Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-17 / 46. szám

2 KŐVÁR VIDÉK november 17. metlenül a névsorba, az egyesületi tagok név­sorába kerül : — ugv van meggyőződve, hogy eleget tett minden kötelezettségének, ha a ki­vetett tagsági dijakat méltatlankodva, zúgo­lódva ugv, a hogy lefizeti. Közös cél, egymást átható kölcsönös támogatás és az elvárt si­kert elősegítő munkálkodás merőben hiány­zik. Ez az oka, hogy beolvasztó, álhasonitó, a társadalmi élet essenciáját képező alkotó elem nincs is meg s végeredményként nincs is társadalmi élet. Vagy ha van is számban, sokszor túl­tengő sokaságban társadalmi életcélt előmoz­dítani hivatott törekvés, ebből nem veszi ki a részét a társadalomnak az az osztálya, a mely tudás, tapasztalat által talán egyenesen el is kötelezett erre a munkásságra. A hiva­talnoki osztályt értjük a társadalomnak fen­tebb kihegyezett osztálya alatt, mint a mely talán el volna kötelezve arra, hogy ebben a munkában részt vegyen. Ugyde, letagadha­tatlan, hogy a magyar hivatalnok osztály nem él társadalmi életet. Lehetnek külön-kü- lön és azonos foglalkozás folytán saját élet- foglalkozásukban számot tevők, kiválóak, ta­lán tekintély számba menők is, csak tény megállapítás ismét, bogy egyoldalúak. Nem keresnek alkalmat látókörük kibővítésére, kü­lönböző szempontok megismerésével, életta­pasztalatok gyűjtésével, más hivatási ebekkel való érintkezéstől való tartózkodás hián bi­zonyos, a társadalmi életet mozgató eszmék és érdekek megfigyelése is kívül ssik foglal­kozásuk körén és vajmi ritkán vesznek részt társadalmi mozgalmukban. Azt felelhetné erre bárki is, hogy ennek megvan a maga elfogadható oka. Magunk sem tagadjuk, sót ismerjük is. Ezek kö­zött első sorban szerepel az, hogy nincs idejük, el vannak foglalva; továbbá, hogy élethivatásuk a tartózkodásnak fokozottabb mértékét követeli meg, sőt egyes foglalko­zásbelieket (bírák, ügyészek) egyenesen hiva­tásuk zár el bizonyos társadalmi életnyilvá- nulásban való részvételtől. Hozzátehetnők még egész jogosan, hogy proletár voltuk, szűkös anyagi helyzetük is oka ennelc a visszahú­zódásnak, mert a társadalmi életben való részvétel, még inkább a szereplés muníciót is igényel, a melynek pénz a neve. Mind igaz. Oknak is ok, de még nem érv, olyan megdöntő érv, a melylyel a meg­állapított kérdést agyon lehetne ütni. Csak a helyes, megfelelő utat és módot kell megta­lálni és ez abban van, hogy a társadalmi életben azakat a köröket, viszonyokat és je­lenségeket kell eszközül, térként felhasználni, a mely egyéni rátermettség, képesség és tel­jesített munka árán számit tagjai, köztük a hivatalnok osztály tagjai részvételére. És ha ezt megtalálják úgy elhelyezkedési szerepre jut a magyar hivatalnok osztály a társadalui életben és ezáltal lesz is társadalmi élet, a mely — sajnos — valódi értelemben véve nincs nálunk, mert a mit ennek nevezünk, az nem az. MIBE K. A jámD'ko/ás a kórháznak. Anka Já­nos nyug. kir. járásbirósági írnok és neje Bálint Ilka helybeli lakosok, a tulajdonukat képező és Csőit községben levő belsőségüket i a helybeli községi kórháznak ajándékozták, oly kijelentéssel, hogy a kórház azt értéke­sítheti és az azért befolyó összegből a kór­ház épületit befedhesse, a mennyiben a fe­délzete már nagyon elavult. Betörés»« lopás, Cseh Károly és Gal- lisz J. és Tsa helybeli kereskedők üzleteit e hó 10-én éjjel eddig ni ég ismeretlen tettesek betörték. A tolvajok elég szerények voltak a mennyiden az ott talált mintegy 20 korona készpénzen és egy néhány vég vásznon, ösz- szesen mintegy 120 korona értékenkivül'egye­bet nem vittek el. A csendőrség a nyomozást megindította. A kórház jövő évi költségvetése. A napokban érkezett le a községhez a kór­például az orosz-török háború Matt s/in'e túláradó lelkesedéssel nyilatkozott meg a törökök mellett. Lázban volt akkor az egész ország. Egy részről a provokáltakkal szem­ben mindig nyilatkozó rokonérzés meg szá­nalom, még inkább azonban a politikai ér­zék izgatta föl a nemzetet és indította a segélyakció nagy cselekvéseire. A háborút itt senki sem kívánja (mint 1878-ban); össze kell szednünk a magunk erejét is saját védelmünkre; mert hiszen megeshetik. hogy önmagunk is háborús hely­zetbe kerülünk, noha rajta van minden faktor, a diplomácia is, hogy ez be ne következzék. Társadalmi élet. Irta: Nagy Zoltán szegedi kir. törv. bíró. Nem is kell messze elkezdeni, hogy a kijelentés vagy megállapitás helyességét erő- sitgessük, csak körül kell egy kissé nézni, rögtön reá jövünk, hogy úgynevezett társa­dalmi életünk nincs és hogy a mi van az nem társadalmi élet. Paradoxnak látszik ugyan ez a szembe állított két mondás, de hámozzuk ki belőlo a magvat és belátjuk, miszerint igaz. Az a társadalmi éietnyilvánulás, a mely közös eszmék gyupontjából keletkezne öntu­datos, határozottan kitűzött cél mel ett ered­ményeket ér el szerte forgácsolódig apró, sokszor jelentéktelen részeire bomlik s kép­telen erőkifejtésre. Személy kultus, hiúság kielégítésre számitó kicsinyes érdek a moz­gatója a hovenyészetnek felkapott és Tisza virág módjára majdnem halva születeti, újabb és újabb alakulásoknak. Alig-alig akad való­jában és igazán önzetlen, a cél és törekvés miigasztos ezzméitől áthatott ember, a ki eze- 'kért a célokért dolgozni tud és akar is. Azaz ösz- szetoborzo t emberszám pedig, a mely rábeszé­lés folytán, kelletlenül és legtöbbször kényel­— Hát csak azért jött,... hogy ezt a selyem- kendőt átadja ? Csak azért. — Érdekes. A miniszteri tanácsos leiiit s közelebb tette a szikét. Az öreg kisasszony megtörölíe szemeit és sóhajtva mondta : Ezt nem hittem vo'na. Nős maga ? — Nem. — Azt úgy is gondoltam. Én tudtam, hogy maga nem férjnek való. A tarácses re vetett. — TultaP Uzyaa honnan tudta? — Maga mondta nekem. Ön különben is olyan ember, benyomását tette rám. Aki .örül a nők­nek, aztán odébb á.l. Lepkeférfi. — En mondtam ? D. hát az Isten szerelmére, mikor mondtam ? A nő bánatosan mosolygott. — Hogyne! Magara is kivánc-i vagyok. — Hát huszonkét év előtt; Ezernyolcszáz- kilencven Julius ötödikén Ihaf-foldváron, a C.-öndes hegyen a majálison. Hajmády csak Jhar Földvárra emlékezett ahol utolsó hadgyakorlatat szolgál'a le. Mondja el kérem, hogy .történt, — Éi ott voltam a majálison az anyámmal és maga is ott volt. Tartalékos kadétőrunster. A városi számvevőknél lakott. Ü mutatta be nekem. És táncoltunk. Először mazurkát. aztán a szupé csárdást. Maga kiragadott engem a táncosom kar­jából és azt kiáltotta: csuhaj sohse halunk meg! A kezében lobogtatta ezt a keszkenőt és meglö- röltc vele az én homlokomat is. Azt mondta, nem bánnán, ha mához egy esztendeig nagysádtLI tán­colhatnék. En akkor nevettem és azt kérdeztem, ugye maga nem idevaló? Nem, mondta é.i pesti vagyok. A pestiek jól tudnak maszlagolni a leá­nyoknak, mondtam erre én. Na higyje — Kielte maga, nekem jobban tetszenek a vidéki lányok, mert azok ha valakit megszeretnek, sokáig szeret­nek. Például maga hány évig tudna erirgom sze­retni ? —kérdezte azurn tőiéin. En erre azt mond­tam : Száll a madár, hull a levél itt az ősz. Erre maga megrendelte a e gúnynál ezt a nótát és éne­kelte és a kendőjét felem lobogtatta. A többi lá­nyok majd megpukkadtak. És mikor elváltunk, maga megcsókolta ezt a kendőt és beleg)ürte a kivágott blúzomba, itt van most elhoztam . .. Az öreg leány wegszulí.itás nélkül, halkan, rezignáltan tú széit. Amikor befejezte, bágyadtan nézett Hajmádyra. Ez töprengve nézett naga elé. Meg volt kissé hatódva és megerőltette az agyát, hogy emlékez­zék. De hasztalan. Egy szint, egy hangú a ot nem tudott felfedezni lelkűben, amely erre a nőre em­lékeztette volna. Pedig bizonyosan igaz, amit ez az öreg leány elmondott neki. Furcsa! Ámbátor nem csoda, hogy nem emlékszik. Ezzel a nővel nem volt viszonya, egyetlen egyszer látta, majáli­son, bizonyosan boros is volt kissé akkor. Akkor jelentékeny esemény volt ez a találkozás, melyik agglegény gondol ilyesmire vissza huszonkét esz­tendő múltait. ?.. . — Még most sem emlékszik ? Hajmády némán rázta a fejét. Az öreg kisasszony hallkan felkacagott. Istenein és én huszonkét esztendeig gondol­tam magára, őriztem ezt a kendőt. Vártam! Vár­tam, hogy vissza .jön hozzám, értem, hogy meg­mondja, hogy szeretett engem. Azt a inajalisi napot mevübem minden eszterdóbea, kimentem a Csöndes hegyre, leültein a gyepre, a hol táncoltunk és sokszor könnyeztem is, amikor magára gondol­tam. Bizony én vártam magám. Tudtam, hogy boiond vág) ok, hogy az egész varos nevetne raj­tam, ha megtudná a titkomat, mégis vártam. Min­den este ott álltam az ablak melleit, kinéztem és gondoltán!, most. most fog erre sétálni 1 De nem jött. És maga nem is emlékszik ! Óh, oh hát hogy lehet igy az embert elfelejteni. — Szegény leány 1 teli tjlotí Hajmády önkén­telenül. — Óh, ne higyje.hogy boldogtalan voltam Csak néha. Énnekem von tgy par kérőm is. Ki kosaraztam lkot. Olyankor mindig összohasöniiroltam őket ma gával, a teimotét, a szemét, a hangját, a haját és maga mindig —mindig külömb volt. Én úgy örül­tem, hogy maga kíitöinb a többinél. Boldega- goadoltam arra, hogy nincs más olyan férfi a vi­lágon. Igaz, hogy szomorú és magányos volt az a huszonkét év, amíg egy .majális emlékének áldoz­tam fel, de azért higyje tl szép volt, kedves veit, tiszta és zavertálán. Hajmády most eszmélt feh Egy túlvilág! lény áil előttem gondolta magá­ban. Egy csoda csőd* nő, á hűség és romantika esz­ményképe-, a finomult női tisztaság ideálja. Éu őitílt! Elrohantam mellette, mint a szél, -Beszennyeztem, tltékozoltam ifjúságon at, a tök elhagytak, éu -is elhagytam őket és most állok,. mint a magányos koró. És rz az eszményi nő huszonkét évig her­vadt érteim. • ­Elragadtatással fogta meg az öreg leány ke­zét. — Igazán nem tudom, mit mondjak. Olyan nőről, mint maga, soha nem is álmodtam. A maga kedvéért niegbocsájtók minden nőnek ki vétett va­laha ellenem. — Ugye, nem gondolta, hogy ilyen nő is vart. — Nem. Hajmády fölött egy meleg, tiszta I hangulat lett úrrá. — Nézzen a szemembe. Az öreg leány acélszürkc szemeit rávetette. — És még most is szeret ? — Nem, felelte a nő elfogulatlanul. Akit én szerettem, azon kadétőrmesteri uniformis volt, a haja fekete volt ét sitnara fésült., az arca ráncnél- kül való, a teiBiete karcsú. — Óh az egész más ember volt. A hatvanas agglegérf pillantása a lükörbo tévedt, igaza van, az a tartalékos kadétőrmester egész más ember volt. — Tehát nem szeret már, mondotta szelíden. Hát akkor mondja, miért keresett fel ? — Mondtam már. azért) hogy ezt a selyem­kendőt visszahozzam. Nem illik, hogy továbbra is magamnál tartsam. — Miért ? — Mert én férjhez megyek.

Next

/
Thumbnails
Contents