Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-28 / 30. szám

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAG YSOMKUTt JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Kldfizetéii ár:

Égésit évre .... 8 K begyed évre .

Fél évre

......................4 K Egyes szem ára

. 2 K.

20 fillér

Főszerkesztő: I>r. Olasvazky Viktor.

Felelős szerkesztő: llartia Bená,

Szerkesztésé»; és kiadóhivatal. Naßysomkut,Teleki-tér 384

ÜIIMiJKIiKNIK VANÍKMAI*

A jegyzők és a telefon.

Nevetséges volna itten a telefon kul- tur/dis jelentőségéről értekezni. Edison A'va Tamas mester ugyancsak megorrolna, ha ennyi idő múltán egyszerre felfödöznök a müveit magyar társadalomnak, hogy a telefon közhasznú intézmény, amelynek roppant kulturális, közgazdasági és minden más fajta előnyét nem lehet mértékkel mérni. Az emberi csodálat és hála szinte korlátlan elismeréssel adózik ennek a minden zsenialitást meghaladó finom és okos műszernek, amely a kilóméterek százain át változtatás nélkül röpítik el a hang rezgését és meghagyja még a hang színét is, a magasságát és az erejét. Ám most — a bácskai jegyzők lelkén száradjon — akaratlanul is beleestünk a telefon dicséretibe. E borszagu, mulatós vármegyéből röppent el a hir éppen a telefon utján, hogy a bácsmegyei jegyzők tűzzel és vassal és utolsó leheletükkel küzdenek a telefon bevezetése ellen.

Amilyen különösen hangzó ez a hir, annyira kézenfekvő a látszólagos rejtély megoldása. Mert régi dolog és igy ez a nagyapáink idejében is, hogy a jegyző a faluban valamiféle kultúrát jelent. Nem túlságosat és nem centrumát e művelődésnek, csak amolyan régimódi, magyaros izü kul túrát, egy tollat, amely kulturális formában

Ä „Kőváradé k‘‘ íáreája.

Étiké,

1. Látod : a virág porba hullva Ott nyugszik már az útfélén; Látod : a szellő sirva, hágva Levelet dob a kerti útra.

8 l'áradtau, busán elpihen.

2. Látod : a bánat lopva, halkad Barázdát von az arcomon,

8 minden kis árva, röpke dalban, Miként a level a bus avarban,

. . . . Én is az őszről álmodom,

budai Zi mányi József.

Jván.

Minden pénteken ott árul az öreg Miskó a piacon.

Mióta eltemette a feleségét, egyetlen fia, a

bár, de tud Írni és egy hozzája tartozó embert öblös pipával, kancsó borral, némi jóindulattal, de legalább háromszor annyi étvágygyal. A magyar falusi közigazgatas leginkább ezen az étvágyon múlik. Hogy nehézkesen járnak az ügyek, azért van leginkább, mert a jegyző ur nagyon megrágja mindazt amit lenn e kell. A megfontoltság hozza e hasznot, hisz seitös munka után nem is hinné a paraszt, miért kerül sokba egy-egy eljárás költsége? Meg aztán sok más. A jegyző a földeken van elfoglalva, avagy különböző kereskedést folytat, parcelláz — olyankor csak hadd pihenjen a restancia a polcokon, majd elintéződik minden annak rendje és módja szerint. Mert hát, Istenkém, a rendes jegyzői jövedelmekből csakugyan nem lehet vagyont gyűjteni, holott a jegyzőnek uiberi hivatása is van; gondoskodnia kell a családjáról, miegypbb — és Isten ne rójjc föl nekik bűnül, de ebben tökéletes igazságuk van.

De viszont mindez megmagyarázza azt az anlipátiát is, amelylyel — hogy egy kissé kuriálisan fejezzük ki magunkat mi is — a telefon ellen viseltetnek. A telefon borzasztó közel hozna az ellenőrző hatóságokat. Csak föl kell emelni a kagylót és már tulajdon magával az alispán úrral beszélhetnek. És ők íem emelnék a kagylót, mert hogy miner háborgassák holmi ügyes bajos dolgokra! az alispán ur ö

i

1

I

V

termetes Iván is vele j.ii a hetivásárra. Azóta ő az öreg jobb ke/.e. |

Együtt dolgoznak, kapálnak, gyomlálnak, öntöznek szakadatlanul tapi ól-napra, hétről-hétre. Égész világuk az a ro zaot vityiló, meg az a bosszú veteményes kert, mely ott nyúlik el a kis I város mögött. Nem is Mozdulnak ki innen soha, kivéve pénteken, a betivísar napján, mikor már hajnalhasadás előtt ott t< s/.nek-veszuek a szomszédos városka piacait.

Ez az ő Unnspnapj ik. Ilyenkor az öreg el nem mulasztja a világéit sem, hogy el ne ballag jón a karcsutornyu rác templomba, ahol — ha nincs is papjuk — bizonyosan ott van a/. Isten. Misét csak egyszer mond :>enue évenként, a templom patrouiisáoak nevenapján a messziről jövő, uagy tebéiszakáliu pap.

Mig az apja itt im idkozik Iván kényelmesen | végig dől a kopott gyék< nyen. Ha fekete szemet nem villognának ki a bosszú ugorkák, piros-zöld paprikák, piszkos retkei és tarka virágmagvak közül, könnyen paprikarukasuak nézhetné őt is az ember. Mikor Ivan elöszir kiserte be apját a városba, olyan furcsa volt előtte az a másik világ, az a sok ember, az a nagy lárma, azok a tarka, baika luháju, alkudozó tsszouyságok, azok a mosolygó fehérképll lányok

Különösen az az ejy ! Az az egy, aki annyi

nagyságát, de odabenn a központban furcsa emberek ülnek, dacára, hogy a vármegye sem kipked-kapkod az elintézni valókkal. A jegyzők lassúságával szemben a vármegye még igy is gyorsvonali gyorsasággal száguld, de eddig még ki lehetett bírni vele ott, ahol levelezés utján kellett minden ügyet elintézni. A levél ott heverhetett a jegyző asztalán, a válaszszal is lehetett késni, hanem a telefon nem elégszik meg az elintézés ilyen formájával, annak válaszolni muszáj. Aztán a jegyző nem szaladozhat minduntalan a magándolgai után, mert, vigye kánya az ördöngős jószágot, egyszerre csak elkezd berregni. Ha nem emelik le a kagylót, odabenn a központban mindjárt tudják, hogy a jegyző megint nincs a hivatalában. Szóval* ha nincs válasz, az is is baj. Ezért haragusz- nak a bácsmegyei jegyzők a teienfonra. A maguk nézőpontjából igazuk is van. Még Edison Alva 'Tamás se haragudhatnék reájuk.

.Járásunk jegyzői nem riadnak vissza, a telefontól (?) Nagysomkut község közönsége pedig örömmel látná a telefont mielőbb.

Reméljük, hogy ha ez évben már nem is, de a jövő évben vármegyénk jegyzőit is közelebb fogja hozni a telefon az ellenőrző hatóságokhoz

mindenfélét, vesz nála és mindig csak nála Olyan barátságosan sznlliija, s mindig oly soká néz h szemei közé, hogy szinte megperzseli a szivét forró tekintetével. Még távozóban is annyiszor pillant hatra.

Holnap megint látni fogja. Maga sem tudja, miért, de úgy elszorul a szive e gondolati a. Tü- iclmetlen. izgató t, a dolog sem úgy áll a kezében, mint inaskor, mindig az a fehérképlilány jár az eszében.

— Iván! veri fel ábrándozásáltól a szép legényt egy vékonyka hang, mintha a guzilica hídja egyet pattant volna. Iván, ma még rózsát sem adtál.

Szótlanul letépett egyet a mesgyén terpeszkedő vadrózsabokorról és odadobta mátkája ölébe- Még c>ak feléje se nézett. Nagyon keveset törődött ő most ezzel a cingár kis leánnyal, uki mezítláb rugdosta mellette a foriö homokot.

Már tizenöt éve, hogy családjaik ide telepedtek. Egytitt jöttök szép, hegyes hazájukból, együtt játszottak a porban, együtt ettek, együtt dolgoztak később. Egymásé lesznek telist, mert a rác inkább egyedül vénül meg, sem hogy más nemzetségbe keveredjék.

Az öregek már régen elvégezték, hogy Borsion az Ivan felesége lesz, Ez ellen niucs apói-