Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-31 / 35. szám

XI. évfotyam.

Nagysomkut.l 1913. augusztus 31.

35-ik szám,

k\

W'S'U i

\

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Égés* érre Fél évre .

ENfizetéil Ar:

, . . , 8 K hegyed évre .

, . 4 K Egyes ssem ára

. 2 K 20 fillér

Föszerker/fii: Dr. Olaavazky Viktor,

Felelős szerkesztő: Barna Benő.

SxerkesztAség és kiadóhivatal. Nayysomkut,Teleki-tér 843 MEfiJEI.ENIK MINItEN VAőAKNAP

H közigazgatási reform.

Irta: Dr, Vadász Lipót m. kir. igazs. ügyi államtitk.

A megyei rends-er a mostoha viszonyok által a nemzetre erőszakolt expedicns, mely tele van hazugsággal. Hiába beszélünk ma a megyéről, mint önkormányzati közegről. Nem igazi önkormányzat az, avagy annak lehet-e azt mondani, amelyben a centralizáció tultengése szinte tragikomikus V A vármegye ma úgyszólván liijjával van az igazi tárgyi autonómiának. Ha vármegyénknek igazi tágyi autonómiája lenne, s speciális természetű szabályozások a vármegyére volnának bizandók. Vármegyéink kultúrája és közigazgatási viszonylatai egymással szemben állva feltűnő eltéréseket mutatnak és azok a közgazdasági, közegészségügyi, népiskolai és egyéb kulturális törvényeink, ^melyek az egyik vármegye viszonyaira nagyon jól vannak rászabva, a másiknál röviden szólva, -rosszak. Szinte szerencse, hogy törvényeink teoritikus voltát és sok tekintetben rosszaságát az paralizálja, hogy a vármegye azokat nem hajtatja végre.

Minthogy a cemrális kormányzat nem épen jogosulatlan aggályokkal volt eltelve a vármegye, vagy mondjuk a választott tisztikar gyöngesége és néhol talán némely szempontokból való megbízhatósága iránt, úgy kerülte meg a kérdést, hogy szűkítette érdemleges hatáskörét és, bővítette a központi

kormányzatét. Hozzájárul ehhez a zavaros helyzethez a hatáskörű összeütközések külön zavara is. Bizonyos az, hogy nem lévén meg több vármegye tisztikara iránt a bizalom, kifejlődött közigazgatásunkban a duplicitás, amelynél fogva a teendőket ugyanazon körökben nemcsak választott megyei, hanem kinevezett állami tisztviselő is végzi. Tessék csak rágondoini az utkérdésekre, a közegészségügyiekre, az államegészségügyiekre, a népnevelésiekre és sok másokra. Ta áu ez is egyik oka, hogy viszonyainkhoz mérten aránytalanul nagy a hivatalnokok és tisztviselők száma. A nemzet egy része alkaltna- mazott. Azután a választás nem is igazi választás. A legtöbb helyen egyes érdekcsoportok privliigiuma, vagy az erősebb főispán qualiftkált akaratnyilvánítása az. A tisztikar úgyszólván át sein helyezhető és ezzel kapcsolatban bizonyos tek'jitótben úgyszólván elmozdithatatlan, még hogyha erre ok is volna. A vármegyei rendszer ma a lokozatos felelőtlenség rendszere. És milyen rossz nevelő a választás ! Bizonyára nem minden vármegyében van úgy, de nein egy olyan vármegyéje van az országnak, melyben a megválasztásra pályázó tisztviselőnek valósággal kálváriát kell járnia. Végig kell kilincselnie, néha valósággal végig kell házalnia a bizottsági tisztelt tagok hosszú sorát.

Hiszen a kinevezési rendszernek is megvannak a maga nyomorúságai; a protekciókeresés, az előszobázás és sok más egyéb.

<L*;

■yj*j

i *,-■ $

De mi ez mindahhoz a lelki gyötrelemhez és megalázáshoz, melynek az önérzetes tisztviselő egyik másik vármegyében ki van teve? Vagy az önérzetet öljük meg, vagy hazugságot tenyésztünk olyan választási rendszerrel, mint amilyen a mostani. Valamikor nobile officium volt a megyei tisztviselés, ma sok helyütt marakodás.

Nem is igazi pálya ma a megyei tiszt- viselői pálya. Az a marsallbot, amelyet a legtöbb pályára menő fiatalember a tarsolyában bir, a megyei tisztviselő tarsolyában úgyszólván soha sincsen. Hiszen szabály az, hogy a megyei tisztviselő a megyénél végii el a pályufu ását.

Nem térek ki annak hangsúlyozása elől sem, hogy ennek a pályának ilyen természete egyáltalán nem alkalmas arra, hogy az e pályát főleg kereső középnemesi osztály érdekeit szolgálja. Nem tudom, mindenütt úgy van-e de én még kevés olyan megyei tisztviselőt ismertem, aki ha saját vagyona nem volt, ne szegényen halt volna meg és tudok sok olyanról, aki öröklött vagyonának jórészét épen ezen a pályán költötte el.

Nem lehet a mai vármegyei rendszert megtartani.

A kinevezés mellett a bajok nagy része eltűnik, vagy legalább is eltüntethető. Egy státus lesz a közigazgatási tisztviselői kar, a közigazgatási gyakornoktól, vagy mondjuk községi jegyzőtől egész az államtitkárig. Eleje

A,.KŐVÁR«“ TÁRCÁJA.

Jelige : „Jobb, ha nem sír az ember és csak annyit mond helyette, hogy „Kér.“ — Különben folyton sírhatná.*

Bizony...

Szivem, a tüzes, fiatal Semmi Valakit csókra vár . ..

És engeinet nem vár senkisem csókra

Kár!

És mindig várok az éltető csókkal Haj milyen régen mái-,

De tudom, senki nem jön el érte Kár!

És végig — és végig keresem tűzzel Akit karom bezár ...

És tudom sohasem találhatom meg Kár!

052 zRői'JEOÍiií ilij]*. -- ,jjs' has*»«iá sfci I És szaladok -— futok mindig utána Tartson örökké bár

{ Mig meghalok egyszer egy tavaszi este .. Kár!

A z| asszony.

Irta: Knut Hamsun.

' •

. . . Kalauz voltam a chicagói villamos vasúton a cattoge-voaaion. — A kocsikat földalatti kábel hajtotta.

Újév napjának reggelén a város felé mentünk, amikor fölszállt az az ur és beszédbe elegyedett velem... Ha be kel ett mennem a kocsiba várt, amig visszatértem szokott helyemre és újra beszélni kezdett. Kőiül belül harmincéves lehetett, halvány, igen előkelő megjelenésű, de nem viselt felsőkabátot, noha meglehetősen hideg volt.

— Sietve mentem el hazulról kabátot sem vettem föl .. . Meg akartam előzni a feleségemet, magyarázta.

Mosolygott. De sajátságos mosoly volt: inkább az ajkak megránüulása, ideges vonaglása.

— Mennyit keres ? — kérdezte.

Ez nem ritka kérdés a yankeek hazájában; megmondtam hát mennyit keresek.

— Akar-e tiz dollárt külön keresni — kérdezte.

Azt mondtam, hogy igen. És ő szó nélkül átadta nekem a bankót. Azután megjegyezte, hogy bizalma van hozzám.

— Mit tegyek ? — kérdeztem.

— Ma este nagy szívességet tehet nekem,

Itt, a maga vonalán, a Mor.roe-ut szélén a kocsik elmennek egy medence fölött, mely levezet a földalatti kábelhez. A medencét vaslemez födi, ezt én leemelem és lelépek.

— Véget akar vetni az életnek.

— Nem egészen. He úgy akarok tenni.

— Ah !

— És maga meg fogja állítani a vonatot és ki fog huzni a lyukból, ha védekezném is.

— Megteszem.

— Köszönöm, Különben megjegyzem, hogy r.em vagyok elmebeteg, amint talán | gondolja. Mindezt a fi-leségen miatt teszem, hadd lassa, hogy öngyilkos akartam lenni.

— Hát az én vonatomon fog ülni a felesége ? . -t

— Igen. Künn fog ülni a „gripen.

Ámulva néztem reá. A „grip* a vezető kocsija volt; nyitott, — falak nélkül, télen senki sem szokott ett ülni.

— A „grip“-en fog menni, ismételte ő. Megírta valakinek, hogy ma este a „grip‘‘-en megy és jelt ád — egy bizonyos helyen.

— Jó. De akkor arra figyelmeztetem önt, hogy a fedőt lehetőleg gyorsan távolítsa .el a medencéről és lépjen le ugyan-e pillanatban a lyukba. Különben utolér bennünket egy másik vonat. HáI rom percnyi időközökben megyünk.