Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-29 / 44. szám

IX. óvfolVíim.

Níurvsonikuf. 1911. okíóhor 29.

44-il\ S7ÍIIT1.

(Előfizetési ár:

Egész év e .... 8 K Negyi-d évre . . 2 K.

Fél évre ... 4 K Egyes szsrn ára . 20 fillér

Főszerkesztő: I>r Olsavszky Viktor.

Felelős szerkesztő : Kama Kenő,

Szerkesztőség és ki.uióhivatat.'Nagysomkut,Teleki-tér 384 MIXUK.V VASÁIt.MAI*

IJaloítak napján.

És élet perdül a holtak zajtalan birodalmában és megelevenül a csendes temetőkért a borongó emlékezés e szomorú napján. Bus emberek csüggedt léptekkel, sápadt arccal és könynyező szemekkel jár- nak-kelnek a néma hantok, nesztelen sirok közöt*.

E nap kizárólag a halottaké, a kik kedvesek, drágák, és szentek előttünk. Elzarándokolunk sivár országukba, felkeressük nangtalan magánukban s koszorukkal borítjuk rideg hantjaikat s meggyujtjuk lelki üdveikért a mécsest . . .

Ott térdelünk a csupasz rögön szere- tetteink sirnyoszoiyái mellett, bocsánatukért esdekelve, a miért tán életükben megbántottuk őket; ott térdelünk a süppedt sir fölött, igaz könnyeket ontva, áhitatos fohászban könyörögve az Úrhoz, hogy nyújtson enyhületet, vigaszt, adjon gyógyító irt, malasztot.

Mily beláíhatallanul nagy választó fal áll az örök pihenők nyugalmas világa és az élők lármás birodalma között. Künn az élet forgatagában mily gyarlók, kapzsink, hálátlanok és önzők az emberek.

Be más a halottak nesztelen országa: A néma temető a hamisítatlan egyenlőség, a valódi demokrácia végtelen birodalma. Az

o

7 ' TP” »- • T rT ü ír

A „jciovamdsa tareaja.

Haíotfak napja.

Emlékezzünk halottinkról a kik köztünk már nem

járnak

A kik velünk egyetemben a végítéletre várnak Tegyünk néhány virágszala t szeretteink sirhalmára Áldozzunk a kegyeletnek a halottak szent napjára.

Menjünk k i a temetőbe nézzünk fel a keresztfára Isten fia Üdvözítőnk megdicsciüit alakjára Tegyünk félre minden dolgot ne legyen más gondunk mára

Áldozzunk a kegy eleinek a halottak szent napjára.

Legyen ima minden ajkon legyen a szivekben béke Kibékülés megbocsátás nemes lelkek legszebb éke Édes emlékkel gondoljon kiki kedves halottjára Áldozzunk a kegyeletnek a halottak szeut napjára,

Boruljunk a sirhalomra mely lelkünk telét takarja Nemsokára latjuk egymást ha Isten is úgy akarja Várj óh kérlek türelemmel az utolsó harsonára Áldozzunk a kegyelemek a halottak szent napjára.

Gyopár.

egyedüli hely, hol megsemmisül, elenyész megannyi baj bánat és keserűség, hol az emberi gyengeségek, kicsinyességek gyűlölködés, kufárkodás, irigység és álszenteskedés a semmiségbe vesznek, hol a leggyámoltalanabb, legszegényebb ember egyenrangú a leggazdagabb, legtekintélyesebb úrral.

Az örök pihenők egyszerű birodalmában láthatjuk, érezhetjük, hogy minő kicsiny az ember és minő nagy az Isten. Csupa fájó, tépő, bus gondolat forr az agyban, merő bánatos facsaró, marcangoló érzés dúl a szívben. Szüntelenül, mint egy lidércnyomásként, előttünk lebeg sorsunk vigasztalan jövője, a nagy vég, hol meg kell állanunk ... Érezzük végig borzongani testünkön, lelkűnkön az elmúlás leheletét, suhogó szelét .. . és egyre emlékezünk az elmúlásra, életünk méla akkordjára, a halálra . . .

Bár a boldogságból, örömből nem is egyformán jut ki részünk: a bánat, a fájdalom, a szomorúság összehoz, együvé kapcsol bennünket. A bubán, gyászban nincs különbség közöltünk, lett legyünk bár földhöz ragadt koldusok, avagy fényes paloták hatalmas urai. A halál nem ismer rangot, polcot, osztályt és fokozatot. Egy képen bánik velünk, irgalmatlanul, kérlelhetlenül.

Szereletieink hantjai mellett tanuljunk Istent félni és e nbert becsülni. Az Urba vetett szilárd hit és bizalom, a felebarátok iránti nagy szeretet edzi a szivünket, acélozza a lelkünket. Szűnjön meg az örökös ádáz tusa, elkeseredett háborúskodás, a mit'egymás ellen folytatunk a betevő falatért.

Legyen vége a testvérharcnak, kenyéririgységnek. A hatart nem ismerő egoizmus, az egymás ellen való áskálódás helyébe lépjen az irgalom, a könyörületesség, az önbálványozás, kajánkodás nyomába térjen a szánalom, a humanizmus. Legyünk egyenesek, nyíltak és őszinték. Tiszteljük és szeressük egymást és ezt tartsuk be a napnap után iéletben s ne csak akkor kezdjen ez nézetünkké lenni egyazon fájdalom, egyazon bánat, egyazon érzés hoz össze bennünket. Maradjunk mindenha a mellett, hogy felebarátainkat tisztelni, szeretni és becsülni kell, mert a földi életünk nem nyúlik a végtelenségbe, a halál bennünket is megállít utunkban.

Féljük Istent és szeressük embertársainkat, akkor majd megnyugszunk az elmúlás szomorú gondolatában, s akkor majd vigaszt találunk az isteni igében, hogy: Fölíárnadunk!

Kővárvidéki román származású tisztviselő kitüntetése.

Lapunk legutóbbi számában már hirt adtunk arról, hogy a községünk és járásunk közismert és kedvelt egyénisége Illyés Olivér vármegyei árvaszéki ülnököt ö Felsége a Ferencz József rend lovagkeresztjével tüntette ki.

A mennyiben a kitüntetett tisztviselő nálunk kezdte meg működését ezelőtt 41 évvel és kővárvidéki származású nem akarunk egyszerűen napi rendre térni a méjíó kitüntetés felett és ezért alább közöljük a »Szatmármegyei közlöny« cimü laptársunk »Érdemek elismerése, Illyés Olivér kitüntetése« cimü cikket egész terjedelmében.

Illyés Olivérről.

Benne a szakadatlan, nem lankadó 40 éves munkásság elismerése nyer kifejezést, mikor élte alkonya felé (pardon, megharagszik ezért a kifejezésért, mert nagyon fiatalítja magát mókából) mondjuk helyesebben élte ozsonáján, mint boldogult jó Hegedűs Józsi bátyánk mondaná, az ő megszokott hivatali csendjét megzavarja a felordózás nyilvánosságának zaja.

A törvényhozásilag, mint törvényhatóság megszüntetett Kővárvidékröl került át jelentéktelen állásba vármegyénkhez. Kővárvidékét azért törülték ki a vármegyék sorából, mert a román túlkapás közigazgatást nyelvét egészen oláhvá tette.

Azért az ő kitüntetése fényes cáfolata annak is, bogy a románság ez országban elnyomva lenne, nem nyújtanak tért neki áz érvényesülésre, nem ismerik el érdemeit csak azért, mert román.

Másrészről az sincs kizárva, hogy az ő ereiben magyar vér bugyog. Anyai részről bizonyosan. Apja pedig olyan gör. katolikusnak elkeresztelt magyar lehetett, amilyen sok akad a volt Kővárvidékén, nemessége is erre vall.

Köztudomású, hogy a gyámügyi törvény életbelépte előtt és még később is, a törvény szellemének a gyakorlat általi megemésztése időszakában, az árvaügyek kezelése sok kívánni valót hagyott fenn. Meg aztán akkor még a vármegye urfiakat, végzett földesurakat is beválasztott az árvaszékhez, akik hivatalukat átmeneti nyűgnek tartották, olyan állásnak, helyesebben állapotnak, amelyből más, nekik megfelelőbb szinekurába léptek át.

Ebben az időszakban Illyés Olivér tiszteletbeli állásában az ilyen előadók helyett dolgozgatni kezdett, elkészítette a re-