Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-24 / 30. szám
L VIII. évfolyam, Nagysomluif, 1910. július 24. 30-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. «: VII üf Előfizetési ér: Egész évre . . . , 8 K Negyed évre . . 2 K. Fél évre ......................4 K Egyes szám ára . 20 fillér A Tf rr r • T « I r üovarvidea tareaia is j Az utoisö óra. Pál doktor sietve ment át kórház udvarán. Fölfutott a lépcsőn Kinyitolta szobája ajtaját es belépett. De úgy látszik, mást gondolt, mert ismét kijött. Fehér otvosi kabatjaban megdidergett. Hanem azért csak ment. Amikor az elme osztály mellet elhaladt, valaki ott benn valamelyik cellában megdőlhette az ajtót. Pál doktor jobban sietett. E ment a női belgyógyászat a férfi belgyógyászat s a azemosztály mellett. Úgy teíszu neki, hogy végtelen hosszú, szomorú sóhajok verődnek ki a falakon . . Jaj, de rossz . .. Futva ért az udvar hátulsö részébe Utt van a fütőház és a virágház közt a ragályososztály. Itt csöngetett. Kihúzta az óráját. Feliizeukettő. Az ápolónő kicsit megváratta. Álmos volt és sokáig motoszkált az ajtón, melyen Pál doktor végre helépett. — Jó estét. — Jó estét kívánok. — Na, mi az újság, hogy vannak, hogy vannak, kis mama ? Hogy van a gyereke ? — Tiz órakor negyven és egy volt a láz- Tekintetes ur, az a csöpség elmegy holnap. — Csak ne jósoljon' Maga mindig jósol. Hát az anyja lefeküdt ? — Ott ül az ágy mellett. El nem mozdul Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő : Barna Benő, mellőle. Hiába kértem, hogy pihenjen. — No, jól van. Bemegyek. Dűljön le egy kicsit maga is. Pál doktor bement a négyesbe. — Jó estét. Hogy vagyunk ? Az asszony még a fejét sem emelte föl, úgy fogadta a üdvözlést. Pál doktor széket hozott magának és tilt a kis gyertnekágy mellé lábfelöl, Kezébe vette a kis beteg sovány kacsó- ját. Kivette az órát. Figyelt. Azután a honaalja alatt számlálta az érlüktetést. Az asszony ránézett. Várta, hogy biztassák. Hogy valami jót, remenyteljeset fog hallani. Pál doktor egy szót sem szólt. Mit mondjon neki ? Azt mondja : — Szegény asszony, a fiad holnap meg fog halni. Csak ültek ott és halhattak. A nagy szobában csak ők hárman voltak, a lámpára az ápolónő az este valami fekete kendőt akasztott, bogy tornpintsa a fényét. E/. a fekete kendő néha meg-megleudült fölöttük, mint egy gázlobogó. Odakfinn a szél zúgott- Dudált sikoltozott. Majd etfáradt Halk, szomorú melódiává, tompult, amely ott zokogott a nagy, függönytelen ablakok alatt. Kinéztek. A tar, száraz bokrok sovány ágaikkal árván, tehetetlenül engedték át magukat végzetüknek a szélnek. Olyanok voltak, mint a sorsUldöztc ember,,aki meghajtja fejét és engedelvagy engedékenység baráti viszonzásra találhat. Pedig ezt sürgeti az egyéni belátás, a közérd k java; de sürgeti a családok egymással való érintkezhetése, mely a társadalmi egység megteremtésére vezet. Történtek talán sérelmek, feledjük. Szenvedéseink is voltak s ha elmúltak, nem idézzük fel. Miért nehezítjük meg a társadalmi együttélést, mikor szükségét mindannyian érezzük. A visszavonulás, elzárkozottság csak az ellenszenv növelésére alkalmas, mert itt könnyen talál hiteire minden látszat, téves hir, roszindulat sugalta megszó- lás és meggyőződni az igazságról, elszigetelve igen nehéz. A nyílt, egyenes érintkezés által leomlanak a válaszfalak, közelednek az eddig különváltan éló rétegek, növekszik a bizalom, s megtanuljuk egymást ismerni egyéni érték szerint. Sok félreértés nyerhet megoldást s a kiben talán ellenséget véltünk, jó barátra találhatunk. Es ki mond ■ hatja azt, hogy mindezekre nincs szükség? Hisz elmúltak már azok az idők, amikor talán faji vagy vallási széttagoltsíig szerint lehetett élni. Az élet szükségletei, a megélhetés nehézségei utalnak egymáshoz. A társadalmi élet sok megoldásra váró kérdése, a sociális téren biztos és maradandó Társadalmi egység. A társadalom egysége a nemzettest ereje, az állami élet alapja. Minden törekvés, mely a társadalom szétbontására irányú', mig a békés együtt élést megnehezíti, addig akadályozója a kulturális és szociális alkotásoknak, kerékkötője az állatni élet nyugodt fejlődésének; sőt az évtizedek óta tartó zilált politikai viszonyok is a meg nem értésben, a társadalmi széttagoltságban lelik magyarázatukat. Mai társadalmunk pedig ugyancsak széttagolt. Ezer érdek, ellentét, önzés, haszon, sértett hiúság tagolják szét. Mióta az „emelkedni minden áron“ féle elmélet megkapta a lelkeket, azóta dolgozni senki sem akar, csak érvényesülni. így sok lett a képzelt hadvezér, de hiányzanak a munkás közlegények. Önalkttra felfogásukat, mielőtt ösz- szegyeztetnék a közérdekkel, már széles körben hirdetik, hiveket toborzanak és mivel a mai kornak kiválóan jellemző tulajdonsága, hogy gondolkozni nem szeret, számosán szegődnek társul sz eszme kivitelére Az akadályok nem a megfontolást szülik, hanem a merev ragaszkodást, mert a hiuség nem enged,a jobb megismerésére s azonnal kész az elhatározás: meghátrálni, olyan nincs. S megkezdődik a leggyü'öletesebb küzdelem, melyben szétforgácsolódnak az erők verzenek kölcsönösen; áldozatul estka közérdek, szenved a hircba vitt ncp, bomlik a társadalom és megszületik az ellenszenv, mely évtizedek békés munkáját akadályozza meg, A kar kiszámíthatatlan a köveikezmé- nyek beláthatatlanok. Szembeállít testvért testvérrel, barátot baráttal, s a társadalmi élet legvitáüsabb érdekei is hajótörést szén vednek a kcclsöncs ellenszenv miatt. Ez az ellenszenv a társadalom betegsége, mely az ellestétek kiegyenlitéset gá tolja. E felett könyelmüen napirendre térni nem lehet, mert addig minden igyekezet és törekvés, mely a közjóiét előmozdítására irányul, kárbaveszet, mig a társadalom újjászervezésére és erősítés éré a kölcsönös megértésben az utat meg nem talájuk. Ez áldatlan állapotok miatt minden oldalról felhangzó panasz igazolja, hogy megelégedés sehol sincs És nem is Ehet. j M-it schse hiszem, hogy valami nagy I gyönyörűségét okozhatna valakinek, ha azokkal, kikkel együtt élésre van utalva, mint tllenseg találkozzék lépten-nyomon, mikor egy kevés jó akarat, önmrgtagadás \ I Szerkesztőség és kiadZhívatat. Nagysomkut,'Teleki tér 384 HIEGJKLGNIK IIIXDGX VASÁRNAK* niesen mondja : vágjad, üss"d. A kiakasztott hajtások, amelyek e-sak a tavasszal sarjadtak, hnltak- hulitak left lé a kemény, rögös földi«. A szél onnan fölkapta őket és sodorta maga előtt a temetőibe, amelynek szomorú fejfái mereven, mozdulatlanul néztek be az ablakon. Úgy tetszett, bogy a temető megindu't és csodálatosképpen közelebb, egyre közeleb j Ut a nagy térségeken át, amelyet sötétszürkére léstett a felbösátoraba vonult hold. A gyermek fotsirt. Egyszerre nyúltak a keze után mind a ketten. Elcsitították. Aztán megint hallgattak egy darabig. Egyszer megszólnit az asszony: — Félek, félek. Nem tudom, mitől és miért. Gyötrődöm. Úgy vagyok, mintha valami hosszú, végnélküli szürke íatyolt akasztottak volna a hajaim a Ezt a hosszú f'átyolt, akármerre megyek, huzom magam után. Elfáradt a tejem és nem tudóin fölegyenesiteni. — Filternde kell. — Nézzen csak itt kőiül. Magas, komor falak. Egyhangúak, merevek, ijesztitek. Nagy, fVhér lapok, amelyeket gyásszal ir tele, aki nézi. Fárasztónk. Nincsen rajtuk egy pont, amelyen megpihenhetne a szem. Engem hipnotizálnak. Gyűlölöm őket és mégis mindig nézem, nézem. Néha sóhajtásokat hallok, amelyek áttörnek rajtuk. Ezek a sóhajok egyszer innen, egyszer máshonnan jönnek, de mimig itt úszkálnak a levegőben. — Föl van izgatva. Nem aludt már öt éjjel.
