Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-31 / 35. szám

augusztus 31. KŐVÁR V ID ft K o lesz véve annak is, hogy jogvégzett fiatal urak, a báli teremből ogyenesen betánoolja- nak a belügyminisztériumba, anélkül, hogy valaha vármegyét, vagy községet közelről láttak volna. Ott kezdjék a fiatalok a pályát lent a községnél, a vármegyénél és ha ott szolgáltak bizonyos ideig, ám jöjjenek fel a központi hatósághoz, vagy minisztériumhoz és ha majdan itt is eltöitöttek megfelelő időt és igy mennek vezető állásokra a várme­gyékben, bizonyára meglesz az igazi tudá­suk és az igazi látókörük. Maga a központi szervezet pédig abban a helyzetben lesz; hogy céljaink gyakorlatikig nevelt és erre megfe­lelően quaíifikált tisztviselőket alkalmazhat, már úgynevezett kezdő állásokban is. Aki a demokrácia jelszavait hangoz­tatja, helyesebben mondva, aki az igazi de­mokráciát akarja, bizonyára örömmel fogja venni, ha a vái megye is ilyen értelemben kapja meg okos és helyes orvoslását. Csak a megfelelően megreformált vármegye lesz al­kalmas arra, hogy sok olyan partikuláris irányzattól megküzdjön, amellyel szemben ma igazán tehetetlenek vagyunk. A nem­zeti koncentráció, a nemzeti erőgyűjtés kér­dése ez, amelytől elzárkózni nenv szabad. hírek. Őskori lelet a Berszó patakban. Kardos Toncsi cigány miközben kavicsot és homo­kot szállított a Borszó patakból egy nagy megszenesedett csontvázra akadt s azt a köz­ségházához vitte, a hol megállapittatott, hogy az egy „Mamuth“ őskori állatnak egy foga, á mely megkövesedett. Az egy fog súlya 6 klg. 40 gr. A ritka és igen érdekes tárgyat Gróf Teleki Jenő jár. főszojgabiró vette meg .a találótól. A cigányok beoltása. E hó 26-án oltotta be Dr. Olsavszky Viktor járási orvos a hely­beli cigányokat, mintegy 120-at. Baleset. Dr. Kovács Mór helybeli kör­orvosnak, lapunk munkatársának Miskolcon lakó édes anvját baleset érte, egyik lábát eltörte, Fia Dr. Kovács Mór édes anyja láto­gatására Miskolcra utazott, — Mindezt tudom, — válaszolta ő. — Még egyet. Miképpen fogja tudni, melyik vonatra száll föl a felesége ? — Erről telefon utján értesítenek. Vannak embereim . , . A feleségem barna prémes ruhát fog viselni, könnyén ráismerhet, nagyon szép asz- szony. Ha el találna áju'.ni, vigyék el a Monroe* utca szélén levő gyógyszertárba. — De beszélt-e a vezetővel is ? — kér­deztem. — Igen, neki is adtam tiz dollárt. De nem akarom, hogy ti ketten tréfás megjegyzéseket te­gyetek ... ne is beszéljetek a dologról . . . — Nem. — ön kiált a „grip^-re és élesen figyel. Amikor a Monroe-utcához közelednek és megpi- lantja a fejemet a medence fölött: megadja a jelt és a vonat meg ill. A vezetővel együtt elrohannak és kihúznak a medencéből, ha én védekezem is és azt állítom, hogy meg akarok halni. Azzal leugrott. Tiz dollárral voltam gazdagabb ; hála Isten­nek, gondoltam — vannak boldog napok is az életben ! — Bizony rám fért a kis újévi ajándék 1-----------Alkonyatkor fiatal hölgy szállt föl a cattoge állomáson. Helyet foglalt a „grip“-ben. Barna prémes ruhát visel. Amidőn kiléptem hozzá és átadtam neki egy jegyet, egész arcát felém fordította, úgy nézett rám. Nagyon fiatal és szép volt, a szeme ártatlan, sötétkék. Szegia. ke, ijedt ­A Berszó patak emberi áldozata. Az idei nagy esőzések és a vizáradások követ­keztében a községünkön keresztül folyó Ber­szó patak — a mély rendes viszonyok kö­zött nagyon szelíd — ez évben ugylátszik nemcsak földekben terményekben, hidakban tett óriási kárt, hanem emberi áldozatot is kívánt. Lázár Adolf helybeli lakosnak 13 éves polgári iskolai tanuló fia — a ki szü­leinek egyetlen gyermeke—e hó 25 ón több -fiúval fürödni ment a Berszó. patakba. Tár­sai csakhamar kijöttek a vízből, mert a viz hideg volt. A szerencsétlen gyermek azonban ugylátszik olyan mély örvénybe került, hogy ä mint böleugrott a vizbe alá is merült. A mig a többi gyermekek segítségért szaladoz- tak a szegény fiú belefult és halva húzták ki a vízből. A szerencsétlen szülők iránt ál­talános nagy részvét nyilvánult. Változás a kir. adóhivatalnál. Klein An­tal helybeli kir, adótárnokot és Szamosi Mi­hály kir. adótisztet a nagykárolyi kir. pénz­ügyigazgatóság a napokban felfüggesztette állásától és Klein Antal adótárnok helyére Máté Sándor mátészalkai kir. adóellenőrt helyettesítette. Szép akar lenni ? akkor használja a Kriegner-féle szépitő-szereket, melyek hírne­vesek az egész világon. A Krignér-féíe Aká- cia-crém 2—3 nap alatt minden szépség­hiányt. szeplőt, májfoltot, pattanást, ráncokat eltüntet, teljesen ártalmatlan. Fehéríti, üdíti, simítja a bőrt, tehát szépít, fiatalít Ára 2 korona. A Kriegner-féle Akácia-szappan kel­lemes illatú, tartós és iditő hatású, ára 1 korona. Kriegner-féle Akácia-puder védi a bőrt a nap és szél befolyása ellen. Egy do­boz ára 1 korona. Aki ezeket a kozmetikai szereket használja, annak nem kell vénülés- től tartania, szépséget megtartja a legmaga­sabb korig, kaphatók az összes gyógyszertá­rakban. Postán küldi az egyedüli készítő: Kriegner gyógyszertár, Budapes’, Kálvin-tér. Az ügyvédjelöltek országos kongresz- SZUSa. Az Ügyvédjelöltek Országos Egyesü­lete f. é. október 5-én, a temesvári országos jogászgyüléssel kapcsolatban kongresszusra hívja össze a magyar ügyvédjelölti kar összes tagjait. Az első vidéki kongresszus rendezé­__________________ t ség vár reá, gondoltam, De bironyára rossz fá tett a tűzre és most megkapja a büntetését. Minj denesetre gondosan — ezer örömmel — viszem el a gyógytárba. A város felé robogtunk. Szokott helyemen áll észrevettem, hogy a vezető hirtelen beszólni kezd a hölgygyei. Ugyan mi mondani valója le­het ? Nagy csodálkozásomra látom, hogy a hölgy egy ülőhelylyol közelebb húzódik a vezetőhöz és ő ott áll a gépje eiőtt és feszült figyelemmel hall­gatja : mit mond. Minthogy Monroe volt a következő utca, előre mentem a „grip“ re. Most nem beszélt sem a vezető, sem a hölgy. Az utolsó, amit észrevettem, az volt, hogy a vezető bólintott, mintha tisztába jött volna vala­mivel, azután egyenesen maga elé nézett és teljes gyorsasággal mentünk előre. Pedig a hosszú Pat-ot, ezt az én vezetőmet, ügyes és hidegvérű fiúnak ismertük mindannyian I — Slack he*' a bit, — súgtam oda neki a zsargonunkban, ami azt jelenti, hogy: „Menj kissé lassabban!“ Mert abban a percben én már meg­pillantottam azt a fekete pontot a sínek között — emberfej lehetett, mely kiáll a földből. A hölgyre is néztem. A tekintetét ő is arra a pontra szegezte "és keményen megmar­kolta a pad támláját. — Máris ijedezik — gon­doltam — hát még ha látja, hogy saját ura az, aki meg akar halni! (Folyt, köv.) sét a Temesvári Ügyvédjelöltek Egyesülete vállalta magára. A kongresszuson megvita­tás alá kerülnek az ügyvédjelöltek helyzetét illető kérdések körül a következők : 1. Országos szervezkedés. 2. Országos ügyvédjelölti segítő alap és ors/.ágos betegpénztár alapítása. 3. Ügyvédjelöltek országos otthonának létesítése: 4. Ügyvédjelöltek és a patronázsügy. 5. Az 1912. VII. t.-c.-nek az ügyvéd- jelöltek jogos érdekeit sértő intézkedéseinek megváltoztatása iránti rnozgalom. A kongresszus résztvevői lakhelyüktől Temesvárra és vissza kedvezményes áru va­súti jegyet kapnak és a jogászgyüiés rende­zősége által rendezendő aldunai kiránduláson is részt vehetnek. A két napig tartó kirándu­lás, melyen családtagok is rósztvehotnek, teljes ellátással együtt 45 koronába kerül. A kongresszuson és a kiránduláson való részvételre szeptember hó 10. napjáig lehet jelentkezni. Résztvevők a mérsékelt áru vasúti jegyek beszerzése végett mielőbb értesítsék Dr. Stein Jánost, a Temesvári Ügyvédjelöl­tek Egyesülete titkárát, Temesvár IV. Bega- balsor 24., ahová e határidőig a kirándulás dija is beküldendő. A rendező egyesület ezúton is fölkéri ügyvédjelölt kartársait, hogy mennél nagyobb számban vegyenek részt az első kongresszu­son, amely, ha az eszme visszhangra talál nagyjelentőségű lesz a magyar ügyvédjelölti kar további helyzetére nézve. Mégbuktak az őzikék. Lendi Adolf dr., a budapesti állatkert népszerű igazgatója, nem­csak tudós férfiú, hanem igen jószivü em­ber is. Szereti, ha az állatok (t. i. a szelíd állatok) szabadon járnak-kelnek az állatkert- hen. így a pávák az utón sétálnak, a fényes tolla fácánok a bokrok alatt pihennek, a bantamtyukok a szarvasház körül tipegnek szabadon. Gondolta magában az igazgató ur, hogy az őzikéket is szabadon eresztik, hadd sétáljanak, a közönség örömére, a vendégek közt. Nyolc napig figyelték őket, ha vájjon bántják-e e növényzetet? Nem bántottak. A kilencedik napon kihívta Lendl dr. a fővá­rosi bizottságot, hogy győződjék meg az újítás sikeres voltáról. Javában magyarázza az igazgató, hogy milyen szelídek .és ártal­matlanok ezek az őzikék, kárt nem tesznek semmiben, mikor mintegy válaszul, hirtelen felkerekednek az őzek, odafutnak az orgona­bokorhoz és ami virág volt rajtuk, egy szá- l'g leették 1 Szegény őzikék megbuktak a vizsgán! Most újból be vannak zárva a szarvasházba. Az első sárguló falevél másutt a fürdő szezon halálát jelenti, s részt az őszi szél végig szánt a sztandok eszplándok bokrai közt megszűnik a zajos vidám élet. Ami Félxfürdőnkben, melynek bírót évről évre messzebb tájakra viszik szét, s mely immár a külföld érdeklődését is magára vonta, a nyári szezon végén uj évad kez­dődik. A mezei munkák végeztével Bihar, Hajdú, Békés, sőt a távolabbi vármegyék bir­tokosai, 8 azok akik az ősz kellemes idősza­kára halasztották üdülésüket, örömmel kere­sik fel a csodálatos gyógyító erejű forráso­kat Féiixfürdóben, mely ilyenkor a szokott­nál is nagyobb kényelmet nyújthat, s nagyobb figyelemmel fogadhatja gyógyulás céljából ide érkezett betegeit. — Mtnt értesülünk szep­tember 1-étől kezdve a szobaárakat 30 szá­zalékkal mérsékelik, s az államvasutak Igaz-

Next

/
Thumbnails
Contents