Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-29 / 44. szám

3 KŐVÁRVIDÉK október 29. Vsltán Imre Szatmári állami mérték­hitelesítő eljegyezte Einhorn lrénkét, Ein­horn Márton lakatos-mester leányát. Az aj szsatosnjvári pttspttk, A kor­mány előterjesztésére az apostoli király Hosszú Vazul lugosi püspököt— a szent­szék hozzájárulásával — szamosujvári püs­pöknek nevezte ki. Hosszú Vazul nyolc évvel ezelőtt lett püspök Lúgoson, hol Radu Demetert váltotta fel. Benne a püspöki kar kiváló tagot, a lugosi egyházmegye tevékeny föpásztort nyert. Most apostoli munkájához tágabb teret kap, mert a sza mosujvári egyházmegye a legnagyobb a görög szertartásu katholikusok egyházme­gyéi közt. lljitás • postai csomag feladásánál. A postaigazgatóság érdekes reformot akar életbe léptetni, a mely ugyan külföldön már évekkel ezelőtt bevált, de nálunk még újítás számba megy. A csomagok ugyanis ezentúl szállítólevél kiállítása nélkül ép oly módon lesznek feladhatók, mint a le­velek. A szállítási dijat egyszerűen levélr bélyegben kell majd a csomagokra rára­gasztani s a posta úgy fogja kezelni azokat, mint most a levélpostai külde­ményeket. A feladás ezzel természetesen lényegesen könnyebb és gyorsabb lesz anélkül, hogy ezáltal akár az államra, akár a felekre kár háramlanék. Tuberkolózis. A belügyminiszter je­lentése szerint a magyar birodalomban 1911. február havában tüdögümökórban elnalt 7088 egyén. E számban Szatmár- vármegye 127, Beregvármegye 73, Ung 62, Zemplén 133, Ugocsa 29, és Mára- maros 135 halálozással szerepel. ▲ uflret és a bortörvény végrehaj­tása. A földmivelésügyi minisztérium kör­rendeletét adott ki, melyben ulasitja a tör­vényhatóságokat, hogy intézkedjenek az­iránt, hogy a közönség s a törvény vég­rehajtása körül eljáró hatóságok figyelme az idei szüret alkalmából a bortörvény fontosabb rendelkezéseire felhivassék, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a bortör­vénybe ütköző kihágások elkövetésére leg­alkalmasabb a szüret ideje s az ezt követő időszak. Elrendelte a miniszter, hogy a törvényhatóságok szigorúan ellenőrizzék, hogy a törvény fontosabb rendelkezéseit talmazó nyomtatványokat mindazok, akiket erre a törvény 13. szakasza kötelez, a pin­cékben, italmérésekben, stb. állandóan ki­függesztve tartsák. A világ legszebb meséi most jelennek meg äebök Zsigiiiuud es Benedek Elek képes gyerrneklapjában, a Jó Faitás-ban : minden szam­bán vau egy mese, kiválogatva a világirodalom nagy mesekincsének legjavából. Az október 22-iki uj számbau az augolok uagy költőjének, Kipling* uek egy bájos meséje olvasható. Ezenkívül van még ebben a számban vers Endrődi Sándortól, elbeszélés Szabóné-Nogáll Jankától, Sebők Zsig- mond folytatja DörinögŐ Dömötör sport-kalandjait. Faragó Géza pompás képet rajzolt. Folytatódik a Kis diakok levelei cimll kedves rovat, Holiósué de Grobois Nándin uj társasjátékokat ismertet, Zsiga bácsi kedves mókái egyikét mondja el, Benedek Elek folytatja regényét A Kis Krónika rovat Lévay József, az ősz költö arcképet közli. A rejtvények, szerkesztői izeueiek teszik teljessé e szám tar­talmát. A Jó Pajtás t a Franklin-Társulat adja ki; előfizetési áia negyedévre 2 korona 50 fillér, félévre 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad s kívá­natra mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás" kiadóhivatala Budapest, Egyetem-u. 4. Fömnnkatársak : Dr. Olsavszky Gyula és Ackermann Béla. Laptulaj (Ionos : BARNA BENŐ. Felhívás! A Kereskedelmi Törvény 170. és alap­szabályaink 4. §-ának rendelkezései szerint felhívjuk t.-c. részvényeseinket, hogy jegy­zett részvényeik utján járó, még be nem fizetett összegeket azok késedelmi kamatai­val együtt legkésőbb ÍOII. december hó 1-lg annál is inkább fizessék be, mert ellen­esetben alapszabályaink 4. §-a szerint fo­gunk ellenük eljárni. Nagysomkuton 1911. október hó 1-én. A .Magyar Bank Réiivénytáriaság Nagysomkuton“ igazgatósága, 3813/911 tkzs. 1 árverési hirdetmény kivonat. Pintyi Ilié Alexa somkutpataki lakos végrehaj- tatónak lluczáu Sándor nagysomkuti lakos végre­hajtást szenvedett elleni végrehajtási ügyéhen a kérelem következtében a végrehajtási arveres 23 kor. 60 fill, költség töke valamint a jelenlegi 12 kor. és a még felmerülő költségek kielégítése vé­gett az 1881. évi 60. t.-c. 144. íj a alapjau és a 146. élteimében a nagysomkuti kir. jbiroság terü­letén levő nagysomkut községbeu fekvő nagysoni- kuti 1123. sz. tjkvbeu foglalt 381a. lírsz. ingatlan­ból é* rajta lesz. de tkvileg ki nem tliutetett ház­ból Huc/.án Sándor illetőségére 1613 kor. ezennel megállapított kikiáltási árbau elrendeltetik. — Te­kintve pedig, hogy a fenti tjkvben megnevezett jutalékra a Kövarvidéki takarékpénztár javara 105 kor. s jár., — Friedman Béül javara 27 kor. 60 fill., — Dr. Papp Kornél javara 21 kor. 08 filler, és Goldenberg Ignétz javára 13 kor. s jár. erejeig végrehajtási jogok vaunak bekebelezve, ugyanezért ezen jelzálogos hitelezők az árveréshez csatlakozok* nak kimondatnak. Az árverés megtartására határidőül 1911. évi november hö 17 ik napjának délelőtt 9 órája a Nagysomkuti kir. jbitósag tkvi irodájában kjitlzetik. Ezen határidőben a lent körülirt ingatlan a becsár kétharmad részén alul el nem adható. Árverezni szándékozók tartoznak a kir. kincstár kivételevei az ingatlan hecsárának 10 százaléka1 készpénzben vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. g-abatt jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1 én kelt 3333. sz. 1. M. rende­let 8 §ában kijelölt óvadekképes éitékpapirban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t-c. 170. §-a élteimében a bánatpénznek a bíró­ságnál előlegei* elhelyezéséről kiáll tott szabályszerű elismervényt átadui. A kir. ibíróság mint tkvi hatóság. Nagysomkut, 19! 1. szeptember hó 5-én. Dr. Bacalnzky Ödön s. k, kir. aljbiró. A kiad. hiteléül: Turbuez tkvvezető. Magyar királyi államvasutak. 22lG06jílJ 1. szám it magyar kir. államvasutak téli me­netrendé 1911—1912. évre. A Győr-felltillgi vonalon a Győrből Szombat helyre este 8 óra 15 perckor induló gyorsvonat V éjien este 10 óra 25 perckor rendesen meg fog állam. A Pozsony-ujváros-szombathelyi vonalon a Pozsony-1.újvárosról jeleuleg reggel 4 óra 46 perc­kor indnló Szombathelyre délelőtt II óra 20 perc­kor érkező személyvonat a pozsony-ujvárosi indu­lás változatlanul hagyása mellett, Szombathelyre korábban, vagyis inár délelőtt 10 óra 30 perckor fog érkezni. A Sopren-kőszeg szombathelyi vonalon egy uj szcmélyvonatpár helyeztetik forgalomba. Indul Sop­ronból reggel 7 óra 35 perckor, érkezik Szombat­helyre délelőtt 11 óra 30 perckor, indul Szombat­helytől délután 12 óra 45 perckor, érkezik Sop­ronba délután 4 óra 35 perckor. Ezzel kapcsolat­ban a már meglévő vonatok menetrendé is kisebb- nagyobb változást szenved. A Székesfehér paksi vonalon a Székeszíehér- várra jelenleg reggel 7 óra 56 perckor érkező vo­nat, a paksi indulás változatlanul hagyása mellett, Székesfehérvárra már reggel G óra 40 perckor fog éraezni, az Adony-Fusztaszabolcsról jelenleg délután 4 óra 40 perckor induló, Székesfehérvárra este 6 óra 6 perckor érkező vouat Adony-Fuszta- sznbolcsról, a Paks felől oda este 8 óra 2 perckor érkező vonat folytatásaként, este 8 óra 35 perc* kor fog indulni és Székesfehérvárra este 9 óra 34 perekor fog érkezni. Az Adony-pnsztaszabolcs-tapolcai vonalon a Tapolcáról jelenleg délelőtt 8 óra 17 perckor induló, Gőrgöndro délután 12 óra 5 perckor érkező személyvonat Tapolcáról csak délelőtt 9 óra 23 perckor fog iudulni és Börgöndre délután 1 óra 09 perckor fog érkezni. E Vonat forgalma kilerjesz- tetik Bwrgöudtől Adouy-Pusztaszabolcsig, a hová délután 1 óra 47 perckor fog érkezni. A Börgöud- ről jelenleg délután 12 óra 44 perckor induló Ta­polcára délután 4 óra 51 perckor érkező személy­vonat már Adony-Pusztaszaőolcsról fog közlekedni, a honnan délután 12 óra 35 perckor fog indulni és Tapolcára délután 5 óra 6 perckor fog érkezni. A Czelldömölk-csiktornyai vonalon « Czeil* döntőikről fJkkra délelőtt 10 óra 14 perckor induló személyvonat Zalaegerszegig hosszabittatik meg, a hova délután 1 óra 20 perckor fog megérkezni. Az Ukkról Ozelldötuölkro délután 5 óra IC jterbkor érkező vonat már Zalaegerszegtől kezdve közlekedik, a honnan délután 1 óra 38 perckor tog indulni. A Zalaegerszegről jelenleg reggel 4 óra 21 perckor induló, Czelldöntölkre délelőtt 7 óra 37 perckor érkező személyvonat Zalaegerszegről reggel 5 óra 50 perckor fog iudulni és Gzelldötuölkre délelőtt 9 óra 3 perckor fog érkezni. Az Okk balatonszentgyörgyi vonalon Ukk- Sümeg között egy uj vegyesvouatpár helyeztetik forgalomba, Ukkról indul reggel 6 óra 15 perckor, Sümegre érkezik reggel 6 óra 45 perckor; Sümeg­ről indul reggel 7 órakor, Ukkra érkezik reggel 7 éra 27 perckor. Az Uakról jeleuleg reggel 6 óra 30 perckor induló, Keszthelyre délelőtt 9 óra 12 jierckor vegyesvonat Ukkról reggel 7 óra 46 perc­kor fog indulni és Keszthelyre délelőtt 10 óra 47 perckor fog érkezui. A Tűrje balatonszentgyörgyi vonalon i Bt­latonszentgyörgyröl jelenleg éjjel 3 óra 19 perckor induló. Türjére reggel 5 óra 35 perckor érkező vegyesvonat Balatonszeutgyürgyről reggel 4 óra 34 jierckor fog indulni és Türjéte reggel 6 óra 50. perckor fog érkezni A Zágráb Csáktornyái vonalon cgy uj sze­mély vomupár helyeztetik firgalout;m, Zágrábitól in­dul délelőtt 10 óra 49 petekor, Csáktornyára érke­zik delutau 4 óra 5 perckor, Csáktornyáról indul délelőtt 11 ói a 43 perckor, Zágrábba érkezik délután 5 óra 10 jierckor. A varasdról délután 3 óra 5 perckor induló Csáktornyára délután 3 óra 31 perc. kor érkező vegyesvonat megszUutettetik. Folytatását a jövő számba közöljük. Az Igazgatóság. Bérbeadó esetleg eladó. A Dr. Qoldslein Ármin ez idöszerinti főntcai lakása bérbe kiadó esetleg eladó. Értekezhetni tulajdonosnál.

Next

/
Thumbnails
Contents