Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-12 / 28. szám
julius 12. ban Ausztria a legtöbb fölösleges milliót. A magyar ipar mesterséges fejlesztésére szükségünk vau ; a magyar népben sok ügyesség és képesség rejlik, hiszen a külföldön foglalkoztatott magyar iparosok dicsérete erre, a legjobb bizonyság. Ma már, a tervszerű eljárás következtében nagyobb számú bosnyák, török és már görög ifjú is tanul nálunk, akik ipari tudásukkal uj társadalmi és kereskedelmi összeköttetésnek is tényezői lehetnek majd a Keleten. De az ipái fejlesztési törvényt az iparegyesület a szerzett tapasztalatok alapján módosítani óhajtja és óhajtásai megegyeznek a nagy kizvéleménynyel is, amely az iparfejlesztési törvény alkalmazásában nem egy ferdeséget és céltalanságot látott. Az iparU-jtesztési törv'nv revíziój ira vonatkozó javaslatok melyeket az iparegyesület lelterjeszt a kormányhoz főbb pontjai: Az állami adókedvezmény fenntartandó, Tiz évi adókedvezményt kell biztosítani minden olyan uj gyárnak, amely kizárólag a nálunk még meg nem honosított uj iparcikkekkel kíván foglalkozni. Az állami kölcsönök lehetőleg hézagpótló iparvállalatoknak és esetleg válságba jutott iparágaknak engedélyezenJők í még pedig a régóta fennállott s vá-atlan válságba kerülő ipartelepeket, nem pedig a hiányosan vezetett, rosszul berendezett ipartelepeket kell megmenteni. A gépeket nagyiparosoknak no ajándékozzák, hanem inkább tegyék lehetővé, hogy egy központi megbízott helytől bármely jóiavaló és hitelképes iparos a legelőnyösebben részletfizetésre szőrözhesse be a szükséges gépeket. Ebből a kedvezményből senki se legyen kizárható. A természetbeli előnyöket az ipar számára gyü- mölcöüzteUii kell a vizierők kihasználására és a földgáz hozzáférhetővé tétele által. A délben két órakor meglátogatlak. Nem tudom miért nem akarod, hogy korábban menjek. Te nem is vagy férti. esik egy pontozási járó óra. Az embernek oly türelmesnek keit lennie! Keltőnk között mindig ott van az óra. Sokszor pedig az óra még egy vetélytársnőnél is rosszabb. A le Giuliád Iil — Tehát csakugyan ő! Enrico összeszoritott fogakkal s telve keserűséggel mondta ezt. —.Nem megmondtam 1 — tette hozzá Luciana s emellett olyan pillantást vetett Arturora, amely ostorcsapásként érte. Gratulálok önnek Vigoreni ur : ön válogat a szép özvegyek közt. Jól teszi!... Özvegy asszony miudeet elveszíthet a kedvese házában ... anélkül, hogy annak a férj bosszújától kelieno tartania! ... És te, Enrico ? — Nus? — Az ígéreted ? — Melyik ? — Nem kérsz bocsánatot ? — Igaz ... elfelejtettem. És tőled is bocsánatot kérek Arturo. — Oh, nincs miért. .. Csak azt a hölgyet sajnálom, akit kompromittálnom kellett... — Újból jóvá teheti, — vágta vissza Luciana_ — Vegye feleségül. — Igaz ! ... Erre r.era is gondoltam. Majd megpróbálom ... Rövid szünet következett, ami alatt mind a hárman azon Uiuődtek, hogy mennyit veszítettek és mennyit ny ertek. Azután még egy darabig elcsevegtek s a kis társaság végre látszólag a leg- hüvösebb hangulatban szétoszlott. Vigoreni Arturo a legkifogástalanabb udvariassággal ajánlotta magát és Enrico, mialatt az ajtóig kísérte, a szeretetreméltó tréfálkozás erőltetett hangján szólt: — Most természetesen hozzá mégy, te kis gonosz. Tudod mit ? Ma este én is odamegyek. Mondd meg őszintén nem bánod ? — Nem ... de ... én ma oste eljövök a feleségedhez, — szólt Arturo bizalmasan, — szegényke megérdemli!.... K ő v A R v I p ft k földgáz megoldásának lovábhi halasztása helyeit a gyakorlati akció tőrére kell lépni. Kívánja ezután az emlékirat a megfelelő dij- szabáskedvezménveket, nevezetesen Bosznia felé. a dunai ótrakodási forgalomban, az ipari vidékek élelmezésének és szénnel való ellátásának megkönnyítésére. Biztosítani kell a hazai iparnak minden munkát és közszál- litást. A kisipar érdekeit szintén felkarolja az emlékirat. A kisiparosokat közvetlenül kell támogatni gépekkel és készpénzzel. A gépeken kívül olcsó vagy ingyenes munkahelyek átengedése kívánatos a városok részéről. A közszállitásokban bizonyos hányadot a kisipar részére kell biztosítani. Fontos feladatul jelöli meg az emlékirat az iparostanulók szakképzésének reformálását és szervezését is ajánlja. Ezekkel a kérdésekkel most. alapos tanulmányozások és vizsgálatok alapján fog még foglalkozni az egyesület. i Készséggel kellene támogatni a közvéleménynek azt a törekvést is, hogy végre állandó kiállítási helyiség legyen Budapesten, amely az egyes szakkiállításoknak is hajlékot adhasson. Ex az ide.enforgalom és a magyar iparcikkek kelendősége érdekében is hasznos lenne. 11 I R E K. Tistehtlsl kérjiia lapunk t. előfizetőit, hogy hátralékos előfizetési díj tartozásaikat beküldeni szíveskedjenek, vidöki előfizetőinknek e célból postautalványt mellékelünk lapunk jelen számához a melyen a hátralékos tartozás is fel van tiintetve. Templomszentelés. A helybeli reformáj tus egyház presbitériuma az uj templom felavatását f. óv augusztus hó 16-ra tűzte ki. Ha a püspök nem változtat e terminuson vagy más súlyos akadály föl nem merül: úgy a templomszentelés e napon meg fog tartatni, — Este műsoros táncestély lesz. A nagysomkuti autó közlekedés. Megírtuk, hogy Nagybánya város tanácsa föl folyamodás utján kéi to a kereskedelmi minisztert, hogy Nagybánya és Nagysomkut között auto-közlekedóst létesítsen. A kereskedelmi miniszter méltányolva a város kérvényét, kilátásba is helyezte az auto-közlekedés létesítését, ha az utak e célra megfelelnek. Mint most értesülünk, az utszemlét a legközelebbi napokban fogják megejteni. Minthogy pedig a nagysomkuti ut a legjobb karban van, kétségtelen, hogy az auto-közlekedés rövidesen létrejön. Mértékhitelesités. Az időszakos mérték- hitelesités Nagysomkuton a községházánál a folyó julius hó 18., 20. és 21-én fog eszközöltetni az állami mértékhitelesítő hivatal által. ' Figyelmeztetik tehát mindenki a ki a közforgalomban mértékeket és mérőeszközöket basznál, hogy azokat a fent meghatározott napokon és helyen hitelesítés végett mutassa be. Hitelesítési eljárás alá csak azon mértékek és mérő eszközök vétetnek, melyek tiszták, rozsdától mentesek, egyáltalán jó karban vannak. Kihágást követ ol, a ki a közforgalomban meg nem engedett mértéket vagy mérőeszközt használ. Részletes tájékozást nyújt a községházánál kifüggesztett hirdetmény. Elöljáróság. Felemelték a lapok előfizetési áraikat. A főváros 7 legnagyobb lapja: Az Alkotmáy, Magyarország, Az Újság. Pesti Ilirlap, Világ, Budapesti Ilirlap, Pesti Napló, előfizetési áraikat 32 koronára emelték fel julius 1-től kezdve, Ezeknek a lapoknak egyes száma 12 fillér lesz. Az iparkamara pályázatai. A debreceni kamara ezúton hozza érdekeltsége tudomására, hogy a jövedéki birság alap fölös ösz- szegeiből javadalmazott alapítványi lie’yek közül az 19 14—1915. tanévben 7 szakiskola és 1 nőiparos iskolai hely kerül betöltésre. Ezen kívül kiadományozásra keiül egy-cgy 120. 200, 300 és 400 koronában megállap:- tott ösztöndíj, melyre oly hazai közép vagy felső leány iskolát végző fiú vagy leány tanulók tarthatnak igényt, kik szolgain ukiól és kitűnő elmenetelükről okmányilag nyújthatnak bizonyítékot. Végül i 20 koronás ipar- tandijra tarthatnak igényjogosultságot a pályázat szerint azok a tanulón, ak k a magyar szent korona területén valamely mesterségben, kézmüvészetben vagy kereskedésben óhajtják magukat kiképezni s fedhetetlen ma- gaviseletükn 1 és szorgalmukról bizonyítványt képesek felmutatni. A meghatározott feltételekhez képest felszerelt folyamodványokat a szülők és pedig ha a növendék atyja tettleges szolgálatban áll, az előirt hivatalos az illető pénzügyigazgatóságnál, esetleg ha alkalmazásuknál fogva erre jogositvák, a pénzügyminisztériumnál, nyugalmazott igényjogosultak vagy azok özvegyei pedig azoknál a pénzügyigazgatóságoknál, amelyeknek területén a nyugdijat élvezik, a szülők nemlétében pedig a gyámok annál a pénzügyiga/ga- tóságuál, amelyek kerületében az igényjogosult legutoljára alkalmazva volt, folyó évi julius hó tizedikéig (10) nyújtsák be, A részletes pályázati feltételeket tartalmazó felhívás egy példányát a kamara készséggel megküldi í az érdeklődőknek. Mozielöadás. Ma este egynegyed 9 órakor a helybeli moziban az alábbi műsor kerül bemutatásra: 1. „Vig özvegy 2 felvonásban, 2. „Kellemes otthon.“ 3. Psylander nászutja.“ 4. „Gyöngy nyakék“ dráma. 5. „Eclair journal,“ 6. „Duczi bácsi kapitány, Uj középiskolai internátus. Az Országos Református Lelkészegyesületnek a hajdúböszörményi ref, Bocskay-főgimnáziummal kapcsolatosan létesített internátusa (Kalvineum) az 1914-ik év szeptember 1-én megnyílik. Az internátus a város belterületén több mint három holdnyi szépen parkírozott telken épült s modern berendezéssel (külön tanuló-, játék-, étkező és hálótermek, vízvezeték, villanyvilágítás, fürdőszobák) játszótermeivel, tennis, kugli és korcsolyapályával a legmesz- s/.ebb menő hygienikus igényeket is kielégíti. Az internátusba 30 lelkészárván kívül még 90 bennlakó, gimn. tanuló vétetik fel valláskülömbség nélkül. Az évi teljes ellátás di;a 500 korona, melyet részletekben is lehet fizetni. A növendékek a Kálvineum igazgatójának és két bentlakó tanár felügyelete alatt állanak, kik úgy magaviselet, mint tanulmány tekintetében is ellenőrizői és irányítói a tanulóknak. A fizetéses helyekre való felvételre vonatkozó kérvényeket a Kálvineum nagytiszteletü Igazgatóságához kell címezni s a hajdúböszörményi ref. Bocskay- főgimnázium igazgatóságához kell küldeni. A főgimnázium V. osztályába szeptember I 1-vel vezetik be a görögpótlót is, Bővebb