Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-24 / 52. szám

Melléklet • .KAvArUPÉK* 1911. <t| december 34-ik agámáhe«.

8 KÓVÁKVIDRK december 24

pl. árpakásával, árpakávéval, zabkásival elégedtek meg Az egyszerű néposztály az ilyen egyszerű árpa- és zabfélékben feltétlen fölleli az elsőrendű erősbitő szereket.

Nézzük csak a skót népet. Árpaétel képezi fó élelmi szarét, a mely mellett erősek testben és lélekben. Az árpa és kakaó- tápértéke, azok befolyása, csont és vér képzése, azok könnyű emészthetősége, mely utóbbi körülmény kitűnő tápszerré teszik, még a csecsemőre nézve is — az árpa és kakaoféle tápszereket egyaránt értékes kincsesé avatják fiatalok és vének, egészségesek és betegek számára, mert elsőrangú erősítő- szerek.

A tauitó.

Ha visszapillantunk egy-két évtizedre, örvendetesen elnémetesitett iskolák fokozatosan átmagyarasodtak, sőt a nemzetiséglakta vidéken mindenütt lassan, de biztos lépésben indult meg az a folyamat, a melynek köszőnhetjüK, hogy a statisztika a magyarság előrenyomulásáról ad jelentést.

Ebben az tlőnyomulási hadjáratban önzetlen, bátor és kitartó katonák, a nemzet művelődésének harcosai azok, a kikre tisztelettel és megbecsüléssel kell gondolnunk. A tanító az az ember, a ki igazán önzetlenül, hitvány bér ellenében a kis gyermekbe oltja a hazaszeretetei és az erkölcs iránt táplált érzéket. Hány szülő egyes- egyedül ennek a nagy önzetlenségnek köszönheti, hogy gyermeke a társadalom hasznos tagjává serdült.

És nézzünk körül a hazai tanítóságon. Bátran és elfogulatlanul állíthatjuk róluk, hogy megannyian becsületes és lelkes polgárai a hazának, a kik a legifjabb nemzedéket olyan irányban nevelik, hogy majd valamikor, ha az életbe léptek, legyen meg I

az a biztos tudatuk, hogy hazafiság nélkül, anélkül az eszme nélkül; hogy egynek kötelessége küzdeni egy egész nemzetért és megfordítva, — hogy ilyen eszmények nélkül tartalmatlan az élet. Ha testiekben erős, izmos, kézügyes nemzedék nevelését tűzte ki az állam cél gyanánt, ezt is csupán egy ilyen derék tanítói karral érheti el, mint a mienk, a melyet olyan lelkesedés tölt el, hogy szűk anyagi viszonyai közepett is megtudja őrizni azt a lelkesedést, a melyet ha elveszítene, akkor mi veszítenénk el azt a nemzeti kincset, melyre méltán büszkék lehetünk.

A lelkesedésnek megvan azonban a maga határa. Megvan a határ, a melyen innen kezdődik és a határ, a melyen túl már megszűnt. Az eszme elvont valami, de olyan abstractum, a mely nem nélkülözheti a hozzávaló konkrétumot. A lelkesedé? csak akkor kezdődik, ha van élet és van gondnélküliség. Csak akkor tud a tanító minden tehetsége és ereje latba vetésével nevelni, ha van neki olyan életfeltétele, a : mely lehetővé teszi számára az életet. Ha olyan gazdasági helyzetben van, hogy nincs semmi szükség rá, hogy másoldalról is keressen kenyeret magának. De a mikor az nincsen meg, akkor elért ahhoz a határhoz, a melyen túl a lelkesedés megszűnt. Mert a kenyér az életért való küzdelem előbbre való minden más ösztönnél.

És mostanában, a drágaság ilyen ijesztő mérvű korszakában igazán csodáljuk, hogy csekély javadalmazása mellett a magyar tanítóságnak le nem hült az a lángoló hivatásszeretete, a melyet mindenkor megbámultunk. Hogy most is olyan lelkiismeretesen tanítja az ifjúságot hitre hazaszeretetre és bölcseségre most, a mikor a szűkös fizetés egész más gondolatokra tereli öt.

Még mielőtt azonban lelohadt volna ez

a szerelet a mesterség iránt, már megmozdultak ők, a nemzet napszámosai és követelik, a mi nekik legméltányosabban kijár. Követelik fizetésük rendezését. És méltán. Mert gondoljuk csak meg, hogy egy munkás napi 6—10 koronáért áll csak munkába, addig a tanító fizetése olyan, hogy legjobb esetben sem éri el az említett őszszeg napi minimumát. Elismerjük, hogy méltányolni kell a kéz munkáját, de viszont gondoljuk meg azt, hogy hiszen a szellemi munka, különösen pedig az oktatás még súlyosabb fizikai megerőltetéssel jár, mint a munkás csekély szellemi elfoglalását igénylő dolga.

Végzeten bűn volna tehát az illetékes körök részéről, ha ebben a nagy drágaságban a tanítóságot a súlyos gondoktól nem mentesítenék, mert bár a magyar tanítóság még nyomorúságos helyzete mellett is megtelel legjobb tudása szerint kötelességeinek, de gondoljuk meg: ök is csak emberek és a rájuk zuduló óriási terhek, gondok alatt elöbb-utóbb meginog lelkűk egyensúlya, ősszeroppannak és végeredményében az egész nemzet sínyli ezt meg.

HÍREK.

Lapunk t. munkatársainak éi el<- fizetőinek boldog ünnepet kívánunk.

Legtöbb adét Rzetftk. Községünk legtöbb adót fizető virilißek névjegyzékét 1912. évre a napokban állapította meg járási főszolgabíró. A virilisek névjegyzéke a következő: I. Chiorana takarékpénztár 4090 kor. 96 fili. (Képviselve Dr. Nyilván Aurél ügyvéd által). 2. Kővárvidéki takarékpénztár 3457 kor. 68 fill. (Képviselve Pilcz Ede r. kath. plébános által). 3. Kereskedelmi bank 3334 kor. 48 fill. (Képviselve Dr. Kálmán Henrik ügyvéd által). 4. Gróf Teleki Sándor nagybirtokos 1090 kor. 67 fill. 5.

.Kein sehicksal gibi’s Es gibt nur Muth and Willen Sei stark durch Didi,

So ist die Palme Dein.“

De hát a jó, üreg Seueca is igen kedvesen biztat ;

.Nem tadhassa senki mire képes, mig meg nem próbálta.“

Minden embernek van egy teljesen megbízható, készséges, barátságos, szolgálatkész segítsége s ez önmaga.

„Segíts magadon az Isten is megsegít.*

Önsegély csak önbizalomból eredhet s az önbizalom esetleg balul kiütött vállalataink k o* moly elmélkedésről.

Ha valami nem sikerül, azonnal lelki leltározást kell tartaui. 'Nem sóhajta mereugve, mint Marius Carthayo romjain, hanem erélyeseu felkiáltva: .Hadd lássam tehát miért uem sikerűit ez nekem ?“

Megfontoltam a vállalatomat alaposan mielőtt belekezdtem, meghánytam vetettem c minden körülményt, lehetőséget és eshetőséget.

Érvényesitettem-e minden erőmet, szorgalmamat összeköttetéseimet, befolyásomat ?

Utáuna láttam e az ügynek tőlem telhető szorgalommal, buzgalommal, ernyedetleu törekvéssel, mindig a végcélt tartva szem előtt ?

Igen vagy sem ?

És ha nem, miért?

Az efféle meditatiok : ezt kellett volna tennem, ide kellett volua mennem stb.. egyszóval a „kelletek“ és „volnék“ az élet nyegléinek valók.

Az eklomovizmus sok boldogság temetője.

Ezt állapítsd meg és szívd telkedbe a saját Carthagod rómjain és kiálts fel igy: „Nem baj! káromon okului fogok s ha tűz és viz és minden földi ördög ellenem euKÜszik és egyedül maradok a világon magamra, akkor is úgy fogom az életem berendezni, a hogy nekem legjobb, ahogy •karún!

És ezt ismételd naponta, óránként magadban, bogy te csak önmagad ál’.al érheted el azt amit óhajtasz.

Ne építsd (el szerencsédet idegen segítségre, az ajándékozott kapott jó olyan miül a jogtalan örökség, a melynek az igaz ember már csak azért sem örülhet, mert meg nem érdemelte.

Ne határozd el magadat túl sokra, de elhatározásodnak viszont kurta határidőt szabj.

Lehetőleg kerüiui kell, hogy az ember önbi* zalrna súlyos verességeket szenvedjen el.

Nem szabad egyszerre nagy elhatározásokra vállalkozni, mert az ember sokszor már a vállalkozás percében annak terhe alatt összeroskad.

Csak lépésről lépésre.

Az elérendő eél határidejét nem szabad mész- szíré ki tolni, mert az ember felejt és néha jól esik szántszáudékosan felejteni.

Amit egyezer pedig elhatározott annak elintézésében nem Bzabad kételkedni.

Ellenkezőleg helyes és jó az első siksrt köny- nyeu eléruüuk, mert ezáltal önbizalmunk fokozódik s ekkor már többet merünk és okosan tudjuk akaratunkat minden tetszés szerinti vonalon érvényesíteni'.

MindenekeUtt válljon az embernek meg- gytzidésévé, hogy semmit el nem érhet, ha annak elérhetésében kételkedik.

Hitre, lelkesedésre van szüksége minden embernek és bizalomra személyes elhatározásaiba!).

hogy a nehézségek legyőzésével gyakorlat es fa radtság utján ellenálló képessége fokozódik, finomodik és törhetetlen karaktert szerez.

Hogy a lelkesedés lángja fennen lobogjon, ezért nem kell a kivitellel késlekednünk.

Meg kell ragaduuuk a kedvező mozgásokat bensőnkben — mondja Leibniz mint az Isten hívó szózatát, hogy szilárd elhatározásokra jussunk, mert ha az ut melyet bejárni akarunk a folytonos fontolgatások közepette végtelennek látjuk, elvesztjük bátorságunkat és ba a célt oly mennyiségbe helyezzük ki: erőiuk ellankadnak,

Egy példát. Hu valaki egy nyelvet akar megtanulni, akkor első sorban is a nyelv mindennapi szokásait kell megtanulni.

Ha azután tud egy pár szót örül a haladásnak és ineguövekedett önbizalma bátran szembe* száll a nyelv nehezebb idionáinak, mondatftzései* nek nehézségeivel.

Vagyont akarsz gyűjteni. Tedd fel magadban, hogy viszonyaidhoz mérten pl. egy hó alatt 50 koronát teszel félre és ezt semmi áron el nem költöd.

Ha ezt az összeget egy-két hónap alatt pontosan összegyűjtötted, a harmadik, negyedik hó- uapban már könnyű lesz többet is félre tenni.

Olyan ez mint az írás technikája.

Szarkalábakat ró az ember kezdetben és később mily sebesen tud száguldani fekete (estékes tollával a fehér lapon.

Szükséges azonban, hogy a fáradtságokkal elért eél után el ne laukadjunk.

Élvezzük ki teljes lelki megnyugvással az elért eredményt, de nyomban mondjuk ki azt is, í bogy ez az eredmény csak egyrés -.e ami akara-