Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-21 / 34. szám
Nagysomkuf, 1910. mmiszfusSl. 3i-ik szám. VIII. évfolvaml KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Égési év-e .... 8 K Kegyed évre , . 2 K. Fel évre . . . . , 4 K Egyes szem áru . 20 fillér Főszerkesztő: I>r. OUsvxzky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna.Benő. Szerkesztőség és kt«dóhiv«iai. Nagysomkut,Teleki-tér 384 MEGJELELIK MI.VBKV VASÁRNAP EMBERI BORZALMAK. A napok története tele van gyásszal és könnyel, vérrel és borzalommal. Ha végignéztük a hírlapot, amely köteles és hűséges krónikása, közlője és hirhordója az eseményeknek, alig találunk olyan napot, amelyen fehér zászlót tűzhetnénk ki, jelétül annak, hogy aznap nem folyt erőszakosan ontott vér s nem romoolt szét életet csalódás, keserűség, életuntság, élhetetlenség vagy gonosz indulat. Az emberek ma rémülete* harnarsággal nyúlnak a romboló fegyverhez, s oly hamar dobják el mi* guktól az életet, mint valami értéktelen rongyot. Az élet rednszerint száz még száz kötelékkel fűzi magához teremtményeit; ma pedig úgy tetszik, miruha ege*z sereg embert csak egyetlenegy kötelék fűzné az élet javaihoz és fentartó ösztöneihez; ma úgy tetszik, hogy egész sereg tmber egyetlen kártyára teszi fel mindent — s ha a kötelék meglazul vagy elszakad, ha a szerencse nem kedvez és a kocskázat balul üt ki: nosza, akkor elveti magától az egész mihdenséget és a nirvánába, a meg- semisiilésbe menekül. Szörnyű látvány, olykor valóságos vérfürdő tarul a szemünk elé, úgyszólván nap-nap után. Nemrég egy nagytehetségű magyar festő vetett végett az életének. A minap egy elke?eredett, nyomorgó postás kiirtotta öt ánatlan gyermekét. Azután következett valami kapitánynak és feleségének kettős öngyilkossága. Egy intézeti vállalkozás aligazgatóját kiü dözik az állásból, fogja magát a boldogtalan és golyót röpit az agyába. A minap egy államvasuti fogalmazó ölte meg magát, nem tudni, miért. Az előtte való éjszakán pedig egy ismert nevű urloyas, egy kecses alakú, leányos arcú huszérhadnagy oltotta ki fiatal életét. És ezekben csak feltűnő eseteket említettük, az ismeretlen tömegeket, a kik szinte észrevétlenül osonnak ki az életből — oly oldalajtón, amelyet maguk nyitnak meg — azokat mar számba sem vesszük. Nem mondjuk azt, hogy az emberi élőt értéke Cáökke|jt, sőt ellenkezőleg, megnőttek ne igények, amelyet az élet értekének kiélezéséhez, az élet örömeihez formálódnak. De fordított arányban csökkent az energiánk, amely szükséges volna ahhoz, hogy küzdjünk ez igényeinkért és a küzdelem nehézségeitől és sokszoros csalódástól vissza ne riadjanak és hogy hamarosan a küzdelmet és az életet, minden örömével és igényeivel együtt fel ne adjuk. Többé-kevésbá szerénytelenek vagyunk és igényeinkben az élet reális viszonyait számba. *em vesszük és a küzdelemben hamar kifáradunk és bemar elkeseredünk. Neuraszténiás lett az egész világ, a postástól a huszárkapitányig s holott mindenkinek meg kellene tudni alkudnia a viszonyokkal, a hová sorsa állította, az egyik vabankot játszik a bukmékereknél és a totalization, a másik pedig nem bir meghúzódni a szegénység szűkös viszonyai között. Elvetik maguktól az életet, holott ez a legnagyobb érték, a mivel rendelkeatek s a melv érték küzdelemmel és kitartással mindig hasznosítható, még akkor is, ha egyébbként (a becsületen kivül) minden elveszett is. Ezelőtt bankárok — ha a szerencse fordult — hordárok lettek, mégis éltek tovább. Viszont hordárok is lettek már bankárok, különösen ftz m. sz. (vagyis mint szövetkezet) népszerű jegyében. Ma a bankifju vagy intézeti alkalmazott, ha ösz- szekülönbözik a főnökével, nem más banknál vagy más vállalatnál kereskedik, nem néz más hely, más alkalmazás után, hanem rövid utón a browninghoz folyamodik. Az emberek önbizalma betegesedett el; valami bacillus belevette magát a,í emberi energiába is s megfosztja acélos .rugalmasságától. A Kővániáék" íáreája Elöhang. Te nagyon *iép lehettél, Mert sugárzik arcom, Te nagyon szerethettél, Mert szép nekem az asszony. Szived alatt szive ni — Én voltam az oltár, Kincses szived kincsét, Mindent odahurdtál. Termő élted fénye, Sejlö holtod árnya : Most az én lelkemnek Lecsukódó szárnya. Nem lett anyaságod, Sok veled-hnlt élet: Most az én lelkemben Százszorosán élnek. És hogy ifjúságod — Lelkem ifjúsága — El ne fogyjon bennem: Szálljon « világra. Irta: 6ydrgy Oszkár. Megy a hajó. A zöld vizen reng-ring a hajé. Füstje, mint hosszú, lilára festett, selyempuba árvaláuyhaibok- ráta, odaadással simul Szellő legény karjaiba. A kerekek buzgón verdesik a vizet, amely haragosan tájtékzik. A fehér bajótest könnyedén, karcsún siklik tovább éi hosszú ivet hasit a parti olajfák szíiaksz árnyékaiba. Finom csöppekben lassú eső szitál a napfényes égről. Veri az ördög a ioleaégét. A csöppekben megtölt fénysugarak tarka szivárvány-ívet írnak a viz fúlttletére, amelynek apró hullámai gyűrűző fényörvényeket fodroznak. A városnak ezer változatú képe csak elmosódó, finom körvonalakban látszik. A végtelenbe vesző gok torony, s fekete kémények fölött a szat- fejü, százlábú mesebeli sárkány terjeszkedik- Száz bétölös szájából fekete füstöt ereget. Néha el-cl- bődül, hogy megrémítsen élőket-holtokat. Bömbölése megriasztja a parti fák csöndes országát és ennek lakói rebbenve riadnak fel fészkükből. Az a célfényü fecske a nagy kavaró- dásban sem mulasztja el az alkalmat és egy ifjú szúnyog után kap. Sok beszédű vén jós asszony a kakuk dohog magában. A fehér testű hajó ring tovább a fényörvé- nyeket táncoltató zöld vizen. Két asszony 01 a fedélzeten. Levették fejükről tollas, hosazu fátyolos kalapjukat. Sápadt homlokukat, balovány arcukat legyezgeti a hüs szellő. — Milyen jól esik ez a nyugalom, — kezdi az egyik szőke. Mintha az anyám fehér keze simogatná a szivemet. Most olyan jónak érzem magam, mint valamikor gyerekkoromban mikor niég édes anyám igazította meg fejem alatt esténként könnyű pehelyvánkosomat. Legjobb szeretnénk most az éggel siernbe feküdni arcomra, fehér selyem fátyolt borítani és azt gondolni, hogy meghaltam. Alattam a Sfix fekete vize és reng rajta büszke hajóm. Evezősöm, vén Károu békén hagy, egy oboiusz borravalót kapott. — De egyszer mégis csak a kikötőbe értél, amint látod és csak úgy tódulnak befelé a partról, akik szintén megváltották jegyűket az ostoba oboluszért és nincs annyi inteligeaciájuk a jámboroknak, hogy tudnák, hegy ők most & Stix vizén hajókéinak, ők azt hiszik, hogy.a békés Duna ölén élvezik a vasárnapi kirándulást — felelte Ilona. — Mennyi ünneplőbe öltözött eenher. Te Ilonka, nézd, milyen kényelmetlenül érzik magukat. Szorítja lábukat az nj cipő. A fülők eláll a kalap alól. A ruhájukat féltik, a kesztyű oldalvarrása széles kezük fejére húzódik. Az a hárem szál virág szégyenkexve konyul le forró markukban. Olyan mindegyik a saját ruhájában, miut az igás kocsis az ispán ar vendégszobájában. Az ember téuyleg nagyon ostoba módon szerez megának üuncpi pihenést és élvezetet. Ahelyett, hogy otthon« maradna és kedvére beszélne, innék, aludnék, szóval lenué azt, ami jól esik neki, magára húz egy ruhát, a mi úgy illik rá, mint a
