Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-18 / 38. szám

Vili. ó\ folyam.

Egész évre Fel évre .

Niiírysomkuf, 1010. s/op^inbiT 18.

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

EKfizetési ár:

. . . 8 K Negyed évre .

. . . 4 K Egyes szám ára

. 2 K.

20 fillér

Főszerkesztő : "Dr. Olsavszky Viktor.

Felelős szerkesztő: Barna Benő,

Szerkesztőségéskiadóhívatai.Nagysomkut,Teleki-tér 384 MEGJELENIK MIX BKV, VASÁRNAP

Túlterhelés a középiskolákban es ennek kihatásai.

A középiskolák mizériainak se vége se sora. Hetekaii át lehetne írni azokról a hibákról és hátrányokról, melyek e rendszer vaskalaposságe, ósdisága folytán tár- sadlami szégyenünk. E sorok a középiskolai túlterhelésről szólnak, — amelyek sok szempontból még a matúránál is súlyosabbak — és ennek ellensúlyozásáról.

Ha diák középiskolába került, mindjárt az első osztálytól kezdve napi 5 — 6 órára van befogva. Igaz, hogy az órak között vannak könynyüek is, aminő pl. a torna, de ebből csak heti 2 óra van. Az is igaz, hegy az órák között vannak 10 perces szünetek, mégis, hogy mennyire kimerítő ez, azt mindenki beláthatja, ha egy oly színdarabra gondol, amely ötfelvonasos és minden felvonás egy óra hosszat tart. Bezzeg hiába vannak ott pauzák, az a hallgatót kimeríti, mert 5 óra hosszat koncentrálni a figyelmet felnőttnek is nagy munka. Azt hiszem, az ilyen darabok hamarosan lekerülnének a repertoireról.

A diák helyzete sokkal súlyosabb a szinhazlttogató helyzeténél Mert vajmi kevés tanár előadása oly élvezetis, mint a színházé. Meri nálunk ugyanaz a grammatizáló, katedrális tanítás divik aminő 2- 3 század előtt a papoké| volt. Ugyan hány tanárnak jutott eszébe, hogy interpretálja, mennyi fönségességet rejtenek magukbi a rideg matematikai formulák, hogy az ótok igazságok mily kategorikus következetességgel kapcsolódnak össze, hogy n végtelen és semmi titokzatos problémái mennyi misztikus nagyszerü-éget rejtenek el. A történelemben megtanulja a diák az események ismeretét, hogyan vágta tejbe egyik a másikát, hogy hívták Kun László és XV. Lajos szeretőit, hogy ki vo’t az a Szerencseden akinek ólmot öntöttek a fülébe, csupa olyan dolog amiknek a lelkét nem érti, csupa olyan dolog, ám megismerni tömegek lelkét, népek gondolkodását, államférfiak taktikáját, az egyházi szellemet, ilyet csak az tud meg, aki magánszorgalomból dolgozik a tárggyal.

Hallgatniok kell Tinódi nyöszörgéseit és Pázmány prédikációit, egy szót sem azonban Ibsenről, Hauptmánnról stb-ről. Darvin, Marz, Spencer az apokrifáltak közé sorozódnak, tessék helyettük megtanulni, hogy a rómaiak a tógát úgy vették fel, hogy a balvállon átvetve jobboldalon csomózták, vagy jobb váll fölölt átvetve baloldalon, a váll alatt jobb oldalon stb. stb. (Ezt kitünően tudják, de kérdést intéznek

a szerkesztőséghez, hogy Ferencz József kabáthoz matúrára fehér vagy fekete nyakkendő kell.)

Ha egy ilyen fiú 5 óra hosszat lelki- ismeretesen figyelt akkor vajmi kevés kedvvel fog délután a tanuláshoz, a készüléshez. És ha elgondoljuk, hogy ez igy nem megy napról-napra, hétfőtől vasárnapig és hozzá tesszük, hogy még délutánjai sem szabadok, mert u. n. melléktantárgyakat kell hallgatnia, érezni fogjuk, hogy erre kárhoztatni embereket bűn, és százszorosán bűn a még fejlődésben lévő, hajlógerincü diákkal szemben.

És mindez miért? Hogy beléjök neveljék avult módszerükkel az avult „tudományokat.“ Pedig ezekből azifjakból alakul meg a jövő Magyarország intellektuális osztálya amelynek hivatása részt venni abban a kulturküzdelemben mely osztályérdekek, haladás és maradiság, sokféle zavaros művészeti problémák közt vivődök. Erre bizony föl nem fegyverezi őket a középiskola.

És ha akad közöttük ifjú, aki erre készül, aki az életre készül, az arra a tapasztalatra jut, hogy bezzeg szociális tudományokkal, modern) természettudománnyal és művészetekkel foglalkozni nincs ideje, mert leköti az iskola minden idejét.

Ä . Kővárvidák” íáreája

II

_________________________________

A KONFLIS.

Irta: Fehér Árpád.

Téli történet ez mégis a tavasszé ... Ti* éra felé Békémé búcsúzott a te azé társaságtól. Hiaba marasztalták. Neki most már mennie kell. A férje, mivel eddig nem jött érte, bizonyosan megint vészit és ilyenkor — mondta nyugodt mosolylyal még egy idegen asszony kedvéért sem hagyná ott a kártyaasztalt.

Négy—öt fiatalember, jobbára a vendéglátó család rokonai, szolgálatkészen ajánlották Békés- nének, boyy elkiserik.

— Elég lesz egyikük is — szólt az asszony és tréfásan végigmustrálta őket. De nem tudok választani. Nos, döntsék el egymás között.

Valaki erre azt ajánlotta, hogy húzzanak sorsot. Papirosokra Írták hát a férfiak nevét, ösz- szehajtogatva cilinderbe tették és nagy mulatság

közt a legfiatalabb- leány kivette onnan a szerencsés el kísérőjét.

— Géza! — kiabálták — Géza, hol vagy?

A Géza nevű fiatalember egyedülvaló szomorúságban az egyik függünyüs ablakmélyedésben állt. Nem is ajánlkozott és igy szinte természetes volt, bogy a kacér véletlen neki jutatta azt a boldogságot, hogy rövid ideig a szép rsszony őri- zője lehessen. De kényszeredetten, sápadtan ment előbbre és színtelen bangón mondta:

— Hát menjünk.

Elbucsnzkodtak. Az előszobában a kívánatos asszonyra rásegítette prémes kabátiát, aztán fölvette a magáét is és elindultak. Kiérve a csendes, sötét bérház lépcsőházába, mind a ketten dideregtek. A zsúfolt, kényelmes és lármás vendégszoba után nem kellemes hirtelen bejutni a zuz- marás, metszőén hideg téli éjszakába. Az asszony belekarolt a fiatalemberbe és csak mikor a körútra kiértek, szólt:

— Üljünk kocsiba, ügy látom, csnkják már a kapukat és nem szeretném, ha az uram előbb érne haza.

— Jó — mondta a fiatalember.

Kocsi után néztek. Az átellenes mellékutca felől a gyér ködön át lámpák csillogtak a sze- mőkbe. Csak egy rozzant konflis állt a kocsiál- lomásou és előtte vékony takarója alatt vacogva tujt gázfelhőket a kivónhedt, szükabraku ló.

— Nincs itt kocsis ? — kérdezte a fiatalember az ott lézengő kabáttalan, rongyos férfitől.

— Hogyne, nagyságos ur — kapta föl az szolgálatkészen a fejét — rögtöncst. Azonnal. Hej, ez a Móni, egyre csak iszik. Do küldöm ...

És szaladt a szemben levő kurtakocsmóboz, amelynek befagyott ablakain pirosas világosság szűrődött ki az utcára. Alig múlt egyetlen pere és már rohant ki a kcosis a vendéglő ajtaján. Alacsony züllött emberke volt. Folytott liunyorga- tott apró szemeivel és sörtéses area fagyott-bibo- ros. Vigyorgott az kaitól, amit a hidegre való

tekintettel ma talán szokatlanul bőségesen élvezett

— Kezét csókolom, nagysága, Tessék, tessék

Alázatosan nyitotta ki a kopott,) rázós, be.

fagyott alakú, szűk egyfogatu ajtaját. A fiatalember odafordult hozzá:

— Üllői ut 2J.

— Éltem. Igen — pislogott bizalmasán a Móni nevű groteszk kocsisember.

Becsapta az ajtót,' fölkapaszkodott a kifér, dűlt bakra, aztau gyi, gyi, te hitvány — elindult a konflis.

Móni megrántotta a kopott sallangu gyeplőt, kifordult a kocsival a körutia; szopogatta maradék, kurtaszivarját, majd mikor észrevette hogy nem szelei, valami régi nótát kezdett dudorászni. Az üreg pára kocogva ment a bárkával.

— Üllői ut, cifra ut — motyogta magában a Móni ér. a belül ülő fiatal párra gondolt — ej, ugyan szép asszony. .. Ennivaló jószág .. . De a fiatalember sem utolsó .. .

Az éjszakázó mámoros kocsis lehunyta bozontos szempilláit, A májusra goudolt, amiko.t ilyentájt, a város népének elpihenése idején megint jönnei( majd az ifjú párok, Ej. mennyien jönnek Fénylő szemmel, izgalmas arccal ... A téliérruhás nők, a vidám férfiak. Minden tavaszon ujra jönnek Évről-évre szaporodnak. És hányán ismerik . . .

— Móni bácsi, hisz* tudja már-.. A ligetbe

Móni belehúzta a nyakát föltiirt gallérjába

Úgy álmodott a himbálódzó bakon Budapest égő virágairól, züldbeborult fákról, rózsaszín nyári