hogy megnézi ; egyszer még a Kőrös partját, a sásszegélyü ingo- | vanyokat, a jegeuy éket, az elrajzolt törzsű lüzfakat. j Az.án néhány ismer,, arcot is kivaut látni azok közül, amelynek latasa valamikor örömet szerzett neki. Különösen egy arcra emlékezett élénken, a Sothy Erzsiké arcára. Szép, ovális arc volt. hamisan csillogó kék szemekkel. Ott laktak a Kőrös parton, a nagy kert közepén emelkedő régi kastélyban. Ez a nagy keit igazi nevezetessége volt a városnak. Ö néi magasabb téglafal vette körül s aki egyszer bent volt a kertben, az évekig eldicsokedett vele. Ő a szegény rézműves fia, egyetlen egyszer sem jutott be, noha mindennap sóvár szemekkel nézte a díszfák terebélyes korouáját s a gyümölcsfák dúsan meglakolt ágait. Volt egy nyárfa a Kőrös parton, oda gyakran fel i Aszott, hogy láthassa a kert kavicsos sétautjait, a kényelmes zsölyéket, az apró, sziues sátrakat... Ezek a dolgok izgatták egykor gyermek fantáziáját s most is ötvenkét éves korában, megindultsággal gondolt rajuk vissza. A szállóban lakott. Akik vele együtt étkeztek, azok közül egyetlen egyet sem ismert. A fiatalabb generáció volt, mely azalatt serdült, mialatt ő a laboratóriumokban örök villanyfény mellett a tudományt szolgálta és világhírt szerzett. Az öreg urakról, kiknek gyermekkorában olyan tiszteletteljesen köszönt, már nem mert kérdezősködni, Csaknem valamennyire azt mondták, hopy meghalt. Eleinte csodálkozott rajta, de a mathema- tika ha nar felvilágosított i. Azok az urak ,akLor
