Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-17 / 46. szám
X. évfolyam. Nagysomfcut, 1912. november 17. 46-ik szám. y • * * íim KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMXUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. EUrii«t«il ár: Vs Égés* évr. .... 8 K Negyed évre . Fel évr. ..... 4 K Egy*. ..ám ára . I K. 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Oliauzkj Viktor. Felelős szerkesztő: Barn» Uenő, S*.rk.»*t5«ég é. kiaddhívatai. Nagy tóm kút, Teleki-tér 384 MEKJRLENIK MIKDEX VASÁRNAP Ti magyar társadalom és a háború. A Magyar Vorös-keresit egyesület egy osztálya kilenc ápolónővel és négy orvos kíséretében elment Szófiába, magukkal vivén ötven ágyra berendezett mozgó kórházat mindé« szükséges fölszereléssel. Hasonló különítményt indított útnak az Osztrák Vörös- kereszt egyesület is, a melvnek a szerb harcterén is lesz különítménye. Bulgáriában a királyné fölkérésése, a hadügyminiszter és a honvédelmi miniszter közvetítésével küldi különítményét a Magyar Vörös-kereszt egyesület. A bol6ár királyné ugyanis maga vette kezébe a sebesült ápolás intézését, s mert Bulgária szűkölködik kórházi berendezésekben és ápolókban egyaránt, segítségadásra kérette fel a Vcrös-kereszt egyesületeket Az emberies feladat mellett a Vöröskereszt egyesületnek a harctér közelében más komoly feladata is van. A harctéri ápolás ugyanis ez a kiküldetés igazi gyakoiló iskoL, Nem hangzik ugyan szépen, hogy ezt a kilégzést kell használnunk; de a szükség ráutal bennünket, hogy a mikor ilyen keserves alkalom van, az ápolást hivatásaiul vállalt személyzet a valóságos helyzetbe tanulja bele magát. Mert a békében, tendes időmérték szerint és kellő helyiségben, kellő eszközök segítségével végzett ápolás nem adja meg azt • z igazi jártasságot, a melyre a harctér közelében, a sebesültek tömeges behozatalakor van szükség. Ki vagyunk téve mi is annak a lehetőségnek, még pedig évről-évre veszedelmesebben, hogy r *nk is le fog zúdulni a háborús idő. A modern hadviselésben pedig a győzelem célja ogyszersmind az emberi élet lehető kímélésével, tehát a harcképtelenek megmentésével és nem elpusztításával jár együtt. Mentői gyorsabb a segítség, annál több ember élete menthető meg. Szükség vaf tehát nagy orvosi és ápoló személyzetre; természetesen jól begyakorolt, jártas, önfeláldozó szemészetre. A hadseregek vezetői igyekeznek minden háborúnak taktikai tanulságait hasznukra fordítani; ezért küldenek ki szakavatott at- tachékat a megfigyelés és jelentéstétel végett Annál inkább kellene az egészségügyi tanúságokat is gyakorlati példák alapján értékesíteni. A humanizmus mellett tehát ilyen célból is kivánnók, hogy nagyobb számmal mennének le a hadviselő felekhez főképpen orvosok. Éppen orvosok nagy hiányáról panaszkodnak a hadakozók; tehát bizonyos, hogy az orvosok jelentkezését nagyon szívesen fogadnák. Hadseregünknek pedig előnyére válnék az, ha mentői több orvos szerezhetne a sebesültek kezelésében és ápolása terén nagyobb gyakorlatot, kivált a mikor ezzel a cselekvéssel nagy emberies szolgálatot is tehetnek. A genfi konvenció létrejötte óta, természetesen a modern sebkezelés vívmányainak kihasználásával, rendkívül előnyösen változott meg a sebesültek sorsa. így is sokan pusztulnak el, a kiket rendes körülmények közt megmenthettek volna, a Verescságin borzalmas festményének ma is megvan a maga igazsága; de általában sokkal kedvezőbb eredményről számolhatnak be ma már a modern hadseregek a megmentett emberélet mennyiségéről. Igen súlyos sebekkel tarthatják meg az életnek és munkaképességnek azoknak százait és ezreit, akik még a múlt század első felében okvetlenül nyomorultan elpusztult ik volna. S ez mindenesetre lényegesen csökkenti a háborúk borzalmasságát. A Balkánon dúló háború öldöklés dolgában még a régi harcokra emlékeztet; mert a vad civilizálatlan tömegek fanatizálva vadállatként vetik magukat ellenfelükre vagy védekeznek vég*ő csepp vérükig. A török hadsereg ma, ezt nem taga d hatjuk, némileg a mi érdekeinkért is harcol. Leveretése ecetén a diadaliltasj balkáni országokkal meggyűlik a bajunk, mert hiszen nem is titkolják, hogy monarchiánkkal szemben gyűlölettel visel cednek. Ezt a gyűlöletet és a vele járó gazdasági ellenségességet nem leplezheti el a hivatalos szépelgés. És még sem látjuk ma csak körvonalaiban sem azt a meleg rokonérzést, mely A.,KOVÁR?IDÉK“ TÁRCÁJAA selyemkendő. Irta: Erdfai Dezső, Hajmády miniszteri tanácsos szórakozottan nézett fel az Íróasztaláról, amikor a hivatalszolga bejelentette neki, hogy tgy nő kér beboesáttatást hozzá. — Kicsoda? — Nem akarja megmondani a nevét. — Akkor nem fogadom. — Méltóságon ur, az a hölgy már hatodszor van itt. Azt mondja, hogy a nevét nem mondja meg másnak, csak a méltóságos urnák, aki különben is régóta ismeri már. A szolga alázatosan, do ravaszul mosolygott s a méltóságos ur összeráncolta a homlokát — Furcsa, gondolta. Csak nekem akarja meg. mondani a nevét ? Titokzatos 1 Ugyan ki lehet ? — Fiatal? kérdezte hangosan, — No, nem éppen. — Szép ? — Valaha az lehetett. — Elegáns. — Olyan falusias. Hajmády visszagondolt a nőkre, akiket valaha ismert. Elég sokan voltak. Szőkék, barnák, siépek, kevésbbó szépek, odaadók, követelődzők, kedvesek és kellemetlenek. Vájjon ez melyik fajtából lehet? Bizonyosan kellemetlenebb fajtából. Eh, nem akarom látni! — Mondja meg annak a hölgynek, hogy a mig be aem jelenti a nevét s meg nem mondja, mit akar, addig nőm fogadom, A szolga kiment s néhány perc múlva visz- szajött. — Méltóságos ur nem bírok azzal a hölgy- gye). Azt mondta, hogy ha méltóságos ur nem fogadja, akkor megvárja az utcán, a kapu előtt. — Ej, de kellemetlen, — sziszszent fel a méltóságos nr. Még valami utcai botrányt csinálhat. Vájjon kicsoda lehet ? Rövid habozás után intett a szolgának, hogy bocsássa be ai erőszakoskodó látogatót. — Magas, sovány, »zőke, határozott arcú öreg leány lépett a szobába. Ormótlan, széles czal- makalapjaról két széles, kék selyemszalag omlott a vállaira, a kezén horgolt keztyfit hordott és szigorú vidéki divat szerint volt öltözködve, A miniszteri tanácsos felállóit és ridegen kérdezte: — Mivel szo’gálhatok ? A nö zavartan sütötte le szemeit. — Hát nem ismer ? — Nem. — Nem emlékszik, mikor látott? Mikor beszélt velem ? / — Ném, mondta keményen, mérgesen a tanácsos. A nö az ajkába harapott. Hirtelen mozdulattal kinyitotta kézi táskáját s egy kis csomagot vett ki belőle, amit lázas gyorsasággal bontott fel, a csomagban egy piros szegélyű selyem kendő veit, amelyet letett a tanácsos asztalára. Hajmády csodálkezva nézte a kendőt, aztán megfogta, megszagolta és kérdve nézett az öreg leányra. — Ez az öné. Visszahoztam önnek. Nem aka rom már magamnál tartási. Nem volt lelkem, hogy a tftzbe dobjam. Dobja maga. A látogató könyezni kezdett. Hajmády csodálkozva, tanácstalanul nézte különös vendégét. Nem emlékezett rá, hogy valaha it látta volna ezt a nőt. a selyemkendőre még kevésbé. De a könnyek megindították kissé. És bár gyanakodva arra gondolt, hogy ez a nö rá akarja erőszakolni az ösmeretséget, hogy ezen a réven protekcióját kérje, mégis meglágyult valamelyest, mert a női könnyek mindig hatottak rá. — Üljön le kérem, — mondta kissé enyhébben. A nö leült, felvetette fejét s nagy, szürke szemeivel mohón nézett Hajmádyra. Ez megint visszaröppent a múltba s maga elé idéste a női szemeket, amelyekből szerelem sugárzott feléje. Nem, ezekre a kerek, szürke szemekre nem emlékezett 1 — Tanítónő ön? — kérdezte. — Nem. — Mit kíván ? Támogassam valami ügyben ? — Nem semmit sem akarok.
