Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-12 / 28. szám

XI!. évfolyam.

SS

Nagysomkul, 1914. juüus 12.

28-ik szám

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAG YSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Egész évre . . , 8 K Negyed évre . . 2 K

Fél évre .... 4 K Egyes szám ára 20 fillér

Magyar ipar magyar társadalom.

Iietvenkettedik közgyűlését tartotta az Orsz. iparegyesülef. Mint minden évben, kiterjedő jelentésben számol be nemcsak az egyesület működéséről, hanem mindazoktól a mozgalmakról, hullámzásokról, amelyek Magyu országon az ipari életben végbementek, s azokról a munkálatokról, amelyek az ipar fejlesztése érdekében folynak.

Mindjárt a bevezetésben olyan pontot találunk, amely éppen a mai napokban fájdalommal és idengenkedéssel tölthet el bennünket. A jelentés hivatkozik a múlt évi gazdaság' válságra és a következőket mondja: „a pénzszükség, a rnunkahiány megnehezítettek az ipar boldogulását és nagy bajok mellett még inkább éreztük a magyar ipar legnagyobb csapását, a magyar fogyasztó közönség páitfogásának ' megcsappanását.“ „Továbbá: az iparellenes áramlatuk és többek közt az ipari szövetkezeti ügy terén beállott visszafejlődés szomorú stációk a múlt évi ipar történetében.“

Ezek bizony szomorú dolgok éppen a válságos időkben, azokban a napokban, amikor az úgynevezett értelmiségi pályák csődje, nyomorusaga mindenfelől és minduntalan hangozta! ja. hogy az il jóságot nagyobb számban kell ipari pályára nevelni. De micsoda

Főszerkesztő: I>r. Olsavszky Viktor.

Felelős szerkesztő: llarna llcnő,

Szerkesztőség és kiadóhívMai. Nagysorokul,Teleki■ tét 484

Telefon szám 2.

*t ici.i:\ik abbaden v as Ált \ a b*

reménynyel fordulhat a szülő legjobb szándéka is az ipari pálya felé, ha előre tudja, hogy a fogyasztóközönség közömbösségén megfeneklik a legjobb igyekezet is? Erről a forgalmi statisztika is eliémitő számokban beszél; a kereskedelmi mérleg passzivitása haragos vád a magyar közönség ellen, amely frázisok tengerében úszkál; de tetteiben érdekével és nagyralátó büszkeségével ellentétesen cselekszik. Amikor itt benn minden drágul, amikor millió család me6élhetése van a kockán a külíúldi iparcikkekért, leginkább pedig nem a közszükségleti cikkekért egyre nagyobb összeget küld idegen országba.

Van ugyan hiba az ipái osságban. Ezt sem szabad számon kivid hagynunk, Csak a közelmúlt- jelenségeiből is láthattuk, hogy nemcsak az egyes iparosok, hanem iparvállalatok is mennyire szem elöl levesz ik az igazi célt, amelyért dulgozniok kellene vagy amelyért alakultak, fia olyan jelenségeket látunk, hogy egy jól menő, közszükségleti tárgyakat gyártó, a közönségtől is már íel- kapott gyár tulajdonosai őrült tőzsdejátékban milliókat szeretnének nyerni, meit a tisztességes és egyre bővebb ipari haszon nekik nem elég, a tőzsdeveszteseg következtében pedig tőnkre mennek, a gyár is kénytelen megbukni és munkásait szelnek ereszteni; a munkanélkül mai adottak szenvedte negatív

kár mellett ped g azonban egy nagyobb po- ziiiv kár is jelentkezik, tudniillik a megürült piacot külföldi vállalatok lepik el, és azután, sajnos, meg is tartják. akkor joggal panaszkodhatunk az iparunk és épp így kereskedelmünk terén uralkodó inszoliditás ellen. Ez annál károsabb és veszedelmesebb, mert hiszen a közönség amúgy is közömbös és az idegen dolgok favorizálásának rabja.

A közönség jobb érzésű részét már ez is megingatja bizalmában; de még inkább a magyar iparosság egy részének az a hibája, hogy vagy elhanyagolja vevőit, vagy nem törődve a konjunktu ókkal, drágábban kínálja ugyanezt, amit a külföld, még pedig jó minőségben is, olcsóbban szállíthat, vagy könnyelműen hitelezve, az ebből eredő hiányokat szolid vevőire igyekszik áthárítani. Ezek mind olyan sarkalatos hibák, amelyeknek kiirtására az iparosság vezetőinek kell törekedniük. És amikor joggal lesznek szemrehányást a közönségnek a honi ipar mellőzése miatt, vizsgálják és szívleljék meg a közönség jogos panaszait is. Az is általában 1 tapasztalt Inba, hogy a magyar iparosság j nem akarja ma sem lelfogni a régi magyar közmondást: krajcárból lesz a formt, vagyis | nem igyekszik a konzumáruk gyártására és ! piacravilelóre; pedig éppen a konzuniarukért kapja tőlünk a küllőid, légiókat b. azonA JŰVÁMHÉ“ TAUCÁJAA keztyü.

Irta: Roberto Bracco.

(.Folytatása és véga.)

— A legszigorúbb, dű egyben a leg:gazságo- sabb is — Llett E mco s u,bol tüntetőitg a töié- nyes félti lclkiajugdmat mutatta. Ha m gbizonyo sodom abban, hogy ez a keztyü egy másik asszonyé, bocsánaton fogok kérni tőied ; in kénytekn jeniéit kétségből maradni eire nézve — el fogunk válni; de de arról győző Ju m mag, !io :y a kzz.yúa tied — megöllek.

— Pompás! — fejezte be Luciana a beszélgetést-.

Enrico már hivatta is Vigorcni Arturot. Ez gonduiiiinu', a kelleni s előkelőség mintaképe gyanánt bejött a legmeghitiebb budoárba, amelyben Luciana meg Earico várta.

— lit vagyok. Mi újság?

— Üij le, ülj le ...

— Megszorítom a feleséged kezét, aztán leülök.

— Paiaicsolsz teát?

— Nem.

— Kávét ?

— Azt sem.

— Akarsz . . . s térakozni ?

— Igen.

— Azonnal rendelkezésedre állok.

Es anélkül, hogy' sót idő- vesztett volna, Earico tárgyalj ke/d e az eseményeket, rnimha valamely jelentekteku esetiül iu> volna szó. De Luciana csak nagy trőiködes árán tudjít mosolyogni ; a szeretojműk a figyelmet pedig nem körülié el a mélységes zavara, amiből azian lassan- 'asSan m gar ette a helyzet komoiy voltat.

A keziy ü — a bűnjel — ott hevert a kandallón és linóin ibolya.llatot urjeszte.t. Emco pedig, aki az el uoadjttak.it még egyszer röviden összefog alta s minden szóra e.esen .-u’yt vetett, hogy az keni Í nyen ér e az Arturo fület, mi idea további nékül kivágta a következőkéi:

— Tclwitettel a kői ülményre, kedves Arturo, hogy van okom hinni, hogy a hálószobában lelt keztyü a íeleségtmé, vagy Le fogod Leltem bizonyítani, hogy ina reggel egy más.k hölgy et fogadtál — s ekkor hinni fogok a bőr, a panüm s a — kéz csudálatos egyformaságában -- vagy akaratom ellenére is kénytelen .eszek arra, hogy a felesegem szeretőj mek tartsalak. Ennyi az egész.

Vigorcni Arturo hiába próbálta meg, hogy tréfával üsse el a dolgot; nem jött ki hang a tulkán. Lucianának embeifolötti erőlködéssel s ugyanolyan bá.ósággal sikeiült ezüst csengésű kacaját hallatnia. E-uico rájuk nézett, az'.áu így szólt-;

— Te Luciana nevetsz, er luL-ág^san sok ;

te Arturo hal'gatsz s ez nagyon kévés. De azért türelmesen varun a tála szódat. Sót mi több, még egy cigarettával is megKinállak. Szereled a cigarettát ?

— Igen ... szeretem.

Emico fe.alit, hogy egy berakott fáju szekrénykéből egy doboz „Sutlivam“ veg,ou e ö es Luciauaiiatt a lg volt an'.-.yi ideje, hogy inkább oda lehelje, semmint memo ja : ’ „Ments meg minden áron 1“

Arturo is csak sejtette a szavakat, mert nein igen hallhatta meg.

És néhány perc mtt'va a mentés munkája megtöitént.

— Meg fogod érteni Enrico, — szólt Ariuro ünnepélyesen, — hogy igen nagy fájdalmat okozta! nekem. Az első pillanatban uugrazott, szinte megbénított a tudat, hogy ilyen iut árulásra képesnek tartasz. Dár no ke. lene semmit s un felelnem a szavaidra s Lármiiy módon, de anélkül, hogy csoiba esnék méltóságomon, inkább elszenvedjem igazságtalanságodat. De itt a feleséged nyugalmáról s b-.csüittéről vau szó s igy engedek az őrületednek. Szerencsére itt van nálam az a lizonyi. ték, amelyet tőlem kívánsz. Kompromittálni fogok egy hölgyet, aki -vakon m gbizott a gavaliérságom- ban : de te vess magadra követ ezért !

E szavak u áu előkeresett egy leve’at a tárcájából s átadta Enriconak, aki halkan fölolvasta: „Artúrom! Tehát amel!c;t maradunk, hogy én ma