Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-10 / 37. szám

Éf*"

IX. évfolvarn.

1911. szeptember 10, 37-ik szám.

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HE HL \P, ^>AtN VGYSOUKU TI JÁRÁSI JEGYZÖÍÉGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Elfifizetéxi ár:

Égés* évié . . . . 8 K begyed évre .

Fel évre

. 2 K.

4 K Egyes szem áru , 20 tillér

Főszerkesztő: ‘Br. Olsavszky Viktor.

Felel/)» szerkesztő: Barna Benő,

Szerkesztőség ós kiadóhivatal. Nagysomkut,Teleki-tér 384 MEGJELELIK MILDEV WS ÍItVAI*

Gazdaságilag hatalmas nemzet.

Föfeladatát képezi cikkünknek szembeszökően megvilágítani azt a viszonyt, mely az államhatalom és a gazdasági élet közölt fennáll. Az úgynevezett felülkerült abszolutizmus annyira bízott még alig néhány évtized előtt az államhatalom minden- natóságában, hogy azt mindenre alkalmasnak találta. Hogy az állam is teremthet mindent, virágzó magángazdaságókat, szóval produktiv ereje teljesen kielégítő az ország boldogitására.

Ámde, e téveszméből később jött a kiábrándulás, és bekellett látni, hogy az allam nem gondoskodhatik minden egyesnek anyagi jólétéről, hanem igenis megadhatja azokat a feltételeket és támogat ott, a hol azok megszerzésére az egyes ereje nem elegendő, tehát mintegy közvetítő sze; repet játszva, a fejlődés feltételeiről gondoskodik, de a fejlesztés munkáját át kel! engednie az egyesek tevékenységének. Elősegítik ezt a modern törvények hozatalával, és a helyes közigazgatással.

Az egyes országok kormányai ma a parlament közreműködésére vannak utalva, mikor a gazdasági életet fejleszteni és elősegíteni akarják. Hogy a parlament működése megfelel-e a közgazdasági élet fejlődésének, erre nézve mindinkább arra a meggyőződésre jutunk, hogy a szakszerűséget a parlament pionnonbeli tárgyalásain nehezen találjuk meg, pedig ami főleg a gazdasági kérdéseket illeti, ahhoz nálunk mindenki akar érteni, de sajnos, hogy ennek míg nem vJt meg a kívánt áldásos hatása.

Csak idegenből felkapott elméletek és üres szavak rendszertelen alkalmazása jelzi útját eddigi működésében úgy, hogy közgazdasági életünket egy foltozott épülethez lehet hasonlítani, melynek alapja a képzelet. Hazánk politikai atvedláse nem járt karöltve a gazdasági élet újjászületésével.

Nem vádolható az állam, hogy mint közgazdasági tényező talán mulasztást követne el, sem pedig hanyagsággal — de igenis annak a félreértésnek tudható be, hogy csak a közjogi politika kérdéseit ismeri olyanoknak, a melylyel a haza érdekében foglalkoznia méltó dolog lenne.

Ugyanaz a bűne a nemzetnek is, mely inkább a közjogi harcok emésztő harcában véli hivatását teljesíteni. A gazdasági kérdést inkább szatócs dolognak tartotta, melylyel foglalkoznia nem urnák való, pedig a kicsinylés szüli azt a közönyt melyen megtörik a legszívósabb törekvés, a legjobb agarat is. Ezt tapasztalhatjuk ma is mikor a közélet terén gazdasági jelszavakkal ékesített lobogók alatt ádáz harcokat vívunk, de a jelszavak nem igazi gazdasági érdekeket fednek. Egyesek önzö, hatalmi céljaik érdekében szállnak síkra iiy megtévesztéssel. Az ilyen harcok még kietlenebbé teszik közgazdasági életünket.

Nincs tehát közgazdasági közvéleményünk, mert nem is lettünk erre nevelve. Nincs megbíráló képessegünk, a minek oka is, hogy közgazdasági életünk igazán életbevágó mozzanatai fölött csak amúgy futólagosán térünk napirendre. Ennek azután természetes következmé >ye, hogy a kedvezőtlen közviszonyokért mindenkinek nyakába sózzák a felelősséget.

Miben gyökeredzik tehát a hiba és melyik volna a leghathatósabb orvosság? Mert ezeknek az állapotoknak nem lehet igy maradniok, ha csak azt nem akarjuk, hogy beálljon oly időpont a nemzet életében melynek gazdasági terén való mulasztásait évtizedeken át sem lehet helyre pótolni.

Bizzunk tehát a jövőben, mely a legjobb orvos és a mely annyi nemzetet gazdaságilag nagygyá és hatalmassá tett. Reméljük, nincs messze az az idő amikor a nemzet felocsúdik hosszas álmából és tudatára ébred annak, hogy nemzeti létének és erősségének sarkköve, egy kifejlett lázasan tevékeny és életerőtől duzzadó gazdasági élet.

*5555? —

Ä „Kővárvidék“ fáreája.

Gyűlölet vetése szenvedések aratása.

— Irta: Szászné-Grosz Gizella. —

(Folytatás és vége.)

De aztán a két kis leányka születése — a Portelkyéké Annuska volt, a Fáyéké Bözsi — meghozta az asszonyok örömét. Volt kit szeretni, becézni, dédelgetni, kivel sírni, ha a kicsinek fajt valamije, és ezeknek a könnyeknek nem kellett nevet keresni. Lehetett örömében örülni, nevetésében kacagni és nem kellett okát hazudni a jókedvnek. A felszabadulás pillanata volt ez a két rab asszonynak.

Sokan azt hitték, hogy a két kis leányka átszárnyalja a hosszú által épült korlátot, de ez a remény meg nem valósult. A porták szomszédos kapuját rég benőtte a repkény haragoszöld indaja. Berozsdásodott ott már a zár, herozsdázódtak a szivek, nincs olyan hatalom, hogy azokat ismét kinyithassa.

Évek jöttek, évek mentek. Minden maradt változatlan a két család haragjában. A kis leányokból nagy leányok lettek: balok, fürdők ünnepelt szépei. Így találkoztak egyszer egy fürdő-keiyeu.

De egymást ne u ismerték. Hogy is ismerték volna, mikor még az anyáik is elfordították a fejüket, ha a másik közeledett. Úgy, mint ahogy az asszony arra haragszik, aki az ő urat elcsábítja. Megvetéssel, ienézéssel, duly fosén fordították el a fejüket — egyszerre mind a ketten. Évtizedek óta gyakoroltak, megvolt az üsszjatekok, akarcsak a kamarazenében.

Portelky Annuska sugár növésű, feketeszemü, kreol-bőrű, barna leány volt. Bzemeóeu és cseresznye piroos ajka kőiül állandóan szelíd mosolygás ült. Hajkoronaja vastag touatban kóritette halvány arcát. özelid, almatag kifejezésit szeme, dallamos hangja sok hódolót szerzett neki. De Annuska a legszívesebben Fúredy Lászlóval foglalkozott. Nem feltünöeu, de mégis megkülönböztette a többi fiatalemberektől, akik, bár nem szívesen, de a teret mégis átengedték Laciuak, ahogy Annuska ébren álmodozásai közben nevezte, j

A szülők észrevették az Annuska vonzalmát. Neui lehetett Fúredy ellen semmi kifogások s igy szívesen osztoztak a fiatalok derült hangulatában, mikor a fürdő strandján egymás mellett lépegeitek.

Fay Pál azt gondolta: nem leszel egyedül az ur a csárdában es hatalmas vörös autójával benzin füst eregetése közben családostul sziuiéu megérkezett nyaralni.

Szemrevaló leány volt Fáy Böske, Haja

Tizián-vörös. mint az égő láva, világított színes arca körül. Kék. boszorkányos szemeivel csintála* nul dévajkodott. Nevető szájából kivillogtak apró, fehér fogai, mintha állandóan harapni akart volna, inig az arcsziue szenzibilis változásokon ment keresztül. Bőre az érzések hatása alatt valóságos szin-skálat mutatott. Aki csak egyszer is látta nem feledhette el. Acélos izmai, ringó járása, kecses, karcsú bokái mintha miud azt mondták volna ; az én számomra termett a szűk és karta szoknya divat] a.

Fúredy Laci Annuskát nézte. De, ahogy nézte, meglátta Böske. Ezt a tekintetet megkívánta. Neki kellett az Lacival együtt. Úgy volt nevelve: amit egyszer akart, annak meg kellett lenni* Most Lacit akarta. S, mikor a tóban együtt fÜrödtek s a puha nyers selyem fürdőruha oda lapult a Böske szoborszerü idomaihoz, meiyet a kacér leány par mozdulattal még tapadóbbra simított s, könyökre dőlve, végigfeküdt a száritó pádon, mely napkurának volt belecövekelve a tóba: —- Laci már öt nézte és Laci is akarta öt.

Fáyéknak is jó volt Füredy és el volt feledve Annuska az ő szelíd, leányos bájaival együtt. Gyönyörű. fekete szeme megtört, csak a bánat vilaga tükröződött belőle. Az arca megnyúlt s apró kezei egy-egy lopva gördülő könnycseppet felszántottak hirtelen, amikor az anya aggódó szemei