Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-29 / 44. szám

«ktAber 20. KÓVÁRVIPÉK 2 ferádákat s volt időszak, mikor 2—3 elő­adónak ő dolgozta fel jóformán egész mun­káját, hogy úgy mondjuk kitelt belőle az egész árvaszék. Nem csoda azért, hogy végre a vár­megye azzal jutalmazta ezt az évtizedes munkásságát, hogy megválasztotta ülnöknek. Es azóta a saját neve alatt folytatja azt, amit azelőtt a mások neve alatt dol­gozott. Es dolgozik már 40 év óta, nem lankadó szorgalommal és ambícióval. Pedig az árvák aktáinak elintézés olyan lélekölö foglalkozás, hogy gyorsan és egyúttal jól dolgozni szinte kizárt fogalom. De azért ő amint kezdte, úgy folytatja ma is, megmaradt restanciamentes előadónak. Köszönheti ezt vasidegzetének, ritka judiciumának, nagy gyakorlatának, de főleg kitartó szorgalmának. Khka halandónak ada­tott osztályrészéül az, hogy az ilyen 40 éves munkásság meg ne őrölje erőit. Pedig mint ember vajszivü, jó, gyön­géd férj, szerető családapa, jóbarát. Mint ember jóizü.humorista, aki cinikus külső alatt, cinikus élcelődés tárgyává teszi úgy magát, mint ismerőseit, a világfolyását, a nélkül, hogy a humor sértene, mélyebbre hatna a pillanat felszínénél, mint amelynek megcsiklandozására van szánva. Humoros megjegyzései közkedveltek, találó, tréfás el­nevezései helyesebben az egyeseknek adott gúnynevek közelfogadásra találnak. És ő azt ravaszul tudja, érzi is, mert sokat kivitt jó humorával, sokat köszönhet annak, hogy jóhangulatba hozta barátait, feljebbvalóit egyaránt. De azért sok vastag aktát kellett át­böngésznie azért a kis keresztért, sok olyan »agyafúrt« végzést megfogalmazni, mint ahogy elnevezte egy volt alispánunk nagy haragjában azt a határozatát, amellyel el­utasítani merészelte a vármegye azt a képtelen kérését, hogy az árvapénztár köl­csönt adjon a székházra. De hát vegyük mi is kissé mókásan a mókázás emberének kitüntetését! Nem tudom, hogy mint vagyok ezzel a kitüntetéssel, de nekem valami gonosz szellem azt súgja, hogy főispánunk egyben megtréfálni is akarta őt a lovagkereszt ado­mányozásával. (Ö is szereti a tréfát, kite­lik tőlle!) Két legyet akart ütni egyszerre! Megjutalmazni az érdemet, de úgy, hogy a lovaggá lett kissé cinikus ember kénytelen legyen jövőre jobb szabású kabátot viselni, vasalt nadrágba járni. Szívből kívánjuk azért neki azt, hogy ordóját jó egészségben sokáig viselhesse jobbszabásu kabátján. És nekem már is úgy rémlik, hogy azóta szeret valamit adni ruházatára. Úgy látszik ő azt a közmondást, hogy a ruha teszi az embert, akként travestálja: Az ordó teszi a ruhát! HÍREK. Lapunk mai számához mellékeljük vidéki igen tisztelt előfizetőink részére egy postautal­ványt feltüntetve a hátralékos előfizetési díj tar­tozásukat— és kérjük, hogy a kitüntetett tarto­zást most már lehetőleg postafordultával — nekünk megküldeni szíveskedjenek. Vármegyei bizottsági tag választás. A mennyiben a jóházai kerületben megtar­tott vármegyei bizottsági tag választás meg­semmisitetvén, a kohói kerületben pedig llosvay Endre bizottsági tag időközben el­halt. Ezen két kerületben uj választás ren­deltetett el. A választás határidejéül a f. évi november hő 7-ik napja tűzetett ki. A választás vezetésére a jó^ázi kerü­letben elnökül Jeszenszky Béla tb. főszol­gabíró, h. elnökül pedig Barna Benő nagy- somkuti községi jegyző, —a kohói választó kerületben elnökül: Keresztény Lajos H.-lá- posi kjző, h. elnökül pedig: Farkas János kovási körjegyző választattak meg a f. évi október hó 12-én tartott törvényhatósági bizottsági ülésen. A választászfás a kitűzött napon d. e. 9 órakor kezdődik és tart d. u. 4 óráig. .láváhnso'á*. Szatmárvármegye tör­vényhatósági bizottsága a Nagysomkut köz­ség által építendő aszfaltjárda építésére vál­lalkozókkal megkötött szerződéseket és a 120.000 kölcsön felvételét jóváhagyta. Állati betegségek, Kisbozinta község­ben a ragadós száj- és körömfájás járvá­nyosán — Szamostölgyesen pedig a sertés­vész szórványosan — lépett fel. Mindkét helyen a zárlat elrendeltetett. Csak egy virágszálat A József kir. herceg szanatórium egyesület »csak egy virágszálat« jelige alatt november hó 1 én a társadalomhoz fordul, hogy halottak nap­ján a temetők ünnepén egy szál virággal kössenek kevesebbet szeretetteiknek szánt koszorúkba és az egy szál virág árát ajánl­ják fel a szegénysorsu tüdőbetegek ember­baráti alapjának. Az erre vonatkozó gyűjtő iv szerkesz­tőségünknél ki van téve, miért is fölkérjük községünk közönségét, e népmentő vállalat sikere érdekében, a szegénysorsu tüdőbe­tegek nevében, hogy e célra adakozni szí­veskedjenek. Kinevezés, Csaba Adorján vármegyei főispán Dr. Weisz Ignátz nagybányai ügy­védet tiszteletbeli tiszti főügyészszé ne­vezte ki. UJ mértékhitelesítő A kereskede­lemügyi miniszter az állami mértékhitelesí­tők személyzeti létszámában Popper Alfréd napdijas mértékhitelesítőt a szatmári állami mértékhitelesítő hivatalhoz való beosztással XI. fizetési osztálybeli állami mértékhitele­sítővé nevezte ki. Inzultáit járásbirő. Fehérgyarmaton vasárnap Moldován László járásbirósági ír­nok a járásbíróság helyiségében öngyilkos­ságot akart elkövetni, de a vele egy szo­bában dolgozó tisztviselők még idejekorán kicsavarták kezéből a fegyvert. Moldován felesége a járásbiró szigorúságának tulaj­donította férje öngyilkossági szándékát és ezért elhatározta, hogy a járásbirón bosz- szut áll. Hétfőn délután megvárta a járás- bíróság kapujánál Bálás Zoltánt és a nála lévő pálcával ötször úgy végigvágott rajra, hogy a vér is kiserkedt a járásbiró arcán. Balás a brutális asszonyt feljelentette a büntető bíróságnál. Ország«» vásárok vármegyénkben. November 2-án Erdődön, 3-án Magyar- berkeszen, 6-án Nagykárolyban, 7-én Ara- nyosmegyesen és Krasznabélteken, 8-án Nagysomkuton, 10-én Erdöszádán, 13-án Nagybányán, 14-én Szamoskrassón. Az állami nt lesülyesztése, Lapunk múlt számában már hirt adtunk arról, hogy a Törökfalva felé vezető és a község bel­területén átvonuló állami útnak 40 — 60 cmterrel való lesülyesztését a kereskede­lemügyi miniszter megengedte. Hogy mennyire fontos ezen munká­lat végrehajtása első sorban az ezen útvo­nal mentén levő háztulajdonosokra nézve, — másodsorban a község szépitészetére, felesleges itten ecsetelnünk. Látjuk, hogy ezen utuienti épületek ablakai az állami út­test felszintjétől jóval alább vannak, egyes házak pedig úgyszólván be vannak temetve a földbe. Az által tehát nemcsak a község emelésének és szépészetének lesz nagy szolgálattéve, hanem főként kiszámithatlan előnyük lesz az oltani háztulajdonosoknak, mert házuk értéke az által jóval emel­kedni fog. Éppen ezért hisszük, hogy az érdekel­tek ezen terv megvalósulásával felmerülő költségekhez a legnagyobb áldozat megho­zatalától sem fognak elzárkózni. A község pedig, a község emelése és szépítése szempontjából kell, hogy áldozatot hozzon. Ezzel kapcsolatosan véleményünk az hogy az úttest jobb oldalán, a Szalavitz Márton házán túl tervezett járda ne ké­szíttessék, egyrészt azért, mert azon részen alig van épület, másrészt azért, mert az ottan szükséges földiöltés nem lehet olyan szilárd, hogy a járda állandó legyen. Ez által a község megtakarítana bizonyos ösz- szeget. De megtakarítás volna még az ottan tervezett támfalaknál is. Az igy megtakarított összeghez cse­kély áldozat esne a községre, ha az érde­kelt háztulajdonosok saját érdekükben áldo­zatra készek. A mennyiben az ut le fog sülyesztetni ezzel kapcsolatosan a rom. kath. templom­tól volna már megkezdhető az utsülyesz- tése. a mi az állami 4 iskola épületére, a községháza és a többi épületekre is nagyon előnyös lenne. Ragáijos megbetegedések. Az el­múl héten a következő újabb vörheny meg­betegedések lettek bejelentve a községi elöl­járósághoz: Szelezsán Gábornak, Sándor nevű 9 éves gyermeke, Buzdugin Juon- nak Mária nevű 12 éves gyermeke, Márics Tódornak Mária nevű 6 éves gyermeke. Major Lajosné 31 éves septikus vörheny- ben e hó 25 én elhalt. Dacára, hogy a hatóság a legmesz- szebb menő óvintézkedéseket megteszi, még’s akad az intelligensebb közönség kö­zött is olyan, a ki a hatósági intézkedések ellenére a járványt terjeszti az által, hogy az üzletben érintkezik mindenkivel a ki csak ottan megfordul. Az ilyen lelkiisme­retlen eljárás a legsúlyosabban volna bün­tetendő. Az arcbőr sok tisztátatanságát, különösen a bőratkát, kizárólag a rossz­emésztés idézi elő. Minden esetben, a mikor ilynemű rendellenességek mutatkoznak,azon nal a természetes Ferenc* Jo*sef-keserüvizet kell használni. Fél borospohárnyi reggel éhgyomorra használva, szabályozza az emésztést és alaposan megtisztítja a vért. A bőrgyógyászati-klinikákon is évtizedek óta a valódi Ferencz József-vizet használják. Kapható gyógyszertárakban és füszerüzle- tekben, eredeti egy literes palackban, mely legalább 4-szeri használatra elegendő.

Next

/
Thumbnails
Contents