Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-18 / 42. szám

XII. évfolyam.

Nagysomkul, 1914. okfóber !8.

42-ik szám.

^ . ■ ,'V Ä .

m i«

;.í "f ^

KÖZÉRDEKŰ lÁUSADALM] HETILAP.

A „NAGYHOMKUT1 JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

HUriztléil ár:

Égés* év.# . . , 8 K Negyed évié , ! K

Fill évié .... 4 K Egyes szám ár» 20 füléi

Fö**erko«izMi: Mr. Olsavaxky Viktor.

Feleli!* B?.crke*zUi: Marna Honfi,

j Sseriesiiüség és kiadfihíveiai. Nagysomkut, Teleki tér 484

Telefon szám 2.

umn;v v\m4h\ai>

spekuláció ellen kihúzott kardja végképpen kiesői búit.

Tudvalevő, hogy nemcsak a liszt, do mindenfajta élelmiszeruzsora ellen szintén nagyban fente azt a kardot, eddig azonban még egyetlen uzsorát sem terített le vele. Akkor mikor először kihúzta, a miveit uzsorások megrettentek ugyan és nem merték a közönség vérét annyira szívni. Később amikor látták, hogy veszedelemben egyáltalán nem forognak, mesterségük a legváltozatosabb színárnyalatban kápráztatta el a közönség szemét.

Ma Budapest szegény népére — csak igen kevesen nem tartoznak ide — teljes sulylya! nehezedik az élelmiszerekkel való üzérkedés. S bogy reménye, sincs az istenadtának a föllélegzésre, legjobban bizonyulja, hogy utcán, villamoson és kávéházakban re - zignáltan járnak szájról-szájra az „egy kéz“ hadi bulletinjei.

— Hallotta? — mondogatják egymásnak — most már a tea is drágább lesz. A Hazafyas Bank összevásárolta az összevásárolható teát és nemsokára hozzálát a sró- íoláshoz...

— A tea, az csak tea — hangzik u válasz — do a vidéket most ügynökök járják bo, akik egy nagy cég számára a hüvelyes veteményeket vásárolják össze. Mi lesz

Amiről beszélni kell

Szabad c most arról beszélni, bogy egy kilogramm cukor ára egy korona? Azt mondják és Írják, hogy a történelem szellője zörgeti az összezsugorodó faleveleket, a csatatereken a jövendő alapjait rakosgatják, bősök hősi halált balnak, az erények tündöklő csillagai szállónak lot a mennyek feló, a baza és becsület iőlséges igéi izzanak minden ajkon iebet-e ilyenkor azon lamentálni, hogy a cukor megint drágább?! Nem szentségtörés e a gyomor dolgával bíbelődni akkor, amikor a szívnek mindegyik dobbanása egy-egy bősköltemény?

Hiszen hát annak lelletne miiiósiteni, h.t a hősköltemény Kenyér, cukor, kávé s egyéb elsőrendű szükségletek nélkül meg tudna születni. A siralomnak ez a völgye azonban már úgy vau berendezve, hogy a legideálisabb lelki virágok is csak úgy tudnak kihajtani, ha gyökereiket a legprózaibb dolgokkal vesszük körül.

Ezért éppenséggel nmn üt el a nap színétől az olyan beszéd, amely a tojás ;ir- váilozatait a döbbenet hangján tárgyalj i. Szorosan a nap krónikájához tartozik tehát, hogy Budapesten a tojás ara huszonnégy óra alatt ölvén százalékkal emelkedett, valamint az is, hogy egy kilogramm nullás lisztet hatvan fillérért mérnek.

Akik igen jól értik az adás-vétel nevezetű műveletet, azt állítják, hogy a tojás, liszt és még néhány élelmiszer magas árát nem a kereslet és kínálat természetes játéka szülte.

— Ha a kereslet és kínálat — mondják ezek az urak — szabadon, mesterséges kötelékek nélkül érvényesülhetne, akkor a cukor például ma olcsóbb lenne, mint tavaly ilyenkor volt. A tojás és liszt ára pedig a múlt évinél magasabb nem lenne. Hogy még sincs igy, ennek a spekuláció az oka Az

egy kézen összefutó áruk olyan álban ke- i * . .'

| rülnek a piacra, mint amilyent az az egy kéz

: rájuk szignál. Neki a versenytől nem kell

felnié, mert azt már légen lehetetlenné

1 tette.

Az az „egy kéz“ lenne tehát a hibás. Alighanem ez az igazság, Emlékszünk rá, amikor a háború megkezdődött s vele együtt az élelmiszerek árát is íelszöktették, beszéltek róla — az újságok meg is Írták — bogy a főváros lefoglaliatta az „egy kéz“ lisztkész- leteit. Jgy akaita megakadályozni a kezet abban, bogy a liszt árát gusztusa szerint fölverhesse. Mi történt ezután ezzel a lefoglalással ? Titok. De, úgy látszik, tökéletlen lehetet 1, mo t ennek ellenére a nullás lisztet ma hatvan fillérnél olcsókban nem adják. 1 Valószínű teli ár, hogy a fővárosnak az egykézi j

ä jovAMiDEf tárcája

A háború.

Irta: Dosztojewszky.

Van egy barátom, aki paradox nézeteiről nevezetes. M u* nagyon régen ismereti). Ismeretiéi1, névtelen ember és egészen farosa foglalkozása van : gondolkodó Behatóbban is fogom ismertetni, de majd egyszer, miskor. Most csak véletlenül jutott az eszembe, egyszer régen, lehetett vagy nyolc éve, a háborúról vitatkozott velem. Védelmezte a háborút, de azt hiszem, főleg azért hogy paradoxokkal dobálózhassók. Itt inég csak annyit kell megjegyeznem, iiogy szí ban forgó barátom nem katonatiszt. A legbékésebb ember a világon, a legbú- késebb, akit Pétervárott találni Miét.

— őrültség — mondta többek közölt — az az állítás, hogy a háború az emberiség megrontója. Éppen ellenkezőleg, a leghasznosabb, amit csak el lehet képzelni. Csak egy formájában elitélendő és valóban romboló hatású a háború : ha az ország belsejében dúl, a polgárháboiu. Az nyen megbénítja az országot és mindig túlsókéig tart és századokra visszaveti a népet. A különböző népek között megvitt politikai háború azonban minden tekintetben haszonnal jár. Emellett valósággal nélkülözhetetlen is.

— Ugyan, kedves barátom ! Egyik nép neki ront a másiknak, emberek ütik egymást agyon : mi az, ami itt nélkülözhetetlen ?

— Minden, még hozzá a legnagyobb mértékben. H mein elsősorban nem is igaz, hogy az emberek azért mennek háboiuba, hogy kölcsönösen agyonüssék cgyn ást. Sohatem volt ez az indító ok, hanem azért mennek háborúba, hogy az életüket feláldozzák — ez pedig mégis csak más. Nincs ennél magasztosabb ideál: az ember feláldozza az életét, hogy az embertársait, a hazáját megvédje, vagy egyszerűen megvédje hazája érdekeit. Az emberiségnek szüksége van magasztos eseményekre, nem tud élni sem ilyenek nélkül és én azt hiszem, hogy az emberiség éppen ezért szereti a háborút, mert részt akar venni egy magasabb ideál elérésében. így azutan szükség a háború.

— Hát szereti az emberiség a háborút ?

— Hogyne szeretné. Ugyan ki horgaszlja le a fejét a háborúban ? Mindenki vidám, bátor, eleven, a békés idők tunyaságáuak, unalmának nyoma sincs. És azután, ha vége van a háborúnak, milyen odaadással emlékeznek vissza rá, még akkor is, ha megverték őket. Ne higyjen az embereknek, amikor hadüzenet u:áu igy szólnak egymáshoz: „Micsoda szerencsétlenség.“ „Hogy ezt meg kellett ér- nüuk!“ Ezt csak jólaevehségből mondják. Higyje el nekem : mindenki ünnepel szivében. Tudja, kérem, nagyon nehéz do'og az embernek bizonyos eszméket magáévá (enni: mindjárt nagy a felzúdulás. Állat ! Barbár ! — kiabálják rögtön és mindenki hajlandó az elítélő nyilatkozatté clre. Ettől pedig félnek és igy inkább nem dicséi ik a háborút.

— Hinein ön emberi szempontból magasztos eszmékről beszél. Nem lehet ezeket az eszméket háboiu nélkül is megvalósítani ? Én inkább azt hiszem, hogy békeidőben sokkal jobban meg van a lehetősége.

— Éppen ellenkezően! A hosszú békében eltompul az ilyesmi iránt a fogékonyság és a helyébe lépnek a cinizmus, a nemtörődömség, az unalom és sok. nagyon sok roszakaratu gúny, uiiadez pedig az üres szórakozás kedvéért, nem pedig magáért az ügyért. A legteljesebb határozottsággal lehet állítani, iiogy a hosszú béke érzékte- lenekké teszi az embereket. A szociális túlsúly ilyen esetekben mindig arra az oldalra került, ahol ro-sz. és durva az emberiség, főképen a gazdaság, a tőke felé. A baboru után a következő első időben még tiszteletben tartják a becsületei, az embeibaráti szeretet, még nagy az ára mindegyiknek, dj minél tovább tart a beke, annál inkább elhalvanvoduak az erények. Végül már csak a szemfényvesztés marad meg, hazug btCsüle», hazug önmegtagadás, az igazi becsület mar csak tisztán formula. A hosz- szu békének apáti a következménye, alacsony gondolkozás, erkölcsök rothadása, az érzelmek eltom- pulása lépnek a legszebb cmbcii tulajdonságok helyébe.

— És a tudomány, a művészet? Fejlődhetnek